A nyáron hibátlan mérleggel és meggyőző fölénnyel nyert meg a győri U19-es kézilabda Európa-bajnokságot a női juniorválogatott. A sikerben jelentős szerepet játszott a társaság egyetlen igazi balkezes lövője és egyben legmagasabb tagja, Albek Anna.Albek Anna.
Albek Anna is magasba emelhette a nyáron a junior Eb-győzelemért járó trófeát • Forrás: MKSZ
A 2016 óta Ausztriában légióskodó jobbátlövőnek is kellemes emlék a hazai rendezésű kontinenstorna, hiszen az addigi világversenyeken szerzett bronz- és ezüstérem után nagyon vártak rá, hogy végre aranyat akasszanak a nyakukba.
„Felejthetetlen élmény marad. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy élveztük minden percét. A korábbi vereségekből erőt merítettünk, a hibáinkat pedig kijavítottuk, de a legfontosabb talán a hazai pálya előnye, a közönség volt a nyolcadik ember a pályán.”
A múlt héten pedig az idei évadot is megnyitotta az immár a jövő nyári, romániai U20-as világbajnokságra készülő magyar válogatott. A csapat nem sokat változott, Albek szerint ugyanott folytatták, ahol valamikor júliusban, Győrben abbahagyták. Ahogyan azt sem titkolják, hogy 2020-ban az utolsó nagy közös fellépésükön is nagy dobásra készülnek.
A válogatottból a legtöbben már az NB I-ben szerepelnek, ez alól kivétel Albek, aki az osztrák felnőttélvonalban szereplő Graz együttesét erősíti. Azt mondja, ennek előnye és hátránya is van.
A juniorválogatott jobbátlövője már három éve Grazban kézilabdázik • Forrás: sportportre.com
„Kár vitatni, hogy az osztrák bajnokság nem üti meg a magyar színvonalát, itt viszont meghatározó játékosnak számítok, végigjátszom a mérkőzéseket, ezáltal azért többet vagyok pályán, mint a kortársaim.”
Grazig azonban hosszú út vezetett, a még nem egészen 18 éves, vajdasági születésű sportoló Adán kezdett kézilabdázni, utána pedig Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került.
„Két bátyám már kézilabdázott, de eleinte nem gondoltam úgy, hogy nekem is dolgom van ezzel a sportággal. Viszont amikor egyszer kipróbáltam, rögtön elvarázsolt. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert sok edzővel dolgoztam már, sok különböző felfogással találkoztam, és azt érzem, mindez színesebbé, jobb játékossá tett engem is.”
A nagyszerű nyár ellenére azért a földön maradt, s tudja, még hosszú út előtte, fejlődnie kell. Na de miben?
„Ebben az évben szeretnék felgyorsulni és stabilabbá válni. Az a célom, hogy olyan játékos legyek, aki a fontos meccseken is képes a legjobb formáját hozni, akár azokat eldönteni.”
Albek Anna a jövőben a felnőttválogatottban is bemutatkozna • Forrás: MKSZ
Egyelőre mindezt külföldön teszi. Ugyanakkor bár jól érzi magát a szomszédban, nem valószínű, hogy Ausztriából fog visszavonulni, a mostani évadot mindenesetre még ott tölti.
„Volt már több megkeresésem otthonról, az NB I-ből, de még egy évig szól a szerződésem Grazban, amit biztosan ki fogok tölteni, utána meglátjuk. Lehet, hazamegyek, de az is előfordulhat, hogy külföldön folytatom.”
Utánpótlássikerek ide vagy oda, Albek Anna is a felnőtt-pályafutására készül. S bizony megvannak a célok, álmok, amiket el akar érni.
„Mint szerintem az egész Eb-győztes csapatnak, úgy nekem is a felnőttválogatottság a célom. Aki annyi munkát belefektetett, az nem adhatja alább. Szeretnék egyszer eljutni az olimpiára és Bajnokok Ligája-részvétel és ott szerepel a terveim között.”
További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.