Úszás: Kenderesi Tamás nem érez kockázatot a váltásban

– Hogy a mögöttünk hagyott hétvégén megrendezett budapesti rövid pályás világkupa-viadalon nem úszik jól, előre tudtuk, részint, mert nincs túl jó barátságban a huszonötös medencével, részint mert egy hete készül – immár új edzővel, Turós Mátéval. Mióta tudja, hogy váltania kell?
– Nagyjából egy éve tudom, hogy Tari Imre, az eddigi edzőm nyugdíjba vonul – felelte az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás (Pécsi Sport Nonprofit). – Tokió előtt megbeszéltünk mindent, akkor nyomatékosította a mester, hogy mindenképpen abbahagyja – akkor is, ha első, és akkor is, ha utolsó leszek. Vagyis már így, ennek tudatában készültünk az olimpiára. Turós Máté neve egyébként korábban is felvetődött, amikor a felkészülésemről esett szó.

– Az, hogy eljöjjön Pécsről, eszébe sem jutott?
– Korábban gondolkodtam ezen is, de mivel ezer szállal kötődöm a városhoz, hiszen itt élnek a családtagjaim, a barátaim, ezt az ötletet egy idő után elvetettem.

– Mivel a klubnál dolgozik jó ideje, ön ismeri új edzőjét – mi nem. Nincs abban kockázat, hogy egy kvázi ismeretlen trénerrel folytatja?
– Nem érzek ebben semmiféle kockázatot. Maga a váltás is adhat új impulzusokat az embernek. Az edzéseim egyébként sok mindenben nem változtak – és mégis változtak, éppen annyira, hogy abból valamiféle plusz legyen az előzőekhez képest. Szerintem egy éven belül körvonalazódik, hoz-e a változást a váltás, jövőre világbajnokságot és Európa-bajnokságot is rendeznek, remélem, azokon a versenyeken már látható lesz.

– Milyen elhatározással fogtak a közös munkába: a párizsi olimpiára fókuszálnak, vagy most már végre egy világbajnokságon is láthatunk egy remeklő Kenderesi Tamást?
– Nem nézünk túlságosan előre, inkább lépésről lépésre haladunk.

– Igen ám, csakhogy Tokió előtt elárulta, az olimpia óhatatlanul más állapotba helyezi önt, valami olyat érez ilyenkor, amit egy világbajnokság vagy éppen Európa-bajnokság előtt nem.
– Ez tényleg így van. Azt még nem tudom, hogy a fejemben hogy kell ezt átkattintani, rendezni, de azt már most határozottan érzem, hogy szeretnék végre egy világbajnokságon is bizonyítani: érmet szerezni, vagy éppen olyan időt úszni kétszáz pillangón, amire én is felkapom a fejemet.

– Akkor mindezek tükrében melyik Kenderesi Tamást keresik most? A kétezertizenhatost, azt a fiút, aki kétszer is legyőzte Michael Phelpset Rióban, és bronzérmet szerzett, vagy valaki újat, mást?
– Szerintem ez a Kenderesi Tamás egészen más lesz – még nem tudom, milyen, de nyitott vagyok mindenre. Az új edzőmnek vannak elképzelései a folytatást illetően, én pedig teret engedek neki.

– Egyébként milyen a viszonyuk? Mivel korban jóval közelebb áll önhöz, mint korábbi edzője, feltételezem, a jó értelemben vett haverkodás is belefér.
– Amellett, hogy megvan a tisztelet ebben a kapcsolatban, hogy mindketten nagyon motiváltak vagyunk, valóban mindenről jól el tudunk beszélgetni.

– Korábban elárulta azt is, hogy volt edzője kifejezetten kérte, mondjon el neki mindent, hogy a pillanatnyi állapotához tudja hangolni a felkészülést. Mivel sok tekintetben zárkózott, hogy látja, meg tud nyílni Turós Máté előtt?
– Egyre inkább úgy érzem, ezzel nem lesz probléma. Sokat segít, hogy már többször ő volt velem kisebb külföldi versenyeken, sőt, egy debreceni országos bajnokságon is – egyébként éppen azon, amelyiket megnyertem.

– Azt meg már az új edzője mondta, hogy kellenek új versenyszámok is, hogy változatos legyen a felkészülése, nem maradhat csak a kétszáz pillangó a repertoárjában. Ez így jól hangzik, csakhogy itt már tartottunk korábban, és akkor sem sikerült sem a száz pillangón, sem egy gyorsúszószámban akkorát fejlődnie, hogy azzal labdába rúghasson a nemzetközi mezőnyben.
– Ezt a felvetését még nem veséztük ki teljesen, addig jutottunk, hogy a száz pillangóra nagyon ráfekszünk, mert ahhoz, hogy képes legyek erősen elkezdeni a kétszázat, erre feltétlenül szükség van. Hogy lesz-e más szám, nem tudom, azt viszont igen, hogy a gyors annyira nem fekszik mostanság nekem, hogy az hihetetlen… Bizonyos technikai részek egyszerűen nem mennek. Tíz éven keresztül tenyérlappal úsztam az edzéseken, emiatt más a vízfogásom – miután levettem az edzéseken, a fiatalok agyonvertek, amúgy meg nem, pedig tenyérlappal nehezebb úszni…

– Akkor van min dolgoznia, másként ugyan, de a tokiói eredményén, a negyedik helyén is dolgoznia kell: eltemette már azt a hét századot, amennyivel lemaradt a dobogóról kétszáz pillangón?
– Még mindig nem esik jól erről beszélni: szerencsétlen történet, az biztos, amelyet viszont fel kell dolgoznom. Eddig még nem ment teljesen, ám abban biztos vagyok, hogy nem keseregnem kell, hanem erőt meríteni belőle.

– Vagyis az a negyedik hely egyfajta dacot szült?
– Azt mindenképpen, semmiképp sem adom fel. Rengeteg verseny jön a következő hónapokban, bár abban nem vagyok biztos, hogy mindegyiken el is kellene indulnom. Inkább az edzés mellett tenném le a voksomat, mert így, hogy egyelőre még csak egyszámos úszó vagyok, nekem ezek a versenyek nem rejtenek magukban túl sok fejlődési lehetőséget.