Milák Kristóf: Nem jellemző rám, hogy bárkitől is megijedek

„Na, gyerek, tudod, mi tetszik a legjobban benned? Hogy igazi tökös csávó vagy, nem ijedsz meg senkitől!"

Mondjuk akkor éppen hogy megijedt – nem az ellenfeleitől (éppen túl volt azon, hogy a debreceni országos bajnokságon megnyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét, legyőzve Cseh Lászlót, és teljesítve a budapesti vizes világbajnokságra a szintidőt), nem is a fenti mondattól, amely Sós Csaba szövetség kapitánytól érkezett gratuláció gyanánt, sokkal inkább a mikrofonoktól, amelyek hirtelen előtte tornyosultak a remek, sokakat meglepő teljesítménye után.

Milák Kristóf majdhogynem félszegen állt a debreceni uszodában, s bár szépen fogalmazta mondatait, arcán ott volt a bizonytalanság: „Mit kell most mondanom? Jól mondom? Atyaég, ez tényleg velem történik…?"

Pedig akkora meglepetés mégsem volt Kristóf produkciója, a szakmabeliek már jó ideje felfedezték Selmeci Attila tanítványát, hiszen 2015-ben a tbiliszi európai ifjúsági fesztiválon, de még inkább egy évvel később, a hódmezővásárhelyi ifjúsági kontinensviadalon már megvillantotta, mekkora tehetség.

És mindezek ellenére az a debreceni magyar bajnokság, és az a száz pillangó nagyot szólt. Így, „tökös csávóként" került a Nemzeti Sport címlapjára – és hol volt még a budapesti világbajnokság…!

„Mondanám, hogy mindig is az voltam, csak nem lenne igaz – reagál mosolyogva az esztendő végén a kapitányi jelzőre Milák Kristóf. – Korábban azért érdekelt, ki van mellettem a medencében, hiszen a korosztályos versenyeken általában nálam idősebbekkel versenyeztem, és akkor még ott volt bennem a félelem. Ám az évek alatt hozzászoktam ezekhez a helyzetekhez, és a 2016-os hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokság óta nem jellemző rám, hogy bárkitől is megijedek. Azt gondolom, ez is kell ahhoz, hogy úgy tudjak odaállni a rajtkőre, hogy mindig és mindent kihozzak magamból."

„KEZDEK ZAVARBA JÖNNI”

Érd, az utolsó decemberi edzések egyike – a város még csak ébredezik, az uszodában viszont már Selmeci Attila sípszavára várnak a fiatalok. Álmos szemmel, de lelkesen készülődnek az edzésre, Milák Kristóf viszont még hiányzik… Mestere nem türelmetlenkedik, tudja jól, tanítványa időben megérkezik majd – hogy így történik, azt egy hatalmas „Helló!" és grimasz jelzi még az üvegablakon túlról.

Nagyjából harminc másodperc múlva viszont Kristóf már beöltözve (pontosabban leöltözve) ott terem a társai mellett, és némi jókedvet csempész az edzésbe pusztán azzal, hogy az edzője mögül beleles az aznapi penzumba.

„Sokszor csinálom ezt, nincs titok, Attila bá' úgyis elmondja, mit kell megcsinálnunk aznap" – magyarázza teljes természetességgel, és akkor vagyunk igazságosak, ha azt is eláruljuk, hogy ő az egyetlen a tanítványok közül, aki az edzői utasítást az első szótól az utolsóig végighallgatja.

