Milák ezüstje után elmaradt a megígért interjú

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
• Párizs
Vágólapra másolva!
2024.07.31. 23:42
Milák Kristóf harmadik olimpiai érmét szerezte (Fotó: Kelemen Ádám)
Amint arról beszámoltunk, Milák Kristóf remek úszással, sokáig vezetve ezüstérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban a párizsi olimpián. A sajtót hosszú ideje kerülő úszó korábban azt ígérte, a döntőt követően interjút ad az M4 Sportnak, ez azonban elmaradt, s a másik két adandó alkalommal sem élt a megszólalás lehetőségével.

 

Miután a tévéstábnak nem nyilatkozott, Milák Kristóf elindult az öltöző irányába. A gigantikus arénában az úszók, miután elhagyják az uszodát és a lelátót magában foglaló csarnokrészt, a személyes tárgyaikat az újságírók számára kijelölt zóna bejáratánál tudják átvenni. Ezt követően nincs más választásuk, az öltözőig végig kell haladniuk egy nagyjából nyolcvanméteres folyosón, ahol a médiamunkatársak megszólíthatják őket, és interjút kérhetnek tőlük. A felkérésnek a részt vevő sportolók jellemzően eleget tesznek, a magyar küldöttség összes tagja készségesen áll a kérdések elé.

Milák azonban most sem törte meg a csendet, magába zárkózva sétált az öltözőig, kezében az olimpiai éremért kapott ajándékdobozt pörgetve. Ez után a hivatalos sajtótájékoztatón sem jelent meg. A nevét jelző táblát először kirakták az asztalra, röviddel a kezdés előtt azonban levették, majd egy önkéntes közölte: nem számíthatunk a részvételére. A rejtély, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban, miért választotta ezt a szokatlan utat – és még hosszan sorolhatnánk a kérdéseket –, továbbra is rejtély marad, ahogyan az is, miként vélekedik a mostani ezüstérméről.

Beszámolónkat Milák nagyszerű úszásáról és ezüstérméről alább olvashatják:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik