Milák Kristófnak mázlija volt az utolsó ötvenen, hogy nem kaptam el – Márton Richárd

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 19:00
null
Márton Richárd az utolsó ötven méterig Milák Kristóf nyomában volt a 200 pillangó döntőjében, s bár most nem sikerült legyőznie, Tenerifén egy hasonló csatát már megnyert.

„Száz méter után nem azt láttam, hogy elhúz tőlem, hanem én jövök fel. Az utolsó ötven méteren mázlija volt, hogy nem kaptam el, most én vagyok kicsit fáradtabb. Messzemenő következtetéseket ebből nem kell levonni, számoltunk vele, hogy nem feltétlenül van annyi állóképessége, hogy elbírja a távot. Volt egy hasonló meccsünk a tenerifei edzőtáborban, ott én győztem" – így reagált Márton Richárd arra, hogy Milák Kristóf a hosszú kihagyás után milyen formában tért vissza az uszodába. Hozzátette, ha becsülettel felkészül Párizsra, akkor véleménye szerint 200 pillangón újra olimpiai bajnok lesz. 

Videónkban arról is beszél, hogy eléggé fáradtnak érezte magát az országos bajnokság előtt, így volt egy kis mélypontja. Ennek tükrében értékeli a 200 pillangón elért idejét, s az is szóba kerül, szüksége lesz-e még pihenésre, feltöltődésre az olimpia előtt. 

ÚSZÁS
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DUNA ARÉNA 
Férfiak. 200 m pillangó. Ob: Milák Kristóf (BHSE, e: Virth balázs) 01:54.90, 2. Márton Richárd (BHSE) 01:56.32, 3. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 01:56.92
 

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56
Ezek is érdekelhetik