Már szerdán kimondták – a kamerák előtt is.
Előbb Ugrai Panna, majd Pádár Nikolett is arra célozgatott a száz gyors előfutamai után, hogy az az úszásuk ugyan nem sikerült, de nem is azzal terveztek igazán, hanem a 4x200-as gyorsváltóval.
Ott készülnek valami nagy dobásra.
„Nem azt mondom, hogy én megmondtam előre, egyszerűen csak volt egy megérzésem, és ezt most először ki is mertem mondani – vallotta be Ugrai Panna. – Az edzőm mindig azt mondja, előbb meg kell fogalmazni, aztán meg lehet csinálni. Bebizonyosodott, hogy van igazság abban, amit mond. Én ugyanis eddig a »hiszem, ha látom« szellemében éltem. Nem mondom, hogy ez teljesen változott, de valahogy most tényleg hittem a megérzésemben.”
A váltó délelőtt Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett sorrendben úszott, ezen „csavartak egyet” az edzők úgy, hogy Pádár kezdett, és Ábrahám fejezett be.
„Nem vitatkoztunk az edzőkkel, egyet is értettünk a változtatással – mondta el Pádár Nikolett, aki erre tisztán emlékezett, a fináléra már kevésbé: – Én nem igazán tudom, mi történt ebben a nyolc percben, még mindig nem hiszem el, hogy megcsináltuk…”
Pedig megcsinálták, és az ifiévek után immár a felnőttek között is megmutatták, mit tudnak: az Ábrahám, Molnár, Pádár trió régóta úszik együtt, Ugrai idén csatlakozott hozzájuk, és ahogy mosolyogva megjegyezte, a maga 20 évével ő a korelnök – nem kapitány, mert olyan nincs a csapatban.
„Itt mindenki egyenlő, nincs kapitány. Segítjük a másikat, szurkolunk egymásnak” – jegyezte meg Ugrai.
Aztán halkan ugyan, de csak elhangzott a jövőt illetően egy fontos mondat is, merthogy ez az ezüst persze felvetett további kérdéseket is, például azt, hová juthat a jövőben ez a csodanégyes?
„Mindenkinek az olimpiai arany az álma, a miénk is.”
Hogy ki mondta, nem számít, mert mind a négy lány bólogatott – és mellette egyetértett abban is, hogy ezt a teljesítményt „át kell tenni” azért nagymedencébe is.
És a világ minden szegletére, merthogy mit is jelentett a hazai pálya, arról a befejező ember, Ábrahám Minna számolt be:
„Sok mindenre én sem emlékszem, de az üvöltözést hallottam. Jobbról is, balról is, a lányoktól is. Aztán ahogy haladtam előre, egyre hangosabb lett az uszoda, ez jó sok energiát adott nekem is ahhoz, hogy így be tudjam fejezni. A végén láttam, hogy az amerikai lány elment, az ausztrállal versenyeztem egy jót, illetve betettem a fejem a vízbe, és mentem előre. Mikor beértem, a lányok reakciójából raktam össze, hogy ez nem bronz, hanem ezüst! Aztán észleltem, hogy két pötty ég a rajtkövön, s nem három. Hihetetlen!”
„Tényleg az, nem fogtam még fel, nem tudom, mikor fogom felfogni – tele a zsebem zsebkendővel, mindjárt megint sírni fogok…” – tette hozzá már ezüstéremmel a nyakában ehhez Molnár Dóra.