Vizes vb: harmadszor világbajnok női toronyugrásban a kínai tinédzser

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 14:33
null
Csen Jü-hszi több mint tíz ponttal előzte meg honfitársát (Fotó: Getty Images)
Sorozatban harmadik világbajnoki címét nyerte a kínai Csen Jü-hszi női toronyugrásban a fukuokai vizes világbajnokságon.

 

A még mindig csak 17 éves sportoló a szerdai döntőben, akárcsak egy évvel ezelőtt Budapesten, honfitársát, a 16 esztendős Csüan Hung-csant megelőzve diadalmaskodott. Utóbbi a 2021-es, tokiói olimpián nyert hazai riválisa előtt, akivel szinkrontoronyugrásban közösen egy évvel ezelőtt és már itt is diadalmaskodtak a vb-n.

Csen legrosszabb pontszáma ezúttal az első sorozatban kapott három kilences volt, ezen kívül csak 9.5, illetve 10 pontokkal díjazták a teljesítményét. A döntő legjobb ugrását azonban nem ő, hanem Csüan mutatta be, aki negyedik kísérletére – hátra három és fél szaltó felhúzott térdekkel – 99 pontot gyűjtött be, minden bírótól a maximális 10-est kapta.

Az ázsiai ország versenyzői évek óta minden aranyérmet bezsebelnek. A kínaiak a 2017-es, budapesti vb óta legyőzhetetlenek műugrásban. Legutóbb a magyar fővárosban, hat éve fordult elő velük, hogy nem nyertek olyan számban, amelyben volt versenyzőjük.

VIZES VB, FUKUOKA
MŰUGRÁS

Női toronyugrás
Világbajnok:
Csen Jü-hszi (Kína) 457.85 pont
2. Csüan Hung-csan (Kína) 445.60
3. Caeli McKay (Kanada) 340.25

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

Párizs 2024: ötből már az ötödik aranynál tartanak a kínai műugrók

Párizs 2024
2024.08.06. 16:27

Videó: íme, az előző öt olimpia aranyérmes férfi páros toronyugrása!

Párizs 2024
2024.07.29. 11:50

Vizes Eb: brit és spanyol arany szinkronműugrásban és toronyugrásban

Egyéb egyéni
2024.06.19. 20:38

Megvan a 2025-ös vizes vb pontos időpontja

Úszás
2024.06.07. 16:02

Vízilabda: „Ugyanaz a jó csapat vagyunk” – Vámos Márton a vb-7. helyről

Vízilabda
2024.03.21. 19:50

Vizes vb: példátlanul értékes a magyar vb-sorozat

Úszás
2024.02.21. 16:18

Sportrádió: Leimeter Dóra szerint Fukuoka után az emberi kapcsolatokon kellett sokat dolgozniuk

Vízilabda
2024.02.20. 11:06
Ezek is érdekelhetik