Németh Nándor: Nincs lehetetlen!

– Tényleg a tizenegyes a kedvenc száma?
– Igen, és ez a belgrádi Európa-bajnokság volt a sorozatom tizedik állomása – válaszolta Németh Nándor, aki a februári dohai világbajnoki bronz után a belgrádi kontinensbajnokságon ezüstérmet szerzett 100 gyorson.

– Azért elképesztő ez a széria: tízszer jutott el a döntőig nagy versenyen – valóban a párizsi olimpia lehet a tizenegyedik.
– És mindig fejlődtem. Nagyon remélem, nem szakad meg ez a sorozat. De ami a belgrádi teljesítményemet illeti, még mindig csak értetlenkedem: az edzések alapján nem számítottam erre. Március után volt némi ingadozás a felkészülésemben – addig minden jól ment, utána meg jött a megzuhanás. Például betegségek, amelyek miatt nem nagyon hagytam ki, de értelemszerűen nem tudtam olyan jól dolgozni. Egyébként sem voltam megelégedve magammal az edzéseimet illetően, ám ez a belgrádi idő és az ezüst nagyszerű dopping lesz a következő hetekre, hiszen ezután azt érzem, tényleg nincs lehetetlen. Menni kell tovább előre!

– Egyedül azért nem olyan egyszerű…
– Egyáltalán nem jó egyedül edzeni, e tekintetben kicsit meg is vagyunk lőve, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy sem Kovács Benedek, sem Mészáros Dániel nem utazhat Párizsba, így nemsokára egyedül maradok. Ezért aztán biztos, hogy be fogok kéredzkedni egy csapatba, mert semmiképp sem tenne jót, ha az egyébként is monoton, leginkább edzésből, evésből és alvásból álló felkészülési hajrát zombiként csinálnám végig.

– Bár Belgrádban megúszta kétszáz gyorson is az A-szintet, azt rögtön elmondta, kicsi az esélye, hogy Párizsban rajtkőre lép ezen a távon. Száz gyorson viszont vb-bronzérmesként és Eb-ezüstérmesként indulhat, vagyis van némi elvárás önnel szemben – ezt érzi?
– Nem szabad rá figyelni. Én mindent meg fogok tenni a jó szereplésért – eddig is így volt, és a következő négy hétben is így lesz. Úgy megyek Párizsba, hogy simán hozom mindazt, amit szeretnék elérni. Ugyanakkor az is biztos, hogy már a középdöntőben jó időt kell úszni, s ehhez nagyon sok tényezőnek össze kell jönnie az edzettségen és felkészültségen túl is.

– Például?
– Számít, hogyan kel fel aznap az ember, hogy nem lesz-e addig beteg és hasonlók. Mentálisan nem lesz gond, ezért is merem azt mondani, hogy ugyan vannak velem szemben elvárások, ezeket eddig is elég jól kezeltem.

– Tartja azt a korábbi kijelentését, hogy Párizsban a legnagyobb feladat a középdöntőben vár önre?
– Igen, bár már a tizenhat közé jutás sem lesz egyszerű, szerintem 48.0 kell hozzá, de az is lehet, hogy negyvenhét vége. Egyre többen vagyunk, akik ennyit tudunk, és mindig akadnak meglepetésemberek, úgyhogy én már az előfutamban sem fogok tartalékolni, persze egy délelőtti úszás sohasem olyan, mint egy délutáni. Aztán jöhet a következő lépés, a még nehezebb feladat, a döntőbe jutás, ott pedig, ahogy szoktuk mondani, bármi megtörténhet. Én azt mondom, hogy az éremhez 47.0 kell.

– Vagyis nagy egyéni csúcs öntől, ha…
– Én így látom, rajta vagyunk, hogy meglegyen, de Belgrád azt mutatta, hogy jó úton járunk. Bizakodó vagyok. Ez a belgrádi idő reményteli, és még csak ezután jön a formába hozás időszaka, ahol azért lehet további tizedeket faragni. S bár továbbra sem feltétlenül értem az Eb-n történteket, azt eddig is tudtuk, ha megfelelő a formám, itt nem úszom rosszul – ezek szerint jól csináltuk eddig, amit csináltunk.

– Bár a versenyek nagysága, erőssége eltérő, a vébébronz és az Európa-bajnoki ezüst után jöhet…?
– Ne folytassa, de legyen így! Nem mehetek úgy Párizsba, hogy majd csak lesz valami, úgy kell nekivágnom, hogy meg kell nyernem. Belgrádban az időeredményem alapján a lelkem megnyugodott, és az ellenfeleim sem dőlhetnek hátra, hogy velem nem kell számolni.