Már 30 éve írják az úszó-vk történelmét – idén újra egy nagy csavarral

Az első úszó-világbajnokságot 1973-ban, Belgrádban rendezték meg, ettől kezdve az olimpia mellett a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) legfontosabb versenyeként tartják számon a vb-ket, de igaz az is, hogy a FINA tulajdonképpen az első pillanattól kezdve kereste a lehetőséget, hogy az év fő eseménye mellett a téli időszakban is rendezzen versenyt.

Valahol, valahogy – a fő irányvonal már az elejétől fogva a huszonötös medencére vetült. A nyolcvanas években több, kifejezetten sikeresnek mondható verseny zajlott a téli hónapokban, de ezeket a viadalokat még jellemzően egy-egy támogató karolta fel, és mindegyiken csak néhány ország képviselői indultak.

Aztán 1988-ban történt valami: a fenti versenyek – úgymint Toronto, Indianapolis, Párizs, Kelet-Berlin, Bonn, Göteborg, Velence és Barnett – szervezői Rómában összegyűltek, és elhatározták, hogy elindítják az első világkupa-sorozatot – pénzdíjas viadalokat álmodtak meg a széria kitalálói, és az első két versenyt 1998 végén Észak-Amerikában meg is tartották.

Az első, hivatalosan is világkupának nevezett viadalt 1989-ben Tokióban rendezték meg, amelyen többek között amerikai, szovjet, japán, kanadai és svéd úszók indultak, de rajtkőre álltak Európából és Ausztráliából is versenyzők.

Innentől egyre szélesedett a spektrum, mind több ország úszója gondolta úgy, hogy indul a világkupaversenyeken, ráadásul a FINA döntést hozott arról is, hogy a viadalokon úszott világcsúcsokat hitelesíti.

Az első világrekordot a keletnémet Susanne Börnike érte el a 200 méteres mellúszásban (2:22.92) 1989-ben. A következő évben már hét világcsúcs született – e tekintetben 1993 és 1994 kimagaslóan jó esztendő volt, hiszen mindkét évben 14 világcsúcsot jegyezhettünk fel, és a két, kifejezetten remek eredménysort egyaránt hat-hat úszó teljesítette.

Sokáig, nagyon sokáig kell böngészni a statisztikákat, hogy az első magyar világcsúcsot úszó sportolóval találkozzunk, ennek viszont nem az az oka, hogy a mieink közül többen ne lettek volna ott a világ legjobbjai között, hanem az, hogy magán a versenyeken nem vettek részt.

A magyar úszósportban sokáig tartotta magát az a felfogás, hogy az őszi-téli időszak a pihenésről, regenerálódásról, no meg persze mindezek után az alapozásról szól, vagyis abba semmilyen verseny nem illeszthető be.

És ez tulajdonképpen most is igaz. A szakemberek szerint ugyanis az ifjúsági korú sportolók felkészülésébe egyáltalán nem illik bele az év ezen időszakában szinte semmilyen verseny, és ez leginkább azért van így, mert ebben a korban még a felkészülés kapja a kiemelt szerepet.

Aztán ahogy idősödik az úszó, ahogyan egyre többet tud, egyre több kilométer van a kezében és a lábában, no meg ahogy technikailag is egyre jobb, úgy tud beiktatni egyre több versenyt a pályafutásába ősszel és télen is.

Még később pedig kifejezetten jól jön ez a sorozat, hiszen a felkészülés részévé válhatnak a versenyek – gyakorlatilag az edzéseket ezeken a viadalokon „tudja le” egy-egy sportoló.

A szakmai „tiltás” ellenére is akadt azért egy-két magyar fecske a versenyeken, de ez is inkább a kétezres évek eleje kapcsán mondható el. És akkor is inkább az volt a jellemző, hogy egy-két, legfeljebb néhány úszó egy-egy állomáson elindult.

Mint például Verrasztó Evelyn és a Jövő SC-s társai a 2009. novemberi moszkvai vk-viadalon – itt, ezen a versenyen „tette fel a térképre” az úszónő Magyarországot a világrekordok terén: 200 méter vegyesen 2:06.01 percre módosította a táv világcsúcsát.

Aztán megint évek teltek el magyarok nélkül, hogy 2012-től meg épphogy rólunk, de leginkább Hosszú Katinkáról szóljon minden.

A világkupa-sorozat mára már egyértelműen tartja a helyét, s ez annak ellenére is igaz, hogy akadnak állomások, amelyen az adott ország úszói mellett csak néhány más nemzetbeli áll rajthoz, ám ez a viadalok értékéből tulajdonképpen mit sem von le. És leginkább azért nem, mert máskor és máshol meg majdhogynem világbajnokságokra jellemzően erős mezőny tülekedik az uszodában – például olyankor, amikor a vb-k utáni hetekben rendezik a sorozat első versenyeit.

Ezt a változtatást egyébként a 2013-as év hozta: akkor, a barcelonai világbajnokság után egész sor (arany)érmes tette át a székhelyét Eindhovenbe, majd Berlinbe, ugyanis ez a két helyszín adott otthont az akkori sorozat első két állomásának. És például itt, pontosabban Eindhovenben úszta pályafutása első világcsúcsát Hosszú Katinka is (200 m vegyes).

Innentől Hosszú sorra szállította a rekordokat: az elsőhöz 2013-ban még hozzátett másik ötöt, 2014-ben újabb ötöt, és 2017-ben egyet. Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka mellett még egy magyar név található a vk-sorozatban világcsúcsot úszók listáján: Gyurta Dániel 2014-ben Dubaiban 200 méter mellen javította meg a rekordot (2:00.48).

A FINA döntéshozói 2015 elején csavartak egyet a lebonyolítási módon, már olyan értelemben, hogy a 2015-ös világkupa-sorozatot a huszonötösből az ötvenes medencébe terelték, s mindezt azzal magyarázták, hogy így a sportolóknak még több lehetőségük nyílik teljesíteniük az A-szinteket a riói olimpiára. Akkor sokan kifogásolták a szövetség ezen döntését, ám az élet igazolta ennek helyességét, így aztán idén már senki sem emelte fel a hangját a versenykiírás láttán, amelynek értelmében ezúttal is nagymedencében rendezik a versenyeket – közeledik a tokiói olimpia!