Jackl Vivien: Tudom, mit tudok, és azt is, hogy mi lehet belőle

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 14:59
Jackl Vivien (Fotó: AFP)
Noha elsősorban Los Angeles volt a cél, a tatabányai „kislány” már áprilisban beúszta magát a párizsi csapatba – aztán a belgrádi Eb-n a 400 vegyes mellé odatette még az 1500 gyorsot is.

– Pályafutása első felnőtt Európa-bajnokságán elég szépen mutatkozott be.
– Igen, bár nem mindennel vagyok elégedett: négyszáz vegyesen szerettem volna jobbat úszni a döntőben, ugyanakkor délelőtt még sohasem „mentem be” 4:40 alá, vagyis ezzel elégedett lehetek, ráadásul nyitott uszodában értem el. Az előfutammal tehát nem volt gond, hiszen meg is beszéltem az edzőmmel, Kocsis Mártával, hogy erősebben úszom, mint máskor, mert hasonló vár rám az olimpián is.

– Már az áprilisi magyar bajnokságon a figyelem középpontjába került a négyszáz vegyesen úszott 4:34-es idejével. Hogyan viseli a felhajtást?
– Egyre-másra kapom a megkereséseket, a jókívánságokat, a gratulációkat – szinte berobbantam a köztudatba, ez kétségtelen. Igyekszem azért nem erre figyelni, bár a támogatás nagyon jólesik.

– Megváltozott valamelyest a világ április óta, de vajon Jackl Vivien változott-e?
– Nem.

– Nehéz nem változni?
– Nem mondom, hogy könnyű, hiszen minden új, de remélem, hogy ennek ellenére a jövőben sem változom.

– Ne haragudjon, de kizárólag ön tehet a változásról, a „felfordulást” pedig csak tovább fokozta a belgrádi kontinensviadalon.
– Hatása alatt is vagyok…

– Hogyan kell lehiggadnia, hogy az olimpián csúcsformában ússzon?
– Ezt még nem tudom, még sohasem csináltam ilyet. Kicsit teher is azért, hogy sokan milyen sokat várnak tőlem: hallom-olvasom ezt, persze jólesik, de azért nem könnyű. Még akkor sem, ha tudom, mit tudok, és azt is, hogy mi lehet belőle. De ahogy mondtam, próbálok nem ezzel foglalkozni, kizárólag arra akarok összpontosítani, hogy ugyanilyen maradjak, s hozzam a jó eredményeket.

– Hihetetlen, hogy tizenöt évesen képes ilyen stabilan két lábbal a földön állni.
– Egyre nehezebb azért…

– Szerencsére kitűnő edző áll ön mellett – hogyan jellemezné a kapcsolatukat?
– Kocsis Mártánál kezdtem kicsiként úszni, és azóta is jól működünk együtt. Ő lelkileg is képes támogatni, tudja például, mikor kell békén hagyni, de azt is, mikor kell olyat mondania, hogy „a feladatban tartson”, hogy tovább koncentráljak valamire.

– Azt mondta, igyekszik nem figyelni az elvárásra, de azért nem ütötte szíven, hogy a nemzetközi szakportálok négyszáz vegyesen az éremesélyesek közé sorolják?
– Ettől is szeretnék elvonatkoztatni, mert jó érzés, hogy így látják, de én nem akarom beleélni magam abba, hogy így is van, nem akarok arra gondolni, hogy úristen, de jó is ez, mert mi van, ha nem jön össze az olimpián?

– Immár két esélye is lesz a játékokon. Bár néhány hónapja még azt mondta, leginkább Los Angelesben gondolkoztak az edzőjével, most már elárulhatja, titkon két számban tervezte az indulást Párizsban?
– Reméltem, sőt, nagyon akartam ezt a második A-szintet is ezerötszáz gyorson. De csodálkozom azon, hogy végül meglett, mert sokat kivett belőlem a „négy vegyes”, az ezerötszáz gyors előfutama meg egyáltalán nem esett jól. Úgy álltam oda a döntőre, hogy kiadok magamból mindent, aztán lesz, ami lesz.

– Ez Párizsban is jó taktika lehet, de ugye azért azt kijelenthetjük, hogy az olimpián négyszáz vegyesen juthat messzebbre?
– Igen, hiszen ott közelebb vagyok a világ elejéhez. Meglátjuk, milyen formában leszek Párizsban, remélem, hogy be tudok úszni a döntőbe, és azt is, hogy ismét képes leszek 4:34-es időre. Vagy annál is jobbra…


McIntosh messze a mezőny előtt

Egy, csak egy leány van talpon… – legalábbis 400 vegyesen a magyar női úszók közül csak Jackl Vivien indulhat Párizsban, és a belgrádi Európa-bajnokság után immár ugyanezt kijelenthetjük az 1500 gyorsról is, pedig ezzel a számmal az olimpián nem feltétlenül számolt a 15 éves tatabányai tehetség. Hogy reménye egy szép helyezésre vegyesen lehetnek, az egyértelmű, kérdés persze, hogy az áprilisi 4:34.96-os eredményét meg tudja-e ismételni pályafutása első olimpiáján. És kérdés az is, a vetélytársak mire lesznek képesek. A kanadai Summer McIntosh még szintén tini, 17 esztendős, ám már fényévekre van a mezőnytől, meg aztán májusban ismét világcsúcsot úszott ezen a távon: saját rekordját (4:25.87) döntötte meg (4:24.38). Járt már 4:30-on belül ebben az évben az ausztrál Kaylee McKeown is (4:28.22), a tumultus ezután jön az idei világranglistán, viszont ezen üldözőboly elejéhez tartozik Jackl Vivien is.

Női 400 m vegyes. Július 29.: előfutam, 11; döntő, 20.30. Női 1500 m gyors. Július 30.: előfutam, 11. Július 31.: döntő, 21.04

Summer McIntosh (Fotó: AFP)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik