Úszás: Semmit nem adtam fel – Wladár Sándor

– Szeptember végén választották meg a Magyar Úszószövetség elnökének, adódik a kérdés: hogy van?
– Valahogy úgy érzem magam, mint versenyzőként éreztem a felkészülési időszakban. Vannak nehezebb és könnyebb periódusok, leginkább az arányokkal van bajom, nagyobb a terhelés, mint a siker által adott endorfin – válaszolta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, az 1980-as olimpia aranyérmese. – Néha olyan, mintha magaslati edzőtáborban lennék: keményen kell küzdeni és dolgozni azért, hogy a saját magam által feltett lécet átugorjam, és teljesítsem, amit a tagság elvár. Talán leginkább az a baj, hogy túlzottan is próbálok segíteni.

– Vagyis belefolyik mindenbe.
– Igen, többen mondták már, hogy nem így kell ezt így csinálni, például Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke, de mások is – mindannyian beleestek abba a hibába, hogy mindent kézben akartak tartani.

– Nem bízik a munkatársaiban?
– Nézze: az apparátusunk december végéig nem is tudott jól működni. Volt egy leamortizált, kedvetlen és fásult emberekből álló irodánk, amelyikben többekkel szemben is aggályaim voltam, nem bíztam bennük – később igazolódtak is a megérzéseim.

– Vagyis megvált tőlük?
– Igen, többüktől elbúcsúztam. És nemcsak azért, mert nem voltak lojálisak, hanem azért, mert nem végezték jól a munkájukat, nem voltak kellően motiváltak, ezt elég hamar észre lehetett venni.

– Szóval, akkor hogy van?
– Volt egy nagyon kemény időszakunk, amikor megfeszített munkát végeztünk – felállt egy öttagú operatív csoport, és közösen szerveztük meg a meleg égövi edzőtáborokat. Ez a csoport nemcsak a főtitkári feladatokat látta el, hanem minden mást is: például többéves elmaradásunk volt a velünk kapcsolatban álló szervezetekkel, az Emmivel és a MOB-bal szemben, ezen a téren pótoltunk minden hiányt.

– Vagyis most már rendben van minden?
– Igen. Február végére kialakult egy olyan csapat, amelynek tagjai tényleg akarnak és tesznek is a magyar úszósportért: lelkesek, szívükön viselik a feladatukat. Összetartanak, értenek ahhoz, amit csinálnak, és megvan bennük az úszás iránti szerelem is.

– Elnökként hogy látja, milyen manapság a hangulat a magyar úszósportban?
– A tagság nyolcvanöt-kilencven százaléka dolgozik, és jól dolgozik, vagyis alázattal, kitartással és elkötelezetten. És van tíz százalék – olyanok, akik mindig megtalálnak, kérések tömegével állnak elő. De már képesek vagyunk ezt is kezelni. A válaszom pedig az, hogy úgy érzékelem, a hangulat jó, megvan a bizalom a szövetség és az elnök iránt is. Kritikusok nyilván mindig vannak és lesznek, az észrevételeket meg is kell hallgatni, értékelni kell, s ha olyan, változtatnunk kell a kifogásolt területeken.

– Hogyan viseli személyesen a kritikákat, egyáltalán: kap ilyeneket?
– Szemtől szembe nemigen kapok, de már mindenféle kritikát jól kezelek, éspedig azért, mert mostanra teljes rálátásom van a működésre: ismerem a munka legapróbb részleteit, az elosztási elveket, a különböző szabályzatokat és az elnökség által elfogadott határozatokat.

– Ha tudja, mi vár önre, harcba száll az elnöki pozícióért?
– Ha látom, milyen emberfeletti küzdelmet, milyen odafigyelést igényel, akkor nem. A korábbi nyugodt és rendkívül jó életemet váltotta fel ez a napi tíz-tizenkét órát is igénylő munka, nyilván igénybe vesz, viszont van másik válaszom is: korábban is kerültem hasonlóan nehéz helyzetbe, és mindig megtaláltam a megfelelő megoldást, no meg soha semmit sem adtam fel. Amibe belekezdtem, azt végig is csináltam – úszóként és állatorvosként egyaránt. Kézenfekvő, ha elindulok kétszáz méteren, száznál nem szállok ki, nem? Hogy nézne ki, ha felnyitnám egy állat hasát, majd úgy hagynám? De egyedül nem menne… Rég belebuktam volna, ha nincs mellettem az az öt-hat ember, aki mindennap segíti a munkámat, ha az elnökség nem bízna bennem maradéktalanul, ha nem fogadná el, hogy most más történik, mint amihez korábban szoktak.

