Úszás: az UTE elnöke beszélt Széles Sándor elküldéséről

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 08:16
Őze István, az UTE úszószakosztályának elnöke volt az M4 Sport Sportreggeli hétfői adásának egyik vendége. A szakember beszélt Széles Sándor edző elküldéséről.

Mint ismert, a Londonban 200 méteren olimpiai bajnok Gyurta Dániel október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít Széles Sándorral – akinek szerződése január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal, – és a jövőben Nagy József irányításával készül. október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít Széles Sándorral – akinek szerződése január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal, – és a jövőben Nagy József irányításával készül.

Később az UTE úszószakosztályánál jelezték, a továbbiakban nem tartanak igényt Széles Sándor edzői munkájára.

Őze István elnök elmondta, mi vezetett a döntéshez.

„Elég sok probléma volt vele. Például egészségügyi gondjai voltak, az úszóknak pedig valljuk be, terhet jelent, ha azon kell aggódniuk, Széles Sándorral minden rendben van-e, s mikor kell mentővel elvinni őt az edzésről. Így nehéz volt megfelelően koncentrálni a feladatokra és a célokra.”

Az elnök továbbá elárulta, nem örült, hogy Széles a problémáival, meglátásaval nem a vezetőséghez fordult, hanem rendre a médián keresztül üzent, amivel felkorbácsolta a kedélyeket.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: tehetséggondozó manufaktúra lila-fehérben

Utánpótlássport
2025.03.01. 08:54

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Erste Liga: a BJAHC nyerte az élmenők csatáját

Jégkorong
2025.01.24. 21:11

Az UTE döntetlent harcolt ki a BJAHC vendégeként a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2025.01.07. 20:51

Félreértés a bér körül, távozik az UTE hokisa

Jégkorong
2025.01.07. 08:22

Utolsóként a címvédő jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe

Röplabda
2024.12.30. 19:38

Hosszabbításban nyert az UTE a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2024.12.22. 17:26
Ezek is érdekelhetik