Junior úszó-vb: Szabó-Feltóthy kevéssel maradt le a dobogóról

Vágólapra másolva!
2019.08.22. 18:01
null
Szabó-Feltóthy Eszter kicsivel maradt le a dobogóról (Fotó: Földi Imre)
Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik helyen végzett a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság női 200 méteres hátúszásának döntőjében, kevéssel lemaradva a dobogóról.



A csütörtök délutáni programban először Szabó-Feltóthy Eszternek szurkolhattunk, a női 200 méteres hátúszás döntőjében az első falhoz nyolcadikként ért, a fél távnál pedig hetedik volt. Az élen a toronymagas favorit Jade Hannah 150-nél már két testhosszal vezetett, a magyar lány pedig a negyedikként várta a hajrát, és kicsivel maradt csak le a dobogóról, 2:10.92-vel zárt.

A női 100 mell elődöntőjében Békési Eszter az első futamban volt érdekelt, ötvennél a hatodik helyen haladt, végül 1:08.34-es idővel a harmadik lett, öt századdal a második Kaitlyn Dobler mögött. A másodikban pedig csak két ember tudta megelőzni, így ötödik idővel döntős.

A férfi 50 hát középfutamaiban Zombori Gábor a hetes pályán úszott, a hatodik időt érte el, összesítésben a 12. helyen zárt, így ő nem lett finalista.

A TOVÁBBI SZÁMOK

A férfi 100 pillangó döntőjében a bolgár Joszif Miladinov kezdett legjobban, a táv második felére viszont Andrej Minakov hozta a papírformát, 51.25-tel nyert – Milák Kristóf junior vb-csúcsától (51.08) és junior világcsúcsától (50.62) azért elmaradt.

A női 100 gyors döntőjében az amerikai Gretchen Walsh gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, honfitársa, Torri Huske pedig annak ellenére, hogy csak az ötödikként fordult, végül bejött a második helyre.

A férfi 800 gyors délutáni futamában Franko Grgic volt a leggyorsabb, 7:45.92-es idejével pedig aranyat szerzett Horvátországnak. A nap zárásaként a 4x100-as mix gyorsváltók ugrottak a medencébe, az amerikai csapat pedig új junior világcsúccsal nyert.

JUNIOR ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, 2019, BUDAPEST (DUNA ARÉNA)
DÖNTŐK
NŐI 200 MÉTER HÁT
1. Jade Hannah (kanadai) 2:09.28
2. Lena Grabowski (osztrák) 2:10.27
3. Erika Gaetani (olasz) 2:10.52
4. Szabó-Feltóthy Eszter (magyar) 2:10.92

FÉRFI 100 MÉTER PILLANGÓ
1. Andrej Minakov (orosz) 51.25
2. Federico Burdisso (olasz) 51.83
3. Jegor Pavlov (orosz) 51.90

NŐI 100 MÉTER GYORS
1. Gretchen Walsh (amerikai) 53.74
2. Torri Huske (amerikai) 54.54
3. Meg Harris (ausztrál) 54.58

FÉRFI 800 MÉTER GYORS
1. Franko Grgic (horvát) 7:45.92
2. Ilja Szibircev (orosz) 7:48.05
3. Thomas Neill (ausztrál) 7:48.65

MIX 4x100 MÉTER GYORS
1. Egyesült Államok 3:25.92 – új junior világcsúcs
2. Oroszország 3:27.72
3. Olaszország 3:29.12

Legfrissebb hírek

Úszás: klubot váltott Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2025.03.11. 18:23

Odaértek a hatodik helyre a lányok a párizsi olimpia 4x200-as gyorsváltóinak döntőjében

Párizs 2024
2024.08.01. 21:42

Szabó-Feltóthy a 10., Molnár a 12. helyen végzett női 200 háton

Párizs 2024
2024.08.01. 21:35

Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra is bejutott a 200 hát középdöntőjébe

Párizs 2024
2024.08.01. 11:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik