Úszás: vádemelés után – mi várhat Gyárfás Tamásra?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 18:36
null
Gyárfás Tamásnak a 2027-re elnyert budapesti vb-rendezés pályázati munkájában sem volt már kulcsszerepe (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Gyárfás Tamással, a Nemzetközi Úszószövetség végrehajtó bizottságának magyar tagjával szemben felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség „Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre” – áll a közleményben. Lapunk információi szerint a magyar küldöttség nagy részéhez hasonlóan a Nemzetközi Úszószövetség vezetőségi tagja, az európai szövetség pénztárnoka, a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke, egykori médiavállalkozó, Gyárfás is hazatért Kvangdzsuból a vizes vb-ről, amelyen FINA-tisztviselőként végig részt vett.

A vádemelés nem jelent automatikusan őrizetbe vételt vagy előzetes letartóztatást, sőt értesüléseink szerint az várható, hogy Gyárfás Tamás szabad lábon védekezhet. Korábban, a nyomozás során is csak két napot töltött őrizetben tavaly áprilisban, majd – később visszakapott – 200 millió forintos óvadék ellenében a nyomkövető is lekerült a lábáról és szabadon utazhatott sportdiplomataként az úszósport külföldi eseményeire. A vádemelés önmagában nem jelenti azt, hogy Gyárfás kikerülne az európai és a világszövetség vezető testületeiből (más elöljáróknak is vannak zűrös ügyei ezekben a grémiumokban), más kérdés, hogy az esetleges lemondása nem szolgálná-e az egyébként minden szempontból – sportszakmai és diplomáciai értelemben is – sikeres Magyar Úszószövetség érdekeit.

A 2027-re elnyert budapesti vb-rendezés pályázati munkájában sem volt már kulcsszerepe a korábban ilyen ügyekben megkerülhetetlen Gyárfásnak, ha a maga eszközeivel segítette is a folyamatot.

Mostanra azonban inkább kellemetlenné vált a jelenléte a FINA-ban és a LEN-ben, ahol tudják, idehaza is minimálisra csökkent a befolyása a sportág ügyeire, már a két évvel ezelőtt lezajlott úszóközgyűlés sem volt hajlandó őt tiszteletbeli elnöknek választani a 23 éves elnökösködését követő lemondása után. Ezért, ha előbb nem, legkésőbb a jövőre esedékes európai és két év múlva bekövetkező globális tisztújítás alkalmával fejeződhet be a sportvezetői pályafutása, a magyar szövetség ajánlása nélkül ugyanis semmilyen nemzetközi tisztségre nem jelölhető a LEN-ben és a FINA-ban, az pedig a jelenlegi helyzetben (és a várhatóan akár évekig elhúzódó bírósági tárgyalások során végig) nehezen elképzelhető, hogy még egyszer bármilyen tisztségre jelölje a gyilkosságra való felbujtással megvádolt Gyárfást a MÚSZ. Kérdés az is, hogy a FINA-ban meddig gondolják ideális megoldásnak a korábbi hetilap- és tévéműsor-tulajdonost a világszövetség magazinjának menedzselésére, ennek a projektnek ugyanis továbbra is ő a felelőse, sőt díjátadóként is szerepet kapott a vasárnap befejeződő vizes vb-n, Kvangdzsuban.

Gyárfás ügyvédje, és maga a gyanúsított is úgy nyilatkozott korábban, hogy nem lenne szabad az ügyészségnek vádat emelnie, mert az összegyűjtött nyomozati anyagok a gyanúsításhoz is gyengék. A pestisracok.hu a vádemelés után, kedden is elérte Gyárfás Tamást, aki nem kívánta kommentálni a hírt.

Legfrissebb hírek

„Már a Gyárfás-érában is volt egy pár parázs vitánk az elnökkel” – meséli Wladár a büntetőügyről

Úszás
2024.03.30. 10:19

Gyárfás Tamás felmentést vár a másodfokú ítélettől

Egyéb egyéni
2024.02.13. 14:50

Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre ítélték

Egyéb egyéni
2024.02.08. 10:17

Férfi vízi ob I: az első négy közé vágyik a BVSC-Zugló

Vízilabda
2023.02.15. 08:29

Úszás: a LEN szerint Gyárfás „a vizes sportágak évtizedes barátjaként” ott lehet az uszodában

Úszás
2021.05.04. 23:49

Úszás: Gyárfást kitiltották a FINA-rendezvényekről, szerinte „csak felfüggesztették”

Úszás
2021.05.04. 17:52

Úszás: Gyárfás Tamást a LEN tiszteletbeli tagjának választották

Úszás
2020.11.08. 21:43

Úszás: online veheti át Gyárfás Tamás helyét Szabó Tünde a LEN-ben

Úszás
2020.10.31. 10:33
Ezek is érdekelhetik