Vizes vb: a MÚSZ közleményt adott ki Kenderesi ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 13:17
Mint beszámoltunk róla, a dél-koreai rendőrség megtiltotta, hogy Kenderesi Tamás elhagyja az országot, mert vizsgálat indult az olimpiai bronzérmes ellen szexuális zaklatás ügyében. Az alábbiakban a Magyar Úszószövetség közleményét olvashatják az ügyről.

„A Magyar Úszószövetség a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.

A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére.

A Magyar Úszószövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak” – áll a közleményben.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
18 órája

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Helybenhagyták az elsőfokú döntést, és elutasították Kenderesi fellebbezését Svájcban

Úszás
2025.02.27. 20:02

Most nem pénzt, hanem újra időt kért a CAS Kenderesiéktől – március 27-re halasztották a döntéshozatalt

Úszás
2025.02.25. 14:54

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Ami jelenleg folyik, abból elég volt! – Kenderesi Tamás a Nemzeti Sportrádióban törte meg a csendet

Úszás
2025.01.30. 16:01

Kenderesi jogi képviselője szerint méltatlan a CAS-hoz, ami történik – az állásfoglalása teljes terjedelmében – exkluzív

Úszás
2025.01.22. 10:05
Ezek is érdekelhetik