Sárkány Zalán: Innentől nincs megállás!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 09:23
„Ez nem amerikai álom, ez az én álmom, az én célom.” (Fotók: Koncz Márton)
A budapesti rövid pályás világbajnokság egyik legnagyobb meglepetését szállította Sárkány Zalán azzal, hogy megnyerte a 800 gyorsot – a szó minden értelmében bajnok született néhány napja a Duna Arénában.

– A világbajnoki aranyérme után már beszéltünk róla, de nyissunk újra azzal a megható jelenettel, hogy a medencéből kijőve rögtön magyar edzőjéhez, Szokolai Lászlóhoz ment oda – netán eltervezte ezt?
Azt sem terveztem el, hogy megnyerem a nyolcszáz gyorsot a világbajnokságon – válaszolta fülig érő szájjal Sárkány Zalán. – De miután ez megtörtént, teljesen magától értetődő volt, hogy odamegyek Laci bához. Amióta átmentem hozzá, rengeteget fejlődtem, és bár felálltam a dobogó alsó fokára a belgrádi Európa-bajnokságon kétszer is, ez az arany azért nagyobb eredmény. Sok minden történt az elmúlt hetekben, fontos volt, hogy Laci bácsit megöleljem. Ez a világbajnoki cím nemcsak nekem jelent sokat, neki is.

– Az aranyérem, a megható jelenet mellett volt még egy emlékezetes pillanata a Duna Arénában, amikor kijelentette, határ a csillagos ég.
Ha nem azért megyek oda egy versenyre, hogy nyerjek, ugyan mi értelme van csinálni? Egyetlen cél van, mégpedig az, hogy a lehető legjobb úszó legyen belőlem. Olyan úszó, aki mindig kihozza magából a legtöbbet. Gyerekkori álmom volt, hogy egy nagy világversenyen ilyen eredményt érjek el. Persze a legnagyobb álmom az olimpiai arany, de az, azt hiszem, egyelőre a szürreális kategóriába tartozik. Mondjuk, ez a vébéarany is ilyen volt… Na de innentől nincs megállás, bízom benne, sőt, hiszek benne, hogy ez még csak a kezdet volt: az ezerötszáz gyors nem úgy sikerült a nyitó napon, ahogy szerettem volna, de az úszásom után mégis áttört valamiféle gát, sikerült a pozitívumokat kivennem a történetből, s nem feszített semmi, sőt, onnantól éppenhogy azt éreztem, nincsenek határok.

– Hogyan sikerült a gyengébb eredményből erőt meríteni, hogyan tudott pozitív maradni a történtek után?
Huszonegy éven keresztül így éltem, így neveltek a szüleim. Az édesanyám mentáltréner, de mellette apukám is segített abban, hogy így gondolkodjak: hogy sohase a gyengeség kerüljön felülre, hanem egy-egy történet pozitív oldala. Egyébként a női kézilabda-válogatott mentáltrénere, Kovács Magdolna foglalkozik velem, mégpedig hetente, s ezek a foglalkozások elvittek odáig, hogy mentálisan egyre erősebb vagyok. A beszélgetéseink segítettek abban, hogy ne úgy álljak oda a rajthoz, mint egy beszari kisgyerek, hogy képes legyek kezelni a nyomást, s abban is, ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem, fordítsam a javamra az egészet.

– Ez sikerült Budapesten. Világbajnok lett. Emlékszik a szombat estére?
Még nagyon éles bennem minden. Sajnos inkább „elfelejtős” vagyok, de próbálom azt az estét megtartani az emlékezetemben, hogy majd az unokáimnak is mesélhessek erről a vébéaranyról.

– Úgy egy éve látni-érezni, hogy Sárkány Zalán nagyon tudatosan készül, nagyon akar, de ugye hallottunk már korábban sok fogadkozást – minden sportágban. Megvan az a pillanat, amikor azt érezte, igen, képes is elérni, amiről álmodozik?
Amikor kijutottam a párizsi olimpiára. Megnéztem, kik indulnak Párizsban, meg is könnyeztem a névsort… Aztán felhívtam Betlehem Dávidot, akivel gyerekkorunk óta együtt versenyzünk, mondtam neki, Dávid, erről álmodtunk, el is fogjuk érni.

