Wladár Sándor: Az év végén megint megcsillant a fény, ami azt mutatja, van jövője a magyar úszósportnak

– A 2024-es esztendőt értékelve azt mondta, a párizsi olimpia évében a hazai úszósport volt a magyar sport aranyfedezete. Hogyan módosítja a kijelentését 2025-öt illetően? 
– Némiképp másként illik fogalmazni: azt az eredményt, amit 2024-ben elértünk, jó lett volna tartani, ám azért összességében nem elvárható, hogy mindig, mindenkor mindenki a maximumot adja, még ha törekedni is kell rá. Inkább úgy fogalmaznék, ha nem is vagyok maradéktalanul elégedett 2025-tel, azt sem mondhatom, hogy elégedetlen lennék, hiszen az év végén megint megcsillant a fény, ami azt mutatja, van jövője a magyar úszósportnak. Lehet még egy olyan szereplésünk 2028-ban Los Angelesben vagy éppen 2027-ben a budapesti világbajnokságon, mint tavaly volt a párizsi olimpián – válaszolta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke. 

– Amikor lelkesedtem a decemberi rövid pályás kontinensviadalon tapasztaltak láttán, többen felcsattantak, azért ne hasonlítsuk össze a szingapúri nagy medencés vébét a lublini Eb-vel. Nem is tenném, de amikor az elnök a fényről beszél, nyilvánvalóan a Lublinban elért egyéni csúcsokra gondol és arra, hogy a Lengyelországban úszott időeredmények a világranglistán is jó pozíciókat „fogtak” – mi változott fél év alatt?      
– A szingapúri vébé gyengébb szereplésének okát én magam sem tudom. Lehet, hogy kicsit elkényelmesedett mindenki a párizsi olimpiai év eredményei miatt, lehet, hogy túl sokat hagytak ki a játékok után az úszók, lehet, hogy az edzők sem vették annyira komolyan a szingapúri felkészülést. Nem tudom. Azt igen, hogy a nyári világbajnokság nagy pofon volt. A lublini kontinensviadallal viszont némiképp kimásztunk a gödörből, a magyar úszósport az év végén újra megmutatta oroszlánkörmeit. Ezt nem az Eb-érmek mondatják velem, ennél sokkal fontosabb, hogy a csapat nagyobb része egyéni csúcsokat úszott Lublinban – számomra mindig is ez az igazi értékmérő. Látható tehát a változás, a változtatás, de még messze nem tökéletes minden – ettől függetlenül optimista vagyok. 

–  Mit takar a változtatás?      
– A rajtra és a fordulóra már évek óta nagyobb hangsúlyt fektetünk, s ez egyre inkább látszik, ahogyan látszik annak is a hatása, hogy több válogatott úszó ott volt a rövid pályás világkupa-sorozat mindhárom állomásán. Mindez egyértelműsíti, hogy irányt kell változtatni: az edzőtáborok helyett a versenyeknek kell dominálniuk a felkészülés során. 

–  Az Eb kapcsán többen megkérdezték tőlem is, ki érhet oda a legjobbak közé a Los Angeles-i olimpián a mostaniak közül, szerintem négyen mindenképpen esélyesek rá, viszont közülük csak Betlehem Dávid készül itthon, Kós Hubert, Sárkány Zalán és Ábrahám Minna egyaránt Amerikában él. Elnökként miképpen reagál azokra a támadásokra, amelyeket ezért újra és újra a magyar úszósport kap?      
– Vegyük tudomásul: a magyar egyetemi rendszer jelenleg nem kedvez a versenysportnak, s amíg ezen a téren nem történik változás, nem lesznek itthon többen – ne hasonlítsuk össze a két rendszert, és ne is kérjük számon azt, ha valaki Amerikában tanul és készül. Amíg a magyarokért úszik, és büszke arra, hogy magyarként úszik, addig ez másodlagos kérdés. Szerintem a magyar úszósport erejét mutatja, hogy megint jó versenyzők mentek ki Amerikába, hiszen már ott készül Pádár Nikolett és Molnár Dóra is. Ha majd Magyarországon fel tud épülni olyan egyetemi rendszer, amelyben a csapatok vonzóvá teszik itthon is az úszást, ez változhat, de erre én a következő öt-tíz évben nem látok esélyt. 

