– Miért éppen ló?
– Nem én választottam a jelmezt – reagált Cseh László (BVSC) arra a felvetésre, hogy a „Nicsak, ki vagyok” műsorban ebben a jelmezben szerepelt.
– Meglepő, hogy elvállalta a szereplést ebben az éneklős-jelmezes műsorban.
– Valószínűleg a műsor készítői is így gondolkoztak: nem szoktam elvállalni ilyen felkéréseket, emiatt talán nehezebb is volt kitalálni, hogy engem rejtett a jelmez.
Cseh Lászlóleginkább a 200 vegyesre készül, hogy ehhez társul-e még a 100 vagy 200 pillangó, a jövő zenéje. Az viszont nem változott, hogy a márciusi országos bajnokságon dönt a folytatásról. „Igen, azt mondtam, hogy a Tokió előtti ob lesz a vízválasztó, ám az olimpiát elhalasztották, és a magyar bajnokság decemberre került. Fontos lesz ez a verseny is, leginkább azért, mert kiestem a vérkeringésből, érzem is magamon, hogy régen versenyeztem. A jövőt illetően viszont a márciusi ob lesz a mérvadó, addig még biztos, hogy maradok a vízben. Már ha megrendezik a tokiói olimpiát…” |
– Sokan nem vagy csak nehezen lépnek ki a komfortzónájukból – miért döntött úgy, hogy most megteszi?
– Nem is feltétlenül éreztem jól magam minden pillanatban: énektanárhoz menni, próbákra járni nem az én világom, ezzel együtt változatosságot hozott az életembe. Nem azt mondom, hogy ezentúl ilyen műsorokban fogok szerepelni, ám egyszer-egyszer érdemes élni a lehetőséggel.
– Bár úszott már elégszer teli lelátók előtt és sokszor nyilatkozott tömegek előtt, a színpad mégiscsak más: ott hogy érezte magát?
– Egyetlen problémám akadt csak, hogy jelmezben kellett kiállnom – egyáltalán nem láttam ki belőle. Igyekeztem figyelni a koreográfiára és mindenre, amit előzetesen megbeszéltünk, és megtanultam, de az igazán megerőltető tényleg az volt, hogy lássak valamit.
– A közeljövő kapcsán sem látunk tisztán: például a napokban elég szkeptikusan nyilvánult meg a decemberi kaposvári országos bajnokság kapcsán.
– Amikor először napvilágot látott, hogy decemberben rendezik meg az ob-t, már akkor is úgy éreztem, ez nem túl szerencsés időpont. Látjuk, mi történik a világban, hogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, remélem, nem lesz még ennél is durvább a helyzet.
– Hogy lehet készülni ilyen bizonytalanságban?
– Menni kell előre az úton, más választásunk nincs.
– Sokszor elmondta, az érzéseire figyel a vízben, így lesz Kaposváron is. Konkrétan mire összpontosít?
– Az lenne a lényeg, hogy meglássam, megy-e az úszás, hogyan haladok, bírom-e az egyes távokat.
– Ez egyben gyorsaságot is takarhat?
– Ha jól megy, ahhoz gyorsaság is társul.
– Vasárnap ért véget a Nemzetközi Úszóliga idei sorozata: tavaly versenyzett, az idén fel sem vetődött önben az indulás gondolata?
– Nem nyújtottam olyan teljesítményt, ami azt vonta volna maga után, hogy ott legyek ezeken a versenyeken. Nem kaptam felkérést rá egyetlen csapattól sem – ez az igazság. Nem mondom, hogy nem fájdalmas ezt kimondani, de el kell tudni fogadni.
– Rosszul élte meg, hogy így történt?
– Persze, ez nem kérdés, rosszulesik, mert már nem az van, hogy valamiben én vagyok a legjobb, ezt meg nyilvánvalóan nem viseli túl jól az egóm.
– Ez nem kedvetleníti el a jövőt illetően?
– Ha kedvetlenség lenne bennem, nem csinálnám. Továbbra is szeretek úszni.
– Ez adja a motivációt is a folytatáshoz?
– Ez a legtöbb, ami kell, imádok versenyezni. Illetve nem, nem versenyezni, hanem megméretni magam. Azt sem mondom, hogy mindig egyszerű: amikor legutóbb az újabb korlátozásokról döntött a kormány, kicsit szétcsúsztam, mármint mentálisan. Kellett egy-két nap, mire feldolgoztam a döntést, és újból teljes erőből voltam képes edzeni. Akadnak tehát nehézségeim nekem is, de ki mutassa meg, hogy nem szabad egyből odadobni mindent, sohasem szabad feladni, ha nem én?
– Kinek akar bizonyítani?
– Csakis magamnak. Régen rossz lenne, ha másnak akarnék.
– Miért küzd, azért, hogy az éremgyűjteménye teljes legyen, meglegyen a hiányzó olimpiai arany?
– Nem gondolkozom azon, mi hiányzik az éremkollekciómból. Szeretnék még egyszer nagyon jól úszni. De az is igaz, elég furcsa lenne, ha úgy vágnék neki egy versenynek, hogy nem akarok győzni: ha beugrom a medencébe, én akarok a legjobb lenni.
– Augusztus végén elhunyt az édesapja, aki mindig ön mellett és mögött állt – érte is akar még egyszer egy nagyot dobni?
– Sokszor eszembe jut, olyankor azt érzem, de jó lenne felhívni… Szívesen beszélnék vele, nem feltétlenül az úszásról, inkább a világ dolgairól. Hiányzik, ám nem tudom megváltoztatni a történteket, muszáj elfogadnom, hogy az élet ilyen, hogy egyszer mindenki elmegy. A szüleim, a szeretteim mindig ott álltak mögöttem, viszont én tényleg csak magamért úsztam eddig is – az persze bennem van, hogy ha megvalósul az álmom, azt fogom érezni, hogy édesapám büszke rám.