Nyílt vízi úszás: Olasz Anna új szerepkörben tűnt fel

– Nemhogy a vízben, még csak a parton sem állt a budapesti világkupa-viadalon – viszont szakkommentátorként végigkövette a háromnapos versenyt. Tetszett az új szerepkör?
– A nyári edzőtáborban, ahol ott voltak a szövetség vezetői, felvetődött, hogy szívesen kipróbálnám magam, aztán egyszer csak ott találtam magam a szakkommentátori székben – válaszolta a tokiói olimpián negyedik nyílt vízi úszó, Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet).

– Élvezte?
– Nagyon! Az első napra túlságosan készültem: legjobb időeredmények, edzők, nevelőedzők – összeírtam mindent, aztán szembesültem azzal, kicsit túltoltam. Két évtizede vagyok a sportágban, beszélni is szeretek, szerencsére a visszajelzések is pozitívak.

– Szombaton Szardínián versenyeztek a nyílt vízi úszók, köztük tokiói „társa”: Rasovszky Kristóf kicsit meg is csipkedte önt, mondván, beszélni ő is tud az úszásról, ám egyelőre a versenyekre fókuszál.
– Ezt mondta? Vagány fiú – többet nem is mondanék a megjegyzése kapcsán.

– Az új szerep a jövőjét is mutatja?
– Szívesen csinálnám ezt később – az úszás után.

– Vagyis folytatja?
– Egy évig még biztosan, aztán majd meglátjuk.

– Vétek lenne egy ilyen sikeres esztendő után abbahagyni.
– Ráadásul én tényleg tizennyolc évesnek érzem magam! Jövőre világ- és Európa-bajnokságot is rendeznek, addig biztosan kitart a lendületem. Kapás Boglárkával beszélgettem: mindketten Tokióig terveztünk, aztán arra jutottunk, hogy amíg itthon mi vagyunk a legjobbak, és hozzuk az eredményeket, addig miért is hagynánk abba?

– Kérdés, hogy a teste, a szervezete mennyire fáradt húsz év úszás után.
– Egyelőre bírom, bár most azt érzem, jól jött volna egy hosszabb pihenő az olimpia után. Öt nap nyaralás jutott, úgyhogy nem vagyok annyira friss.

– Talán a hétvége, amikor az Európa-kupa helyett szakkommentátorként dolgozott, ad némi erőt.
– Nagyon feltöltött ez a három nap, de azért majd kérdezze meg a hétfői edzés után is, hogy vagyok... Persze, ott a másik oldal is, mert hiába élveztem az új szerepet, hiányzott a verseny, hiányoztak a társak, szeretek a nyílt vízi csapattal utazni, mindig jó a hangulat.

– A folytatás mellett szól, és meg ne haragudjon a megjegyzéséért, hogy mintha megtanult volna versenyezni, sokkal okosabb és érettebb Olasz Anna tempózik már a nyílt vízen.
– Ez hosszú folyamat eredménye: amikor az ember elmegy egy pszichológushoz, nem lesz minden hirtelen jó egyetlen beszélgetés után – nálam is régebben kezdődött a változás. Már 2020-ban is jól alakulhatott volna minden, csak ezt sohasem fogjuk megtudni, mert beütött a járvány. De már akkor is olyan teljesítményt nyújtottam az edzéseken, hogy még magamat is megleptem. Én az a versenyző vagyok, aki nem tudja bebeszélni magának, hogy igenis ott van a világ legjobbjai között, ha nincs mögötte valós tartalom: önbizalmat csak az edzések adhatnak. Ez volt az egyik oka a változásnak, másik a dohai világkupa-viadal februárban: az a verseny nem sikerült, ám míg máskor azt mondtam ilyenkor, hogy oké, ez van, Dohában dühös voltam. Tudtam, hogy több volt bennem, és a májusi Európa-bajnokságig mondogattam, hogy ugyanazokat a hibákat nem követhetem el a Lupa-tavon. Nem is követtem el. Ráadásul én akkor tudok igazán jól teljesíteni, ha nagy a tét. Ha csak úgy, edzésből megyünk neki egy versenynek, rettenetesen elfáradok a tíz kilométerre – mentálisan.

– Fizikailag nem szokott, szokta mondogatni, hogy a világból is kiúszna, mert sosem fárad el.
– Édesanyám azt mesélte, ha utaztunk valahová, és megálltunk az autóval, a kiszállás után én egyből rohanni kezdtem, azt a fogalmat, hogy séta, nem is ismertem. Koraszülöttként jöttem a világra, huszonnyolc évvel ezelőtt pedig hét hónapra születni még sokkal nagyobb veszélyeket rejtett magában, mint manapság. A szüleim sohasem tudták, hogy reggelente, amikor bejönnek a kórházba, életben vagyok-e még. De már akkor is jó adag küzdőszellem lehetett bennem, mert egyik éjszaka letéptem magamról a csöveket – szerintem arra gondolhattam, hogy majd én megoldom ezt a helyzetet egyedül.

– Bár azt mondta, jövőre újfent elgondolkozik a folytatáson, ugye van arra remény, hogy ad Párizsnak egy esélyt?
– Mindenképpen! Ha már kiböjtöltem a plusz egy évet Tokióig, jó lenne learatni a türelem és kitartás gyümölcsét: a három év belátható idő. De egyelőre az október végi medencés hosszútávúszó országos bajnokságra figyelek, meg arra, hogy elvigyem végre Rasovszky Kristófot egy Pick Szeged meccsre – Raso veszprémi, gondoltam, megmutatom, melyik csapatnak érdemes szurkolni.