–  A magyar úszósportról szólva továbbra is megkerülhetetlen Milák Kristóf: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok a párizsi olimpia óta nem edz – mit gondol, látjuk őt még úszni, versenyezni?     
– Szerintem igen. Korábban sok hír nem jelent meg Kristófról, most megint jött egy hullám, amit én leginkább a téli uborkaszezon kezdetével hozok összefüggésbe, azaz ahogy közeledik az év vége és egyre kevesebb az esemény, kell valami extra hír. Igaz, közben a magyar úszósport kitermelt újabb példaképeket, Kós Hubert mellett már ott van Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is. De Késely Ajna visszatérése és Eb-bronza is nagy érdeklődést váltott ki az úszósportot figyelemmel követőkből. Mellettük van egy Milák Kristóf – egyedül, és úgy gondolom, magára maradva, annak ellenére, hogy én magam is többször kerestem őt. Úgy tudom, az úszótársaival sem tartja a kapcsolatot. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gergely István, a BHSE elnöke is mindent, de mindent megtett és megtesz azért, hogy Kristóf visszatérjen, alternatívákat kínáltak fel neki a folytatásra. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, munka nélkül nem jár járandóság: Milák Kristóf türelmet kapott a klubjától, ám az ígérgetések ellenére sem történt semmi – lehet, hogy dacból, haragból mégiscsak visszatér, s megmutatja, mi van benne. A személyiségfejlődéshez szerintem kell valamiféle sokk, valami extra hatás, ha ez bekövetkezik, az kizökkentheti őt a mostani világából. Én ebben reménykedem. 

–  A legjobbak mellett, ha úgy tetszik, alatt is van élet: ha a teljes magyar úszósportot nézzük, mire büszke az elnök 2025-ben?      
– Arra a felismerésre, hogy bár sok sportágban működnek akadémiák, nálunk nem, legalábbis nem ilyen néven – merthogy a mi akadémiánk az Úszó Nemzet Program, noha az életre hívásakor nem ez volt a célja a kezdeményezésnek. Csakhogy az évek során az oktatókban, az edzőkben is megmozdult valami, egyre elhivatottabbak és egyre lelkesebbek lettek, ráadásul a programban részt vevők száma is folyamatosan nő. Ezért hoztuk létre menet közben a Híd Programot, amely „átemeli” az Úszó Nemzet Programból a tehetségeseket a versenysportba: egyre több gyerek teszi le azt a vizsgát, amelynek során száz métert kell leúszniuk a különböző úszásnemekben, s akinek a technikáját megfelelőnek minősítik a szakemberek, abból idővel igazolt versenyző válhat. Csak most, december első hétvégéjén több mint félezer lurkó tette le a vizsgát és kapta még élete első érmét elismerésként – most a soproni régiós esemény résztvevői voltak a szerencsések, hiszen oda látogatott el az ÚNP nagykövete, Egerszegi Krisztina, akitől minden gyerek személyesen vehette át az elismerést a sikeres vizsgáért. Az, hogy ő és Darnyi Tamás egész évben fáradhatatlanul járja a helyszíneket, találkozik és egyeztet a koordinátorokkal, oktatásszervezőkkel, valóban új dimenzióba helyezte a programot. Emellett, mondjuk úgy, a második akadémiai szint a Jövő Bajnokai Program, amely a tizenéveik elején járó tehetségeket karolja fel – itt havi szinten zajlanak összetartások, amelyeken a legkiválóbb edzők tartanak úgymond mesterkurzusokat az egyes úszásnemekből, de akadt példa arra is, hogy a medencét átalakítva a nyílt vízi úszás praktikáival ismerkedhettek meg fiataljaink. És ha már az edzőket szóba hoztam: örülök, hogy a Mol Új Európa Alapítvány segítségével elindult az edzői mentorprogramunk is – elsőként hoztunk ilyet létre a magyar sportban. Gyakorta jelent problémát, hogy az idősebb és fiatalabb edzők között nincs kapocs, előbbiek nem tudják átadni a tudásukat utóbbiaknak: ezzel a programmal mi összekötöttük a két, egymás mellett párhuzamosan haladókat. Szerintem az elmúlt nyolc évben ez volt a legnagyobb dobásunk. De a büszkeségek között kell megemlítenem azt is, hogy a sporttudományokkal foglalkozó egyetemeken tanuló úszók teljes tandíját átvállalta és átvállalja a Magyar Úszószövetség. 

–  Ki ne felejtsük a sorból, hogy bár még van másfél év az eseményig, a munka már elkezdődött: Magyarország 2027 nyarán, a sporttörténelemben egyedüliként harmadik alkalommal ad otthont a vizest világbajnokságnak.      
– Valóban: már most gőzerővel készülünk a világbajnokságra – ahogyan a sportolóink meg arra, hogy a magyar úszósport hagyományaihoz méltón szerepeljenek ott.