Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.04.08. 18:53
null
Kós Hubert (Fotó: Kovács Péter)
Hosszabb interjút adott az M1-nek Kós Hubert: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok idén is elnyerte az év egyetemi úszója címet Amerikában – a bajnoki döntőben nyújtott teljesítménye mellett a (közel)jövőről is beszélt a magyar klasszis.

 

KÉT VILÁGCSÚCSOT is úszott az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) döntőjében Kós Hubert, s bár ezek nem hivatalos eredmények, hiszen azokat méterben „mérik”, azért a yardos versenyeken elért remek időket is rögzítik, így mára már ott van a sportág történelemkönyvében, hogy 100 és 200 yard háton Kós a nem hivatalos világcsúcstartó, míg 100 yard pillangón az örökranglista második helye az övé – a szám rövid pályás világrekordere, Josh Liendo mögött.

„Száz háton vártam magamtól a jó időt, nem ennyire jót, de azt igen, hogy negyvenhárom másodpercen belül úszom – mondta el Kós Hubert, aki egyébként az első olyan úszó, aki 43 másodpercen belül úszta le a száz hátat és a száz pillangót is. – A száz pillangó viszont egészen hihetetlen volt: már a reggeli időm is a valaha volt második legjobb volt, aztán tíz perccel később Josh Liendo megdöntötte Caeleb Dressel rekordját: a döntőben kilencvenkilenc méterig vezettem, az utolsó tempó nekem nem jött ki jól, Liendónak meg igen, így ő nyert. Ez egy különleges verseny volt a csata miatt, és azért is, mert három hetet készültem erre a száz pillangóra, hiszen korábban úgy volt, hogy a kétszáz hát-kétszáz vegyes duplát úszom a döntőben, de örülök, hogy nem ezt választottam. Büszke lehetek magamra, ugyanakkor a száz hát miatt még inkább, hiszen 42.6-ot úsztam. Nekem is sokat jelentett ez, de a csapatot is feldobtam: az NCAA-döntőben fontos, hogy jól ússzuk le az egyéni számainkat, még inkább az, hogy végül a csapatunk, vagyis a Texas nyerjen.”

A Texas pedig végül nyert, megvédte a címét, ám idén nagyon nehéz dolga volt, a floridaiak (köztük Liendóval) ugyanis kemény ellenfélnek bizonyultak:

„Valamivel könnyebb csatára számítottunk, a harmadik nap után azon kezdtünk el gondolkozni, lehet, hogy nem is mi fogunk nyerni? Ugyanakkor én a saját számaimat tekintve felülmúltam az elvárásaimat, és még Liendót is majdnem megvertem… A száz pillangó mellett a száz háton volt nagyon jó, kétszáz háton viszont valamivel jobb időt vártam magamtól, de ugye ott elszámoltam magam.”

Csak, hogy értsük Kós Hubert utolsó megjegyzését: a bajnok azt hitte, van még két hossz vissza a számból, vagyis még nem hajrázott igazán – így úszott yardos világcsúcsot!

Kós Hubert már korábban jelezte, ezúttal nem utazik haza, nem indul el az országos bajnokságon (ennek Sopron ad otthont jövő szerdától vasárnapig), helyette inkább dolgozik (és persze versenyeken is indul Amerikában, rögtön április végén Floridában van jelenése): amellett, hogy a hátúszószámokban gyorsulni szeretne, száz pillangón is jelentős céljai vannak, sőt, ha a magyar váltónak mellúszóra van szüksége, áll a kihívás elé!

„Korábban a száz pillangó háttérbe szorult, mert ütközött valamelyik másik számmal – nyilatkozta. – Mindig volt valami, ami miatt nem versenyezhettem száz pillangón, pedig két évvel ezelőtt a belgrádi Európa-bajnokságon is második voltam Milák Kristóf mögött. Emellett amerikai egyetemistaként sem ez volt a fókuszban, hiszen a csapatomnak hátúszóként volt rám szüksége, ott kellett hoznom a pontokat, ám ez az utolsó évem az egyetemen, úgyhogy innentől változik a történet, jobban középpontba kerülhet a pillangó – természetesen úgy, hogy marad a fő számom a kétszáz hát, mellette pedig a százat is nagyon komolyan veszem. De van potenciál a száz pillangómban is, csak többet kell dolgoznom ezen a távon is, hogy odaérhessek a legjobbak közé. Van erre esély, hiszen négy éve azt sem gondolták sokan, hogy száz yard pillangón az örök világranglista második helyéig jutok. Figyelek tehát a száz pillangóra, de arra is, hogy kétszáz háton ott maradjak az élen: mindig jönnek új kihívók, de ha elkezdek másokat nézegetni, magamról terelem el a figyelmemet. Kezd egyre gyorsabb lenni a kétszáz hát, a száz meg elképesztően sűrű lett, sokat kell dolgoznom azért, hogy továbbra is én nyerjem a kétszázat. Az augusztusi párizsi Európa-bajnokságon kétszáz háton biztosan indulok, a száz még nem biztos, mert lehet, hogy a kétszáz vegyest választom, ahol akár harmadjára is nyerhetek, bár Léon Marchand ellenében ez azért valamivel nehezebb lehet… A száz pillangó és az ötven hát is biztosnak tűnik az Eb-n, ha jól választok, szerintem öt egyéni számot le tudok úszni Párizsban, s mellette még ott vannak a váltók, remélem, ezeket olyan úszók is vállalják, akik az elmúlt években ezt kihagyták. Hogy kire gondolok? Például a leggyorsabb pillangóúszónkra. Már mondtam korábban, ha a vegyes váltóban arra van szükség, én bevállalom a mellúszást is. Kell a változatosság: ha csak háton úsznék, abba belefáradnék. Jó, hogy ott van mellette a pillangó is – a gyors is, de ebben az úszásnemben még nem tartok ott, ahol szeretnék. És igen, ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni. Lehet, hogy egy nap még nekimegyek annak a száz melles országos csúcsnak is!”

Az NCAA-döntő után az edző úgy vélekedett, Kós Hubert mostanra „megértette a játékot”, nagyot fejlődött az elmúlt esztendőkben – mesterével egyetért a tanítvány is.

„Jó, hogy Bob is így látja ezt, s nem csak én érzem azt, hogy sokat változtam – jegyezte meg Kós. – A legfontosabb az volt, hogy elhiggyem magamról, képes vagyok erre. Otthon is elhittem ezt amúgy, mégis, amikor odaálltam a versenyeken a rajtkőhöz, azt éreztem, nem vagyok odavaló. Aztán kijöttem Amerikába, és ezekkel a nagy nevekkel kezdtem el együtt edzeni, a legjobb edzővel kezdtem el dolgozni, s azt csináltam, amit korábban Michael Phelps. Bennem mindig is nagy volt a motiváció, már önmagában az inspirált, hogy Bob Bowman lett az edzőm, de amikor látod magad körül azokat az úszókat, akik az ellenfeleid a nagy versenyeken, az újabb lendületet ad neked. Hatalmas szerencse, hogy velük készülhetek, de úgy vélem, a változás leginkább Bobnak köszönhető, mert ő hitette el velem, hogy én tényleg jó vagyok, és azt is, hogy azzal a munkával, amelyet elvégzünk, fel lehet érni a csúcsra. De ha felértél, utána is dolgoznod kell, nem szabad elhinned magadról, hogy szupersztár vagy, mert akkor elveszhet a motiváció, előfordulhat, hogy nem teszed bele a mindennapokba azt a munkát, amelyre szükség van. Bob is így gondolkozik: annak, aki olimpiát nyert, ugyanúgy kell dolgoznia az edzéseken utána is, sőt, még jobban és még gyorsabban kell úsznia: az eredmény csak a munkából születik meg.”

„Bob Bowman elhitette velem, tényleg jó vagyok”

 

 

Legfrissebb hírek

Úszás: tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak

Utánpótlássport
11 órája

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
Tegnap, 12:02

Ismét Kós Hubert az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban

Úszás
2026.04.02. 09:43

Horrorisztikus részletek Ábrahám Minna sérüléséről

Úszás
2026.04.01. 11:09

Úszás: zajlik az edzői mentorprogram

Utánpótlássport
2026.03.31. 17:53

Kós Hubert 200 yard háton is „világcsúcsot” úszott, sorozatban harmadszor egyetemi bajnok

Úszás
2026.03.29. 09:19

Kós Hubert tovább javította a nem hivatalos világcsúcsot 100 yard háton

Úszás
2026.03.28. 08:54

Kós Hubert az előfutamban nem hivatalos világcsúcsot úszott az amerikai egyetemi döntőben

Úszás
2026.03.27. 21:21
Ezek is érdekelhetik