Tokió után Párizsban jöhet az újabb érem Rasovszky Kristófnak!

– A belgrádi Európa-bajnokságon a csapattal végre aranyat szerzett, ám egyéniben nem állhatott fel a dobogóra: hogyan tetszett Rasovszky Kristófnak Rasovszky Kristóf az Eb-n?
– Az értékelésnél azért nehéz függetleníteni magam a helyezésektől, mert ahogyan leúszom egy versenyt, ahogyan döntök egy-egy szituációban, mind hozzátartoznak az eredményhez. A végső eredmény meg az úszásomhoz – válaszolta Rasovszky Kristóf. – Ha pedig az eredményt nézem, nem vagyok elégedett, kár lenne ezt szépíteni. Ugyanakkor az úszásomban volt sok pozitívum is: például az, hogy huszonhét évesen a délutáni tíz kilométer után a másnap délelőtti öt kilométeren nem éreztem, hogy előző nap tízezer métert úsztam versenyiramban. Az úszással, annak érzetével elégedett vagyok.

– Már az Eb előtt hangsúlyozta, hogy a Tokiót megelőző kontinensviadalon is lemaradt az érmekről egyéniben.
– Igen, három éve ugyanez történt, de világbajnokként, olimpiai ezüstérmesként azért az is nyilvánvaló, hogy ­Belgrádba nem a hatodik és a kilencedik helyért utaztam. De ezt a csalódást el kell, el kellett engednem. Levontam a következtetéseket, egyébként sincs idő a kesergésre, menni kell tovább. 

– Még maradjunk azért Belgrádnál, mert az mindenképpen meglepő volt, mennyire „kiakadt” néhány ellenfelére, hiszen egyfelől tudta, tudtuk, hogy többen úgy vágtak neki az Eb-nek, hogy nem indulnak az olimpián, vagyis nekik az volt az év fő versenye, másfelől önt a higgadtságáról, nyugodtságáról ismerjük.
– Szerintem nincs azzal baj, ha valaki meri vállalni az érzéseit, még ha azok rosszak is. Sokszor beszélünk arról, milyen nehéz egy világversenyen néhány perccel a célba érkezés után nyilatkozni – sokáig foglalkoztatott, mennyire kell ilyenkor takargatni a lelkiállapotomat, a „teljes agyvérzés” állapotában nem mindig könnyű összeszedetten megnyilvánulni. Én ezúttal kimondtam, hogy nem sikerült a versenyem, és nemcsak azért, mert nem mindig hoztam menet közben jó döntéseket, hanem azért is, mert többen az úszás helyett inkább verekedtek. Ám akkor is mondtam, és újra hangsúlyozom, hogy a hatodik és a kilencedik hely nem csak ennek a következménye – van benne részem nekem is. Minden emberrel előfordul, hogy feldúltabb, mint ahogy megszokták tőle.

– Az olimpiai ciklus ezúttal csak hároméves volt, ezt megérzi egy sportoló?
– Erre nincs konkrét válaszom, az biztos, hogy ez a három év gyorsan elrepült. Mintha tegnap lett volna a 2022-es budapesti világbajnokság, és a tokiói ezüst sem tűnik távolinak.

– Jelent valamit, hogy ez már a harmadik olimpiája lesz, hozott netán valami mást a felkészülésében?
– Egyértelműen más ez a felkészülés, már csak azért is, mert érettebb lettem az évek során. Persze, számít, hogy nem a párizsi az első olimpián, hogy már tudom, mi az az olimpiai falu, hogyan néz ki a rajt előtti néhány nap, biztosan nem fogok azon meglepődni, hogy körülöttem rohangászik majd minden ország mindenféle sportolója, köztük sok-sok nagy klasszis. Az első olimpiáján az ember erre rácsodálkozik, pedig ez más tekintetben ugyanolyan verseny, mint a többi: itt is mindenki győzni akar, mindenki érmes akar lenni.

– Az edzésterv változott Tokióhoz képest?
– A felkészülésünk minden évben változik kicsit, ha az egész szezont nézem, azt mondhatom, hogy valamivel kevesebbet úsztam, mint korábban, de ez nem nagy változás, hiszen azért edzéseken általában így is megvan a tíz és fél kilométer. És különösebben nagy csodák egyébként sincsenek. Ez az év abban is különbözött a többitől, hogy februárban világ-, júniusban Európa-bajnokságot rendeztek, és még ezután jön az olimpia. Ez mentálisan rendkívül megterhelő, az pedig, hogy jó döntés volt-e, hogy mindhárom versenyen elindultam, később kiderül. Én azt mondom, jó úton járunk, amelynek mindjárt itt a vége, úgyhogy addig már nem szabad letérnünk róla.

– A Szajna szennyezettségéről érkező rossz hírekre mennyire figyel?
– Nem tudok ezzel mit kezdeni – tavaly éppen emiatt nem rajtoltattak el minket az egyik világkupa-viadalon. Ha az olimpián eldördül a pisztoly, mi ugrani fogunk, én legalábbis biztosan. Azon viszont csodálkozom, hogy egyelőre nincs B-terv. Abban bízom, hogy az első héten rendezik Párizsban a triatlont, a következőn jövünk mi. A triatlonból lehet duatlont csinálni, de ha a nyílt vízi úszásból kiveszik az úszást, akkor abból elég fura verseny lesz… Remélem, ha az első héten gond lesz, áttesznek minket más helyszínre.

– Elárulja, mi a szíve vágya Franciaországban?
– Hogy érmes legyek megint. Ám ha negyedik leszek úgy, hogy jól úsztam, biztos, hogy nem fogom azt mondani, hogy összedőlt a világ, hiszen a tokiói ezüst, a világbajnoki arany és a tavalyi vébéezüst már az enyém, és ezek az eredmények megnyugtatnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szeretném legalább ugyanazt elérni, mint három éve.

– Ugye nem Párizs lesz a végállomás Rasovszky Kristóf pályafutásában?
– Ezt egyértelműen kijelenthetem. Azt viszont, hogy meddig úszom még, nem tudom megmondani. Sokan kérdeznek erről, de nem tudok mást felelni, csak azt, hogy vagy lesz még négy év, vagy nem. Mindenáron, úgy, hogy sokadik legyek, nem fogok nekimenni a negyedik olimpiámnak. Egyelőre még szeretek úszni, versenyezni is, sőt, edzésekre járni is – hogy milyen lenne, lehet ­Rasovszky Kristóf élete úszás nélkül, nem is akarom még megmondani.

(Holnapi számunkban: férfi kajaknégyes)