Úszás: Széles Sándor nem ért bizonyos Gyurta-mondatokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.24. 10:36
Széles Sándor, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.

A szakember az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, nem érti azokat a sajtóban Gyurta Dánieltől megjelent mondatokat, miszerint ő a megromlott egészségi állapota miatt nem tudta volna ellátni feladatait, hiszen a januárban indult felkészülés minden edzésén – már gyógyultan – részt vett, kivéve egy amerikai edzőtábort, amelyről közös megegyezéssel maradt távol.

A világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben Nagy Józseffel készül, s hozzátette, akkor is így döntött volna, ha Rióban megvédi címét.

Széles Sándor szerint ezek „morális dolgokat” vetnek fel, s ugyan érezte, hogy szakmailag távolodnak egymástól, valamint hogy Gyurta mellett „rossz súgók” is vannak, emberileg minden rendben volt közöttük. Hozzátette, még közvetlenül a riói indulás előtt is kikérte tanácsát tanítványa, aki címvédőként csak a 17. lett 200 méter mellen.

Széles Sándor elmondta, „az élet megy tovább”, az UTE-nél most többek között Kapás Boglárkával és Gyurta Gergellyel dolgozhatnak, a műhelyben további 80 fiatal úszó között próbálják megtalálni a jövő kiválóságait.

Legfrissebb hírek

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Gyurta Dániel: Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata

Úszás
2024.12.08. 10:20

Gyurta Dániel: Szeretném egyszer a kislányomnak is megmutatni a nevemet a Hírességek Csarnokának falán...

Úszás
2024.10.23. 16:41

Gyurta Dánielt beiktatták az Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2024.10.06. 07:31

Csapatsportok szakmai randevúja Balatonbogláron

Kézilabda
2024.10.03. 10:56

A MOB elnökét is jelölték Prima Primissima-díjra

Egyéb egyéni
2024.10.02. 19:16

Gyurta Dániel lett a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke

Egyéb egyéni
2024.10.02. 17:14
Ezek is érdekelhetik