Gyurta Dánielt beiktatták az Úszó Hírességek Csarnokába

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 07:31
null
Hivatalosan is beiktatták az Úszó Hírességek Csarnokába az olimpiai bajnok Gyurta Dánielt.

„Azzal, hogy az Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé választottak, a 2024-es évem nagyon kerek lett. Megszületett a kislányom, átéltem a párizsi olimpia legszebb pillanatait, és most ezzel a nappal került fel a korona a pályafutásomra. Hálás vagyok ezért a megtisztelő tagságért” – írta Instagram-oldalán Gyurta Dániel, aki négy olimpián is versenyzett, egy arany- (2012), egy ezüstérmet (2004) nyert, ötszörös világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnok, valamint háromszor megdöntötte a világcsúcsot.

A 35 éves sportoló háromszor volt az év magyar sportolója, emellett ötször választották meg az év magyar úszójának. Már sportvezetőként dolgozik, 2016-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba, a napokban a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke lett.

Legutóbb, 2019-ben Salamon Ferenc került be magyarként a sportági Hírességek Csarnokába, a korábban beiktatott magyar tagok listáját ide kattintva nézheti meg.

Úszás: Lars Frölander (svéd), GYURTA DÁNIEL, Dana Vollmer (amerikai), az 1976-os női amerikai 4x100-as gyorsváltó – Shirley Babashoff, Wendy Boglioli, Kim Peyton és Jill Sterkel
Műugrás: Alexander Despatie (kanadai), Julija Phalima (orosz)
Műúszás: Virginie Dedie (francia)
Vízilabda: Carmela Allucci (olasz), Vlagyimir Akimov (orosz)
Edző: Dennis Pursley (amerikai)
Tiszteletbeli tag: Dale Neuburger (amerikai)
AZ ÚJONNAN BEVÁLASZTOT TAGOK LISTÁJA

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
17 órája

Ugrai Panna: Előrébb járok, mint tavaly ilyenkor

Úszás
Tegnap, 8:26

Sós Csaba elégedett az úszó ob-n látottakkal, s elárulta, minek örült leginkább

Úszás
2025.04.13. 11:43

Märtens megdöntötte a második legrégebbi úszóvilágcsúcsot

Úszás
2025.04.12. 21:40

Meglepetés! Kós Hubert legyőzte Milák Kristófot 100 pillangón az ob-n – videó

Úszás
2025.04.12. 18:57

Szabó Szebasztián legyőzte Milákot és Kóst is 50 pillangón

Úszás
2025.04.11. 18:07

Kós Hubert megelőzte Milák Kristófot az 50 méteres pillangó előfutamában

Úszás
2025.04.11. 12:22

Kós Hubert országos csúccsal nyert 100 háton

Úszás
2025.04.10. 17:51
Ezek is érdekelhetik