A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

– Beleszokott már az új, híradós szerepkörbe? Azért nem teljesen idegen önnek, volt már benne gyakorlata, mégis, az elején előfordult némi lámpaláz?  
– Igen, azért ez élő műsor. A Heti Tv-nél negyedórával adás előtt vettük fel a híreket, ami kicsit más. Jó rutint adott, nagyon szerettem, de azért nem volt ennyire éles a történet. Itt az első néhány adás során volt lámpalázam, de amint megszólaltam, elmúlt. Nagyon jó fejek a kollégák, sokat számít, hogy „lazítanak”, úgyhogy most már elég jól megszoktam a helyzetet. Hetente egyszer már reggel is szerepelek, illetve péntektől vasárnapig este, szóval egyre változatosabb a repertoár.

– Hogy készül egy élő adásra?  
– Néhány órával korábban kell bejönnünk, én általában először felmegyek a newsroomba, ott megnézem a híreket, megbeszéljük őket, ha van kérdésem, akár a kiejtés kapcsán, vagy ha valami nem tetszik, kitaláljuk, hogy legyen jobb. Utána lemegyek a sminkbe, megcsinálják a hajamat, átöltözöm és start.

– Szóval nem „hidegen” olvassa fel a híreket.  
– Nem, és megkapjuk őket papíron is, tehát ha bármi történik a súgóval, elromlik, akkor ott vannak előttünk a hírek. És mivel felváltva mondjuk be őket, van arra is időm, hogy átolvassam a következő hírt, úgyhogy ebből a szempontból szerencsés a helyzet.

– Mindig kíváncsi voltam arra, hogy a súgógépről minden könnyen leolvasható?  
– Alapvetően igen, de ha előfordul egyszer-kétszer hosszú szó, azt nagyon rosszul választja el. Ha előtte nem olvasod el, nem biztos, hogy a szemed le tudja követni, éppen mi volt az.

– Milyen az összhang a partnerével, Ambrus Istvánnal?  
– Nagyon szeretek vele dolgozni, én vagyok a hevesebb, tüzesebb, ő a nyugodtabb, meggondoltabb, úgyhogy jól kiegészítjük egymást, ez már így nagyon szépen beérett.

– A másik párosban ott van Pachmann Péter, a szakma veteránja. Lehet tőle tanulni fortélyokat?  
– Lehet, ráadásul tizenegy éve végeztem a TV2 Akadémián, és tanított is engem, illetve akkoriban néztük őt a híradóban. Úgy érzem, hogy próbáljuk megütni a szintjét – alakul. A sportos Szedmák Zitával is nagyon jóban vagyunk, Fenyvesi Zolival, a reggeles kollégával szintén, ez egy nagyszerű csapat! Egyfelé húzunk, hogy olyan híradónk legyen, amilyennek lennie kell.

– Milyen útravalót vitt magával a TV2 Akadémiáról?  
– A kamera előtti jelenlét fontos, hogy mit hogyan kell csinálni. A Mokkában volt vizsgánk, megtanították, hogy kérdezzünk, és azt is elsajátítottuk, milyen módszerek szerint írjunk híreket, ami néha működik, néha nem.

– Megismerik már az utcán?  
– Képzelje, igen, eddig hat-hét fiatal jött oda hozzám, általában azzal, hogy csináljunk szelfit. Gyakran előfordul, hogy nagyon néznek, mert biztosan láttak már valahol, ebből tudom, hogy felismertek.

– Abba bele szokott gondolni, hogy több százezren nézik egy időben, tehát van tétje annak, amit csinál?  
– Persze, ezért nem mindegy, hogy mi van a híradóban, miként fogalmazzuk meg a híreket, hogy átmenjen az üzenet a közönségnek és érthető legyen. Ezen dolgozunk a szerkesztőkkel, és nagyon szeretem, hogy én adom ezt át – reméljük, jól!

– Hogy zajlott a kiválasztási folyamat?  
– Írták a kormányváltást követően, hogy megváltozik az akkori Tények, néhány embertől megváltak, és jött az ihlet, hogy az új műsorban nagyon szívesen részt vennék. Jelentkeztem messengeren, írtam az egyik vezérigazgatónak, hogy ez meg ez vagyok, ezt tudom, küldtem önéletrajzot. Néhány nappal később válaszolt, hogy továbbítja, gondoltam magamban, várjuk meg, hogy tényleg így lesz-e…Tényleg így történt, rá két hétre felhívtak, hogy még aktuális-e, ez egy szerdai napon volt, pénteken jöttem is be castingra. Szöveget nem kaptam, bementem a stúdióba, súgógép és hajrá! A gépet én irányítottam lábbal, elmondtam, megvolt, rá egy hétre jelentkeztek, hogy szeretnének velem dolgozni.

– Szabadság van? Jó a légkör, minden rendben?  
– Azt tapasztalom, hogy igen. Szerintem ebbe mindenkinek bele kellett tanulnia, de működik és egyre jobb lesz. Nyilván van, amin még egy kicsit csiszolni és javítani kell, viszont szépen alakul, nagyon jó a hangulat, a légkör.

– Elvált édesanyaként két gyermeket nevel. Hogyan tudja összeegyeztetni a munkájával?  
– Nagyon jól, a szüleim segítenek, ők vannak a lányaimmal, amikor dolgozom, vagy néha bejönnek velem, akár a szinkronstúdióba is. A tévében szintén rugalmasak, ha valamikor a gyerekek miatt nem tudok jönni, megoldjuk, de én is ott vagyok mindenki másnak, ha beugrásra van szükség. Hivatalosan nem lettem volna reggeles, de belefért, és ilyenkor nincsenek velem a lányaim, az édesapjuk van velük.