És ezúttal zokszó nélkül végig is csinálja az edzést. Na, nem mintha annyira jellemző lenne az ellenkezője, de azért arra akad példa, hogy jelzi a nemtetszését Selmeci Attilának, és olyanra is, hogy az edzője szól rá, vagy éppen zavarja haza az edzésről…

„Igen, ilyen is történt, mégpedig a nyár elején, mert annyira használhatatlan voltam, hogy Attila bá' úgy gondolta, jobb, ha kipihenem magam a másnapi edzésre – ismeri el Kristóf. – De olyan is van, hogy nagyon foglalkoztat valami, és nem számolom a hosszokat, így egy nyolcszázas feladat után simán ráfordulok a következő hosszra… Kifelé ugyan nem mutatom, inkább csak magamban zsörtölődöm, ha valami nem sikerül az életben, de onnantól ezen jár az agyam. Ezért fordul elő néha, hogy nem figyelek az edzésen…"

Egy ideig nem figyel lapunk fotóriporterére sem, ám az igazán jó pillanatok elkapásához nem pihenhet a kamera, így egyszer csak kiszakad belőle:

„Ó, már megint? Muszáj? Kezdek zavarba jönni…!"

Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a megjegyzése után rögvest arról „boltol" kollégánkkal, hogyan is kaphatna a remek fotóiból – hiába, no, a közösségi médiában jól jön egy-egy jól sikerült fotó. Már a nagyszerű úszóteljesítmény mellett, merthogy az idén Milák Kristóf megtette a medencében a magáét, és immár a világ figyelmét is felhívta magára. Meg persze a lányokét is…

Egyfelől tipikus tizenéves, másfelől nagyon nem az.

Oké, az előbbihez tartozik az a megjegyzés, amelyet azután tesz Kristóf, hogy edzője, Selmeci Attila, aki egyébként abban a Gárdonyi Géza Általános Iskolában és Gimnáziumban testnevelő tanár, amelyikben a fiú is tanul, megkérdezi, vele és a többiekkel tart-e edzés után – másként: beszáll-e a kisbuszba, amely az iskolához röpíti őt, vagy…?

A „vagyot" választja az amúgy magántanuló Kristóf: „Azt hiszem, matek az első óra, de ebben nem vagyok biztos… Olyan nagyon nincs kedvem bemenni, nem csinálunk valami mást?"

A közös reggelire ezek után persze, hogy igent mond.

„ISKOLÁBA JÖNNI VIDÁMAN…?”

Arról már az autóban ülve beszél, amire felfigyeltünk az edzés során: akárhányszor kiszállt (-ugrott) a medencéből, vagy akárhányszor háton rajtolt a feladatok során, mindig páros lábbal ugrott, tapadt a falra, sosem egymás után tette a megfelelő helyre a lábait:

„Ó, egy ideje már mindent így csinálok, kicsit színesíti az edzéseket, nekem meg jó kis feladat!"

Ennél persze kisebb feladatot jelent, de azért néhány percig elidőzik a reggeliző pultja előtt, hogy eldöntse, mit is egyen, aztán, amikor fotóriporterünk – már az asztalnál ülve – igyekszik ismét elkapni a jó pillanatokat, Kristóf tanácstalanul ránk néz: „Kávéval a kezemben készüljön a fotó? Iszik egy tizenhét éves kávét?"

A „miénk" ezúttal igen, s hogy miért is nem tipikus tizenéves Milák Kristóf, az a következő fél órában ki is derül – sok mindent megtudunk róla. Azt is, hogy jelenleg 813 vissza nem igazolt bejelölése van a Facebookon, és azt is, hogy a túloldalon zömmel lányok vannak.

„Ha nem ismerem, ha egyetlen közös pillanatot sem tudok hozzá kötni, minek igazoljam vissza? Van ennek értelme…? Amúgy nem vagyok az a telefont nyomkodós típus, engem nemigen lát úgy senki, hogy babrálom – otthon sem jellemző rám. Próbálom értelmesebben eltölteni az időt. Egyébként is, ha van egy kis szabadidőm, azt leginkább alvással töltöm. Meg néha visszanézem az úszásaimat vagy a nyilatkozataimat. És van, hogy utóbbiak miatt ég az arcom, mert mondhattam volna mást is, másként is. Gyakorlom ezt is, de még nem megy annyira jól."

