„Gyurta Dani fantasztikus eredményeket ért el, de…”

– November közepe óta dolgozik együtt Gyurta Dániellel. Mennyire csiszolódtak már össze, egyáltalán, azt kapta, amit várt?
– A válasz előtt hadd tisztázzak valamit, én már csak ilyen erőszakos ember vagyok… – kezdte mosolyogva Nagy József edző. – Nem nagyon szoktam nyilatkozni, aminek oka is van: az ember fél attól, hogy kiforgatják a szavait. Másfelől viszont úgy érzem, ha a sportnapilap a magyar embereket tájékoztatni kívánja az olimpiai bajnok úszó felkészüléséről, mégiscsak kötelességem megszólalni, hiszen mi a magyar adófizetők pénzéből dolgozhatunk, és igyekszünk ezt minél jobban elvégezni, eredményeket elérni. Most jó ideig megint nem fogok nyilatkozni, mert felesleges – nem lesz ugyanis miről beszélnem. Hogy azt kaptam-e, amit vártam? Van, amiben még jobbat is, rosszabbat semmiben. Engem Dani választott, így számolt vele, hogy más a stílusom, más ember vagyok, mint azok, akikkel korábban dolgozott – ez pedig mindig nehéz. Alkalmazkodnunk kellett egymáshoz, és úgy érzem, sikerült is.

– Napról napra nő az összhang?
– Minden edzés teszt a következő napra. Az eddig eltelt időszakban kicsit a sötétben tapogatóztam, hiszen nem tudtam, mi sül ki ebből a munkából. A debreceni országos bajnokságtól valamivel többet vártam, és kicsit csalódott vagyok, de nem Daniban csalódtam! Úgy hittem ugyanis, hogy már sok mindent készség szinten elsajátított, vagyis ha valamit látok száz edzésen a tanítványomtól, azt elvárom a versenyen is – de mindent azért nem láttam viszont. Dani ezt érezte, mondta is: tudja, hogy ezen a téren még nagy lehetőségek vannak benne. Egy kicsivel jobb időeredménynek is jobban örültem volna, száz és kétszáz mellen is, az ötvenről nem is beszélek, mert az nem az ő száma. Sőt százas mellúszó sem lesz ő soha, ám ezek a távok is kellenek a kétszázhoz. Most itt tartunk, ezt realizáltam.

– Mindent el is mond neki őszintén és egyből?
– Hogyne, másként nincs értelme.

– Egy olimpiai bajnok hogyan fogadja ezeket az észrevételeket? Tanítványa mégiscsak elért már mindent ebben a sportágban.
– Nemcsak mindent elért, hanem világrekorddal nyert olimpiát, annál nincs feljebb, az a csúcs. Eljutott valahová – nélkülem. Én is eljutottam ugyanoda – nélküle. Vagyis mi úgy kezdtük el a közös munkát, hogy szakmailag egy szinten voltunk, Dani ennek megfelelően kezel engem. Ha nem lenne meg köztünk ez a külön-külön elért, de mégiscsak közös múlt, vitatkozhatna is velem, de nem teszi, nincs értelme. Én is úgy érzem, hogy amit mondok, az helyénvaló. Szépíthetném persze a dolgokat, de nem teszem, nem az a típus vagyok.

– Motiváltnak látja tanítványát?
– Teljes mértékben.

– Korábban azt mondta, nem ír mindig edzéstervet, vagy nem feltétlenül ragaszkodik hozzá, helyette inkább figyeli az úszót. Ez most is így van?
– Én nagyon pontosan leírok mindent, de szinte csak az utolsó pillanatban, és bármikor kész vagyok a változtatásra. Belehúzok a tervbe, hozzáteszek valami mást, mindent úgy, ahogyan azt Dani diktálja a vízben.

– A közös munka kezdetén darabjaira szedte szét Gyurta Dániel mozgását?
– Nem. Ha tetszik, ha nem, az ember csak arra építkezhet, amije van. Mindenkinek vannak egyéni, sajátos mozdulatai, mindenkinek egyéni stílusa van, ezt nem lehet kiirtani. Az alkatára, a mozgására alapozok. Van egy elképzelésem a mellúszásról, és egyáltalán nem kritizálom, ami korábban volt, hiszen Dani csodálatosan úszott, fantasztikus eredményeket ért el. De mindenkinek előre kell lépnie – ha elöl vagy, azért kell menekülnöd, hogy utol ne érjenek a többiek, ha hátrébb, akkor azért kell igyekezned, hogy odaérj az élmezőnyhöz. Lehetne ugyanazt csinálni az edzéseken, amit húsz évvel ezelőtt, de húsz éve mennyi is volt a világcsúcs kétszáz mellen…? Ha fejlődni akarunk, kénytelenek vagyunk újítani.

– Javítson ki, ha nem így van, oszlassa el a szurkolók feltételezését: Gyurta Dánielben van félelem? Tart attól, hogy legyőzik, hogy nem lesz képes visszajutni oda, ahol már járt korábban?
– Hogy félelem lenne Daniban, azt semmiképpen sem mondanám. Bízik magában és bennem is. Hogy feszültség, megfelelni akarás van benne, már pontosabb megállapítás, hiszen egy bajnokot mindenki figyel, ez óhatatlanul nyomást helyez rá. Egy sztártól, klasszistól sokan és sokat várnak. Tőlünk most mindenki gyorsan vár eredményt. Mi próbáljuk kiküszöbölni ezt a nyomást, illetve ennek az érzetét, de nemigen lehet. Dani csinálni akarja, Dani meg akarja mutatni, hogy emberek, nem úgy van az, hogy nem én vagyok a legjobb – én vagyok az!

– A budapesti világbajnokság vagy a tokiói olimpiai a cél?
– Mindig a közelebb lévő a cél, az ember ne is áltassa magát mással. Nem is engedhetem meg magamnak, hogy Tokió legyen a cél, már csak azért sem, mert oda akkor lehet eljutni, ha lépésről lépésre haladunk előre. El lehetne altatni a közvéleményt, el lehetne játszani, hogy majd Tokió lesz fontos – de ilyen nincs! Tetszik vagy sem, ez a világbajnokság most lesz, és mindenkinek most lesz. Persze jön majd a többi verseny is, de az már mind egy másik esély lesz. Mindig csak egy esély van. Mi erre koncentrálunk most, nem úgy gondolkodunk, mi van, ha a budapesti vébé nem sikerül, mi azt akarjuk, hogy minél jobban sikerüljön.

– Mi abból az igazság, hogy olimpiai bajnok tanítványát nemigen dicsérte meg az edzéseken?
– Külvárosi legenda, hogy én soha senkit sem dicsérek meg. Úgy érzem, annyira dicsérek meg mindenkit, így Danit is, amennyire megérdemli. Van benne velem szemben megfelelési kényszer, és jó, hogy van. Dani nagyon jól tudja, ha valamire azt mondom, hogy jó, akkor az tényleg jó, ha pedig nem, azt is őszintén mondom, de azon akkor én igyekszem is javítani.

– Kiveséztük a szakmai munkát, de annyit áruljon még el, hogy érzi itthon magát oly sok külföldön töltött esztendő után?
– Maradjunk annyiban: Magyarország nem egy unalmas hely.