Úszás: Rasovszky Kristóf egy évig nyugodtan készülhet – Risztov Éva

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.08.03. 07:19
null
Ahogy a többi hosszútávúszó, Rasovszky Kristóf is a medencében tölti az edzések kilencven százalékát (Fotó: MTI)
A fukuokai vizes világbajnokságon Rasovszky Kristóf tíz kilométeren ezüstérmet és olimpiai kvótát szerzett – a vissza – és előretekintésben Risztov Éva olimpiai bajnok volt lapunk segítségére.

Nem bízta a véletlenre Rasovszky Kristóf. Bár a 2024-es párizsi olimpiáig még lesz néhány kvótákról is döntő nemzetközi verseny, a 26 éves hosszú­távúszó az olimpiai számban, tíz kilométeren a második helyen végzett a júliusi vb-n, így biztosra vehető: ott lesz Franciaországban. Risztov Éva, az említett táv 2012-es londoni olimpiai bajnoka, a Sportrádió műsorvezetője lapunk kérdésére kiemelte ennek fontosságát. „Mindenki a kvótáért utazott Fukuokába: a lényeg, hogy Kristófnak ez már megvan. Innentől egy évig nyugodtan készülhet – persze nem lehet hátradőlni, de az olimpia miatt már nem kell izgulnia.”  Risztov Éva Rasovszkyé mellett értékelte Betlehem Dávid teljesítményét is: a két úszó a top tízben végzett öt kilométeren, tízen pedig Betlehem a 16. lett.  „Zseniálisan szerepeltek a fiúk! Kristóf érme óriási dolog, Dávid pedig a jövő nyílt vízi úszója, még rengeteg tapasztalatot kell szereznie, de benne ugyanúgy ott van, hogy olimpiára jusson, és ott dobogóra álljon – ahogy az Kristóffal is történt Tokióban.”

Betlehem Dávid egyébként egy másik számban már biztosan ötkarikás résztvevő, hiszen Rasovszky

mellett neki is megvan a szintideje 1500 gyorson: ezt a kaposvári országos bajnokságon teljesítették. A szabadban és medencében versenyzés eltérése mellett Risztov Éva rávilágított arra: a nyílt vízieknek messze nem ismeretlen a „fedett pályás” edzés, akár az ott rajthoz állás sem – maga Risztov is sokáig versenyzett párhuzamosan mindkettőben. „Nyílt vízen nagyobbak a hullámok, az időjárási viszontagságoknak jobban ki vannak téve a sportolók, szemben a medence feszített víztükrével. Azt viszont tudni kell, hogy a hosszútávúszók az edzéseik kilencven százalékát beltérben töltik – nekik is szükségük van arra a gyorsaságra, ami az ottani tréningeken zajlik.”

A párizsi program a fukuokaihoz képest fordított: előbb mennek le a medencés, aztán a nyílt vízi számok. „Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya – folytatta Risztov Éva. – Kristóf tehertől mentesen úszhatott medencében Japánban, hiszen addigra megszerezte a kvótát nyílt vízen. Párizsban viszont előre feltérképezheti, hogyan állnak az ellenfelei, ha medencében is rajthoz állnak. Nagyon szurkolok a magyar csapatnak!  A váltónak pedig külön gratulálok a vb-ezüsthöz, a következő versenyeken ebből akár arany is lehet!”

Legfrissebb hírek

Rasovszky Kristófot az európai szövetség sportolói bizottságába választották

Úszás
2025.03.15. 18:42

Rasovszky Kristóf hetven-nyolcvan kilométert úszik hetente

Úszás
2025.03.10. 18:54

Nagy Nándor már nyártól magyarként úszhat

Úszás
2025.02.19. 10:07

Úszás: Nagy Napsugár előrébb tart, mint tavaly ilyenkor

Utánpótlássport
2025.02.14. 17:09

Rasovszky Kristóf áll a nyílt vízi úszók első világranglistájának élén

Úszás
2025.02.14. 10:30

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Úszás: edzés edzés hátán, a versenyszezon még odébb van

Utánpótlássport
2025.01.26. 09:00

Rasovszky harmadszor lett az év legjobb nyílt vízi úszója Európában

Úszás
2025.01.23. 13:08
Ezek is érdekelhetik