– Mennyire fogják fel, hogy anya mit csinál?  
– Nagyjából értik, hiszen az édesapjuk is szerepelt egy sorozatban, de azért megkérdezik, miért jönnek oda hozzám egy fotóra az emberek. Büszkék rám, tetszik nekik ez a helyzet.

– Ha már említette a szinkront: sok munkát vállalt korábban, megmaradt ez az életében?  
– Meg, heti 10-15 azért van. Kisebbek, nagyobbak, hangalámondások, és mellette próbálom űzni a hobbijaimat. Tanulok kite-szörfözni, izgalmas!

– Hol lehet tanulni?  
– A Velencei-tónál vagyunk, nem sok víz van most benne, de azért derékig ért, ami elég volt.

– Ha sport, muszáj extrémnek lennie?  
– Sohasem szerettem sportolni, ott volt nekem a tánc és a színház. Tizenhat-tizenhét éves koromban jöttem rá, hogy ezt is, azt is ki akarom próbálni, általában az extrémet. Szeretem amikor azt érzem, hogy dolgozik az adrenalin.

– Edzőterembe is szokott járni?  
– Persze, csinálok kevésbé extrém dolgokat is. Mostanában inkább kettlebellezek, vagyis súlyzós edzést végzek, nagyon bevált. Futni akkor szeretek, amikor hideg van, úgyhogy lassan kezdődik nekem a szezon. Azért is fontos a sport, mert képernyőn vagyok, és lássák a gyerekek is, hogy fontos a mozgás. A kisebbik karatézik, a nagyobbik táncol.

– Azt láttam, hogy a bungee jumpingot még nem vállalta.  
– Még nem, kipróbálnám, de olyan helyen, ahol szép a látvány. Nekem egyébként az ugrálóparkban a lányaim tanították meg, hogy kell háttal bedőlni a mélységbe. Először elrúgtam magam, de be kell feszíteni. Szaltózni azért még nem tudok, a kézenállás, fejenállás megy.

– A labdajátékok nem állnak közel a szívéhez?  
– Annyira nem, bár általános iskolában három évig fociztam, hátvéd voltam. Jó és izgalmas focimeccseket szeretek nézni, a nővérem meg kosarazott és mindig nevetett, hogy nekem közöm sincs ehhez a sportághoz.

– Voltak olyan meccsek, amelyeket megnézett a focivébén?  
– Sajnos nem tudtam, a neten azért követtem az eredményeket. Most már megy a Bajnokok Ligája, Zita majd úgyis beszámol a történésekről.

– Visszatérve a szinkronra, az ott szerzett tapasztalat segíti a hírolvasó munkáját?  
– Hogy ilyen szépen tudok beszélni a híradóban, abban mindenképpen segít. Élőben azért más, szoktam hadarni, nem figyelek annyira oda, de a munkám alatt igen, és ez nagy mértékben a szinkronnak köszönhető. Még úgy is, hogy a színházban tanultam beszédtechnikát.

– A híradózás álom volt egyébként?  
– Sohasem gondoltam volna, hogy hírolvasó leszek. Amikor a kisebb tévéhez kerültem, az a gyakorlat miatt is volt és nyilván anyagi megfontolásból, hogy több lábon álljak. Nagyon bejött, és így alakult ez ki, de az álmom az volt, hogy musicalszínésznő legyek. A hírolvasás egy szerep, nem vagyok az a komoly híradós, akit az emberek elképzelnek, ezt vállalom is, de amikor odaülök a képernyő elé, igyekszem hitelesen átadni az információt.

– Szokott más híradókat nézni?  
– Amióta a TV2-nél vagyok, szoktam. Több szempontból is fontos, nyomon követem az angol és amerikai műsorokat is.

– Milyen visszajelzéseket kapott barátoktól, ismerősöktől?  
– Mindenkinek nagyon tetszik és büszke, van, aki mondott kritikát laikusként, hogy mi tehetné jobbá a híradót.

– Milyen hobbijai vannak még?  
– Nagyon szeretek alkotni, van, hogy festek, máskor makramézom, ami éppen kikapcsol. Utóbbi csomózós technika fonalakból, szép díszeket lehet csinálni a falra, van kisebb, nagyobb. Szoktam kirándulni, akár egyedül is, mert fontos kapcsolódni a természethez.

– Ilyenkor elvan a saját gondolataival?  
– Igen és fákat is ölelgetek! A gyerekeim mindig mondják, ne csináljam, mert meglátnak, de én hiszek benne, mert ott van az energia. Bizonyos szempontból spirituális is vagyok, pránanadizom. Betartom az egyensúlyt, van a való élet, de hiszem, hogy nagyon sok minden nem ott kezdődik, amit látunk vagy megérintünk. Szoktam tarotkártyázni is, hogy megtudjam, merre menjek, min változtassak. A jövővel nem érdemes foglalkozni.

– Mi alapján választja ki a fákat?  
– Nem tudom, egyszer csak rámutatok egyre, hogy ez jó, megölelem! A fűzfákat nem szabad, mert nagyon negatívak. Olvastam A fák titkos élete című könyvet is.

– Vannak olyan szokásai, amiket mindig követ?  
– Ha tudok, hagyok magamnak reggel két órát, amikor reggelizem, kártyázom, meditálok, jógázom, hogy feltöltődjek a nap hátralévő részére.

– Ha mégis beszélünk a jövőről, hol látja magát három-öt év múlva?
– Szeretnék boldogan, békében élni, szakmailag bármilyen műsorban kipróbálnám magam, ha tetszik és lehetőség adódik rá, például valami beszélgetősben, mert beszélgetni azt tudok. De ezt úgy képzelem, hogy a híradó megmarad mellette.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. szeptember 19-i lapszámában jelent meg.)