Úszás: Cseh László jókedvű, Kapás Boglárka 400-at pillangózott

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 19:28
null
Cseh László határozottan feldobott hangulatban nyerte meg a 200 vegyest (Fotó: Derencsényi István)
A négynapos Budapest Open legrövidebb napján négy olimpiai szám volt terítéken, ebből egyben lehetett volna még kvótát szerezni, ám férfi 400 gyorson senki sem csatlakozott Zombori Gáborhoz. Cseh László viszont határozottan feldobott hangulatban nyerte meg a 200 vegyest.

 

Talán a 2017-es budapesti világbajnokságon tűnt ennyire oldottnak egy versenyen Cseh László: az ötödik olimpiájára készülő klasszis (első magyar úszóként állíthatja fel ezt a nem mindennapi rekordot) előbb 50 pillangón lett második, majd 200 vegyesen győzött. Utóbbi lesz a száma Tokióban, s bár az ideje ezúttal nem keltett feltűnést, Cseh kifejezetten jókedvűen jött-ment az uszodában, annál is inkább, mert a legkeményebb edzések közepén tartanak, azaz egyáltalán nincs felpörgetve (sőt).

Kapás Boglárka eközben a hasonló intenzitású tréningeket megkoronázandó, versenykörülmények között, de persze programon kívül ugrott be egy 400 m pillangóra (Szabó-Feltóthy Eszter pedig 400 hátat úszott). A világbajnok már reggel is megcsinálta az embert próbáló távot, és olyan jó erőben érezte magát, hogy délutánra is kért magának helyet a medencében.

„Nagyon élveztem, és mindkétszer úgy voltam vele, hogy akár rögtön le tudnám úszni még egyszer” – mondta utána. Amúgy 4:33.15 alatt teljesítette az egyedi számot, alig 16 másodperccel lassabban, mint amennyivel a 400 gyorsot nyerte Fábián Bettina.

Budapest Open, 2. nap – a győztesek
Férfiak
400 m gyors:
Holló Balázs (Egri ÚK) 3:55.02
50 m pillangó:
Szabó Szebasztián (Győri ÚE) 23.46
200 m vegyes:
Cseh László (BVSC-Zugló) 2:00.80
Nők
400 m gyors:
Fábián Bettina (Szegedi ÚE) 4:17.12
50 m pillangó:
Bordás Beatrix (Hullám '91) 26.77
200 m vegyes:
Sebestyén Dalma (Győri ÚE) 2:13.13

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Nélkületek esélyem sem lett volna – így búcsúzott Kapás Boglárka

Úszás
2024.12.16. 16:27

Kapás Boglárka: Az utolsó hosszon eszembe jutott, hogy ez tényleg az utolsó hossz

Úszás
2024.12.15. 08:44

Rövid pályás úszó-vb: egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás

Úszás
2024.12.14. 11:47

Úszás: Kapás Boglárka elbúcsúzott

Úszás
2024.12.14. 10:17
Ezek is érdekelhetik