– Segített kicsit a szavaival, hiszen Hosszú Katinkával sem az történik mostanság, mint az elmúlt öt-hat évben. Mondja meg őszintén, tartott tőle, hogy olimpiai bajnokunk visszavonul?

– Szemernyi kétség sem volt bennem afelől, hogy Katinka folytatja, fel sem vetődött bennem, hogy elveszítjük. Hogy miért? Ne feledje, én is az úszásból jövök, emellett Katinka felkészülését 2012 óta nyomon követem: érzékeltem a megnyilvánulásait, ismerni vélem a motivációit, és látom a benne lévő potenciált. Volt alkalmam többször beszélgetni vele, s ez megerősítette bennem, hogy ő a tokiói olimpiáig úszni fog.

– Milyen a kapcsolatuk?
– Normális. Nem baráti, de nem is hiszem, hogy annak kell lennie. A legfontosabb, hogy Katinka és a szövetség között újra van kommunikáció.

– Egyetért azzal az állásponttal, hogy Hosszú Katinka megérdemli a megkülönböztetett figyelmet, hogy olimpiai bajnokként természetes, hogy kiváltságokat élvez?
– Hosszú Katinka évek óta a magyar úszósport legeredményesebb versenyzője, egyúttal különálló szigete, és igen, járnak neki a kiváltságok, ám nem én adom neki őket! Általában sok minden jár neki, kell is, hogy járjon, de a mértékre nem tudok józan választ adni, merthogy a mértéket nem ismerem. Annyit bizonyosan elmondhatunk, hogy Katinka politikai és társadalmi támogatottsága igen nagy, és én a magam részéről ennek örülök.

– Azt nyilatkozta nemrég, semmi esélyt sem lát arra, hogy Shane Tusup visszatér Magyarországra.
– Az elmúlt hetek történéseit figyelve ezt továbbra is tartom. Valami nagy csodának kellene ahhoz történnie, hogy beilleszkedjen a magyar edzők közé, és azt is nehezen tudom elképzelni, hogy lesz még egy olyan versenyzője, mint Hosszú Katinka, akit fel tud vezetni a világ tetejére.

– Csak Tusup a hibás azért, mert nem tudott beilleszkedni az itthoni trénerek közé?
– Kölcsönös az ellenszenv a két, egyébként egymástól nagyon messze lévő pólus között. Ennek vannak szakmai, emberi és kommunikációs okai, de a két pólus annyira taszítja egymást, hogy sohasem fog találkozni, ebben biztos vagyok.

– Nagy József, Gyurta Dániel edzője sem találta meg a helyét a hazai közegben.
– Az egy másik eset. Én elnökként Nagy Józsefnek évi ötmillió forintos támogatást ígértem azért, hogy korszerűsítse a magyar mellúszást, hogy neveljen mellúszókat itthon, de nem talált olyan klubot, amelyikbe be tudott volna illeszkedni.

– Ezek után újabb kérdés vetődik fel: a sok munka, a megfeszített tempó mellett azért képes élvezni a sikereket is?
– Megtisztelő figyelmet vonz az, hogy én vagyok a Magyar Úszószövetség elnöke, és külföldön legalább akkorát, mint itthon. Persze akadnak jóleső pillanatok, órák, esetleg napok, ám nincs igazán idő arra, hogy az ember kiélvezze, mert mindig jönnek az újabb és újabb feladatok. Azért ezek a pillanatok megérintenek, ahogyan az is jólesik, hogy látom az edzők szemében a bizalmat – de összességében kevesebbet örülünk, mint dolgozunk.