– Betlehem Dávid minden beszélgetésünk során előjön, ahogy vele sem nagyon lehet úgy interjút készíteni, hogy ne említse meg Sárkány Zalánt.
Oda-vissza ismerjük egymást, 2015 óta versenyzünk együtt, egymás ellen, akkor a gyermek országos bajnokságon ő nyert, én voltam a második, aztán „cseréltünk”. Jó látni, hogy lassan odaérünk-odaértünk a legjobbak közé, pedig akadtak, akik azt mondták, a 2003-as korosztály nem feltétlenül jó eresztés. Abban az évben született Dávid, Kós Hubert, én – és még jó néhány egyre jobb úszó.

– Mit szólt Betlehem Dávid olimpiai bronzához?
Meglepődtem, mellette pedig nagyon örültem. Dávid mellett Rasovszky Kristóffal is együtt edzettem, jó volt látni, hogy a két társam ilyen eredményre képes, egyszersmind ez azt is mutatta, jó helyen vagyok.

– Marad is? Hiszen két társa elszerződött Veszprémből.
Maradok.

– Szokolai László tényleg Süsünek hívja?
Igen, és gyakorta mondogatja, hogy fújjam már a füstöt. De Budapesten új mondatot húzott elő Laci bá a zsákból: a négyszáz gyors előfutama előtt úgy köszönt el tőlem, hogy Yoda mester ereje legyen veled, s mivel ez bevált, többször is elmondta ezt a Duna Arénában nekem.

– Kós Huberthez hasonlóan ön is Amerikában tanul, sokan mondták a győzelme után, hogy újabb amerikai álom íródott.
De ez nem amerikai álom, ez az én álmom, az én célom – nem azért csinálom, mert ezt bárki is elvárja tőlem, hanem mert én akarom, mert én tűztem ki magam elé célokat. Például azt, hogy egyszer világbajnok leszek. Meg olimpiai érmes, és még sorolhatnám.

– Nem egy impulzusokkal teli sportágat választott, elárulja, mit szeret benne, mi hajtja előre?
Mindig vannak és lesznek hullámvölgyek, én éppen ezeket szeretem, illetve azt, amikor már mászol ki a gödörből: amikor megindulsz felfelé, és érzed, bármilyen mélyről ki tudsz jönni.

– Ebből erőt merít és mer nagyot álmodni – jól sejtem?
Sosem féltem nagyot álmodni. A rövid pályás sikert persze „át kell ültetni” ötvenes medencébe is, és a legnagyobb célom a 2028-as olimpia, de még addig is lesz sok nagy verseny, amelyeken szeretnék az élmezőnyben végezni – jó lenne, ha mások azt mondanák, itt van ez a Sárkány nevű gyerek, figyelni kell rá. Az amerikaiak meg csak megtanulják lassan kimondani a nevemet, rendre Zulan Szarkanyinak hívnak, vagy mostanság egyszerűbben megoldják, és dragonnak, vagyis sárkánynak neveznek.

Sárkány Zalán is az Arizona Egyetemen tanult, a Bob Bowman vezette csapattal tavasszal megnyerte az amerikai bajnokságot, majd a legendás tréner bejelentése után, hogy Texasba teszi át a székhelyét, Sárkány Zalán is a változtatás mellett voksolt.

„Az olimpiai felkészülésem idején zajlott a folyamat, a szüleimmel együtt azon munkálkodtunk, hogy minél jobb helyre kerüljek. Ez elég sok stresszel járt, mellette sok időmet elvette, és muszáj kimondani, hatással volt a felkészülésemre is – árulta el Sárkány Zalán. – De azt hiszem, jól döntöttünk: Indianapolisban jól érzem magam, az amerikai edzőim bíznak bennem, én is bennük, és nagyon jól dolgoznak együtt Szokolai Lászlóval is.”

Arizonából Indianapolisba

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik