Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.07.02. 10:35
Betlehem Dávid (Fotó: Getty Images)
Betlehem Dávidot öt éve még méregetve és kíváncsian fogadták a vetélytársak, mára viszont odaért a legjobbak közé, ám az összetett vk-elsőség csupán egy állomás volt – a Los Angeles-i aranyig vezető úton.

–  A világkupa-sorozat összetett győztesét Betlehem Dávidnak hívják: ez is egy megcélzott, megálmodott mérföldkő volt a pálya­futásában?     
– Igen, ez is valami olyasmi, amit ki tud pipálni az ember a karrierjében válaszolta Betlehem Dávid. Rasovszky Kristófnak ez már jó néhányszor sikerült, örülök, hogy én is elértem idáig. Fontos volt, persze, bár az olimpia óta mindenhol, mindenkor elmondom: mindaz, ami Párizs óta történik, csak valamiféle plusz, úgyhogy fontosabb, hogy élvezzem ennek az egésznek minden pillanatát, vagyis amikor nekikezdtem idén a világkupa-sorozatnak, nem úgy álltam hozzá, hogy akkor nekem most meg kell nyernem az összetett versenyt, inkább úgy, hogy tényleg élvezzem az úszást.

– Nehéz ezt elhinni, kiváltképp azok után, amilyen jól teljesített ezen a négy vk-állomáson.     
– Pedig így van. Én már boldoggá tettem a gyerekkori Betlehem Dávidot, akinek az volt az álma, hogy egyszer ott állhasson az olimpiai dobogón. Én már most azt tudom mondani, hogy mindent elértem, amit gyerekként el akartam érni.

– És mit akar még elérni a felnőtt Betlehem Dávid?     
– A gyerekkori álom mindig különleges, hiszen sokszor mondják, ne álmodozz, vagy hessegesd el, mert kicsi vagy, nem tudsz még reálisan gondolkozni. Felnőttként viszont már akkor is boldog lehetsz, ha netán nem válik valóra az álmod, hiszen beletettél már több mint tíz évet, az olimpiai dobogó is összejött, s ha képes vagy élvezni a versenyeket, az már jó. S ha nem úgy sikerül valami, ahogy szerettem volna, már nem dühöngök, nem pufogok.

– Tessék…?     
– Na jó, már nem annyira, mint korábban. Amit még szeretek ebben az időszakban, hogy amikor nem sikerül egy verseny, és visszacsúszom az összetettben, és tudom, hogy van másfél hónapom a következő állomásig, képes vagyok mentálisan úgy felkészülni, hogy elhiszem, fizikailag meg tudom újra csinálni. Még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a setúbali hideg víz nem nekem kedvez, hanem a „húsosabb”, nagyobb darab franciáknak vagy olaszoknak, s nekem ebben a helyzetben kell nyernem az összetett elsőséghez. Másfél hónapon keresztül azzal keltem és feküdtem, hogyan fogom tartani az összetett kupát, egyszerűen nem volt más opció a fejemben, csak az, hogy meg kell nyernem.

– Látta maga előtt, ahogyan fogja a kupát?     
– Igen. És beszéltem is róla, mert továbbra is hiszek abban, ha látom magam előtt a képet, ha beszélek róla, az tulajdonképpen félig már meg is történt.

– Az előbb a húsosabb vetélytársakról beszélt, s bevillant egy emlék a 2021-es Európa-bajnokságról, amelyen az olasz Gregorio Paltrinieri megkérdezte Rasovszky Kristófot, ki lesz a másik fiú a csapatban, s amikor önre mutatott, az ellenfél kicsit gúnyosan elmosolyodott, hiszen egy kisfiút látott maga előtt. Nagyot fordult azóta a világ ezzel a kisfiúval…     
– Nagyot bizony, s ahol ez a fiú most tart, már tényleg több, mint amiről valaha álmodott. És itt nem is csak az úszás részére gondolok, mert persze örülök annak, hogy a világ legjobbja lettem, hogy tényleg én fogtam azt a kupát, hogy nekem szólt a Himnusz, de másnap hazajöttem Portugáliából és jöttek a hétköznapok. Inkább arra, hogy a világklasszisok tisztelnek, vagy például arra, hogy Paltrinieri, aki még méregetett a Lupán öt évvel ezelőtt, ma már rám ír egy-egy verseny után, hogy elmegyünk-e vacsorázni együtt. De ugyanezt elmondhatom a német Florian Wellbrockról is – nekem sokkal többet jelent ez, mint az, hogy én nyertem meg a világkupa-sorozat összetett versenyét.

– A párizsi olimpiát követő szezonban sok minden történt: párjával, Fábián Bettinával kipróbálták az amerikai egyetemi életet, volt egy jól sikerült kontinensviadal, majd egy talán kevésbé sikeres világbajnokság, bár onnan is két éremmel tért haza. Tavaly szeptembertől viszont visszatért Szokolai Lászlóhoz, s úgy tűnik, hazatalált. Ez így kijelenthető?     
– Szeretném leszögezni, hogy Kutasi Gergely kiváló edző, hogy mennyire az, látszik Rasovszky Kristóf eredményein is, szerintem a következő évek meghatározó magyar edzője lesz. Én viszont azt éreztem és azt érzem, hogy 2028-ban úgy fogok olimpiát nyerni, hogy Laci bácsi lesz mellettem.

– Ez erős mondat…
– Tavaly fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék olimpiát nyerni, s az is, hogy ezt csak Laci bácsi mellett érhetem el. Nagyon monoton, nagyon kemény, amit csinálunk, nem is tervezem, hogy harmincéves koromig úszni fogok, de addig megyek, amíg az álmaimat el nem érem, amíg a céljaim listájáról nem tudok kipipálni minden egyes tételt. Így van ezzel Laci bácsi is, mert látja rajtam, hogy bármit megteszek ezért. Mindegy, mit mond, én csinálom. És nem az anyagiak és a hírnév miatt, ha így lenne, már abbahagytam volna vagy mást csinálnék. Azért vagyok itt, mert szeretem ezt a sportágat. És persze szeretnék visszaadni valamit a klubomnak, Magyarországnak – mellette magamnak is bizonyítani akarok, mégpedig azt, hogy képes vagyok elérni, amit célul tűzök magam elé.

Irány Livigno – Sárkány Zalánnal!

Augusztus 4. és 8. között Párizs ad otthont a nyílt vízi úszók Európa-bajnokságának, s az előzetes elképzelés szerint ismét a Szajnában rendezik a versenyeket.

„Küzdeni fogok azért, hogy ne ott legyenek a versenyek, vagy legalábbis olyan feltételek mellett legyenek megrendezve, hogy mindenki nyugodt szívvel ugorjon be a vízbe – utalt Betlehem Dávid arra is, hogy a párizsi olimpia után a setúbali vk-viadalt követően is több női versenyző, köztük Fábián Bettina is kórházba került fertőzés miatt. – Ha mégis ott lesz, valószínűleg beugrom, de az tényleg nem normális, ha akár egy emberben is felvetődik előzetesen, mi van, ha megint kórházba kerül. Egyetlen sportág, egyetlen szervező sem engedheti meg, hogy a sportolók ne arra koncentráljanak, hogyan legyenek a legjobbak, hanem arra, nehogy megfertőződjenek.”

A felkészülés utolsó etapjaként szombaton Livignóba, magaslati edzőtáborba utazik a Szokolai-csapat, s Betlehem mellett ott lesz Sárkány Zalán is, akivel „nagyon jóban vagyunk, bár nem egyszerű eset, nagyon nem szeret kikapni, így ha azt látja az edzésen, hogy rezeg a léc, inkább abbahagyja a sorozatot. Komolyra fordítva: Rasovszky Kristóffal inkább amolyan báty-öcs viszonyunk volt, Zalánnal viszont egykorúak vagyunk, mindketten még magasabb csúcsokra vágyunk, húzzuk egymást, s ez nagyon jó.”

 

 

Legfrissebb hírek

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
2026.06.30. 10:04

Horváth Csaba: Csak úgy megy, ha ugyanannyira vagyunk motiváltak

Utánpótlássport
2026.06.27. 15:29

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Milák Kristóf nyerte meg a 100 pillangót Rómában

Úszás
2026.06.26. 21:33

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat

Foci vb 2026
2026.06.26. 11:16

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina ott lesz az Eb-n, de lehet, hogy csak váltóban indul

Úszás
2026.06.25. 18:08

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Egyéb egyéni
2026.06.25. 11:32

Fábián Bettina: Elegünk van abból, hogy újra és újra kockára kell tennünk az egészségünket

Úszás
2026.06.23. 15:02
Ezek is érdekelhetik