Megnyugtatnánk a fiatalembert, hogy de, megy, és egyre jobban!

Igaz persze az is, hogy egyelőre nem ebben, nem ezen a téren kell a legnagyobbat dobnia – jelenleg Kristóf az érettségire fókuszál, mellette pedig megpróbálja valahogy beleilleszteni zsúfolt napjaiba a KRESZ-vizsgát is.

„Tárnokon lakunk, a szüleim és a testvérem vállalnak azzal nagy áldozatot, hogy reggel és este hoznak és visznek Érdre és Érdről, mennék én haza a két edzés között is tanulni vagy éppen aludni, de időben és tömegközlekedéssel nem fér bele, így jobb híján bemegyek a suliba" – vigyorog Kristóf, de nem túl őszintén, és ez akkor is látszik rajta, amikor immár az iskolához érkezve fotóriporterünk azt kéri, mosolyogva lépjen már be a kapun.

„Iskolába jönni vidáman…?" – hüledezik, aztán persze könnyedén teljesíti a kérést.

Alighogy belépünk az iskola kapuján, Pintérné Bernyó Piroska igazgatónő már ott is terem mellettünk. Megölelgeti Kristófot – látszik, hogy az intézmény vezetője és az iskola csillaga kifejezetten jó viszonyt ápol egymással. Kristóf korát meghazudtoló udvariassággal és tisztelettel válaszol mindenre, amire az igazgatónő kíváncsi, nekünk meg közben elárulja, hogy mi lesz a sikeres érettségi után: „A Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát céloztam meg, esetleg mellette vagy később egy közgazdálkodási menedzsment szakot is."

„MINEK VÁLTOZTASSAK RAJTA?"

Tanóra zajlik éppen, így Kristófot nem rohamozzák meg a fiatalabbak, de azt mondja, egyébként sem jellemző, hogy annyira ajnároznák őt a szurkolók – az iskolában pedig túlságosan nem kivételeznek vele.

Maradt ugyanolyan, mint volt, azzal, hogy a nyáron az egész ország megismerte a nevét, nem változott semmi, a barátai is ugyanazok, és ő maga is ugyanolyan, mint volt.

„A barátaim többsége az uszodából van, de azért akad persze az iskolából is – árulja el. – Hallgatag típus vagyok, sosem voltam a társaság középpontja, nem is szeretnék az lenni. Én az vagyok, aki csendben hallgat, akkor szólal meg, amikor kell, és néha mond valami jót is. Ha így nőttem fel, minek változtassak rajta?"

Arra persze nem vállalkozik, hogy az uszodai csapatból egyetlen nevet említsen, mint olyat, akivel leginkább megtalálta az összhangot, inkább a teljes válogatottat említi (felnőttet és juniort egyaránt) –

„Így talán nem bántok meg senkit sem."

Miközben a telefonján nagy nehezen kisilabizálja, melyik terembe is kell mennie a következő órára, és sétálunk a szekrénye felé, azért egy nevet mégis csak megemlít a nyári vizes világbajnokság kapcsán.

„Gyurta Dani odajött hozzám a budapesti világbajnokságon, és ha csak röviden, ha csak tőmondatokban is magyarázott, de leült velem. Persze, amit mondott, így is megértettem. Azt tanácsolta, most figyeljek oda nagyon mindenre, hiszen a hirtelen jött sikert követheti hullámvölgy, jöhetnek nehézségek. Be kell vallanom, nagyon jólesett, hogy foglalkozott velem, és az is, amire figyelmeztetett, hiszen olyan ember mondta, aki már átélte, amiről beszélt nekem. Igen, jól tette, hogy szólt, és igen, fel vagyok készülve arra is, hogy megtörténhet velem is az, ami vele, ám én ezen a téren is szeretnék bizonyítani, éspedig azt, hogy én ilyenbe nem csúszom bele."