Műúszás: Barbócz Blanka és Bastianelli Angelika 7. női páros szabadprogramban a vk-szuperdöntőn

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 15:25
Fotó: Török Attila
Elégedetten értékelt lapunknak Barbócz Blanka és Bastianelli Angelika a Duna Arénában zajló műúszó világkupa-szuperdöntő szombati napján rendezett női páros szabadprogramban elért hetedik helyük után.

Második páros kűrjét is bemutatta a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika alkotta magyar duó a Duna Arénában zajló műúszó vulágkupa-szuperdöntőn – a 16 éves magyar kettős szabadprogramban ugrott medencébe, és hatodikként adhatták elő gyakorlatukat. A kapott 190.6002 pont átmenetileg a második helyet jelentette, végül a 13 párosból álló mezőny hetedik helyén végeztek.

Az ifjú műúszók elégedetten értékeltek lapunknak kűrjüket követően, kitérve a pénteki rövidprogramra is. „A hosszú páros, amit ma futottunk, jóval nagyobb állóképességet igényel, mint a rövid, mely viszont technikai és koncentrációs értelemben is kihívást jelent. Mindkettőt jónak éreztük, és az edzőink is pozitív visszajelzést adtak nekünk – mondta Barbócz Blanka. – Arra figyeltünk, hogy élvezzük a versenyzést, és stabil kűröket mutassunk be.”

„Mivel ebben a mezőnyben szinte mindenki az olimpiára készül, nem helyezésben gondolkodtunk, amit mindig célul tűzünk ki, hogy »base mark« nélkül teljesítsünk, minden elemet pontosnak lássanak a bírók, és ez sikerült mindkét duónál, és a csapatnál is – sokat dolgoztunk ezen. Mindez azért is volt fontos, mert ezt a két bemutatót nem adjuk elő többet, jövőre új koreográfiára váltunk, úgyhogy ezzel a versennyel búcsúztattuk el őket” – ezt már Bastianelli Angelika tette hozzá.

A duó tavaly kiharcolta az oviedói vk-szuperdöntő-szereplés jogát, azóta versenyeztek az az évi Európai Játékokon Krakkóban és a fukuokai világbajnokságon, majd az idei dohai világversenyen. A páros abban látta fejlődését, hogy az eltelt egy évben sokat emeltek a kűrjük nehézségi fokán, illetve a már említett „base mark” elkerülésében – kérdésünkre elárulták, a „base mark” abban az esetben fordul elő, ha a versenyzők nem pontosan úgy hajtják végre azt a mozdulatsort, amely az előzetesen leadott edzői kártyán szerepel (például nem elég feszes valamely lábmunka, vagy pár foknál kevesebbet fordulnak a 360 foknál), ennek eredményeképp pedig a mozdulat nehézségi pontját jóval kisebb végrehajtási ponttal szorozzák fel a bírók.

A számot a kanadaiak nyerték Audrey Lamothe és Jacqueline Simoneau révén – előbbi a tavalyi oviedói vk-szuperdöntőben mindkét egyéni programban bronzérmes lett, utóbbi Dohában világbajnoki címet szerzett szabadprogramban, ezüstérmet technikaiban. Másodikként a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságon páros rövid- és szabadprogramban is bronzérmes, pénteken technikaiban harmadik Ariel Nassee, Shelly Bobritsky izraeli duó végzett, míg a dobogó alsó fokára a pénteki technikai számában ezüstérmet kiérdemlő kínai ikerpár, Lin Jen-csün és Lin Jen-han állhatott fel.

Magyarok ezt követően már csak a mai csapat akrobatikus kűrben szerepelnek délután öt órától.

VILÁGKUPA-SZUPERDÖNTŐ, DUNA ARÉNA
Nők. Páros. Szabadprogram: 1. Audrey Lamothe, Jacqueline Simoneau (kanadaiak) 272.6457 pont, 2. Ariel Nassee, Shelly Bobritsky (izraeliek) 243.9042, 3. Lin Jen-csün, Lin Jen-han (kínaiak) 239.1897, … 7. Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika 190.6002

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik