Labdarúgás: a 2021-es U21-es Európa-bajnokság előzetes menetrendje

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 11:39
Címkék
Elkészítették a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokság előzetes menetrendjét, amely szerint mindkét rendező ország, vagyis Magyarország és Szlovénia válogatottja már a nyitónapon pályára lép. Az U21-es Európa-bajnokságok történetében most először lesz két ország a torna házigazdája.

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott (hasonlóan a szlovénhoz) automatikus résztvevője a korosztályos Európa-bajnokságnak, melynek elkészítették az előzetes menetrendjét. A magyar csapat az első napon, 2021. június 9-én Budapesten a Bozsik Stadionban lép pályára, de ugyanezen a napon Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban és a szlovéniai Mariborban és Celjében is rendeznek egy-egy csoportmeccset – számol be a szövetség. A magyar U21-es válogatott az A csoportban szerepel majd.Hazánkban négy helyszín, a már említett Bozsik Stadion és Sóstói Stadion mellett Szombathely és Gyirmót ad otthont a tornának, míg Szlovéniában Maribor, Celje, Ljubjana és Koper lesznek a rendezővárosok.

 

u21 mlsz
u21 mlsz

Forrás: mlsz.hu

 

Az U21-es Európa-bajnokság (hivatalos nevén: UEFA Under21 Championship Hungary-Slovenia 2021) ezúttal már 16 résztvevő csapattal veszi kezdetét, vagyis a két vendéglátó válogatotthoz 14 további csapat csatlakozik majd, amelyek kilétére a 2020. novemberéig tartó selejtezők során derül fény. Minden rendező város 3-3 csoportmeccsen látja vendégül a jövő szupersztárjait és természetesen a szurkolókat, míg az egyenes kieséses szakasz 2021. június 19. és 26. között zajlik Budapesten, Székesfehérváron, Szombathelyen, Mariborban és Ljubjanában. A döntőt 2021. június 26-án Székesfehérváron játssza a budapesti és a ljubjanai elődöntőből továbbjutó két csapat.

A meccsek kezdési időpontjait az UEFA később teszi közzé, azonban a dátumok és a helyszínek már most véglegesek.

Csoportkör
Június 9., szerda
A csoport: A3 v A4 (Székesfehérvár), Magyarország v A2 (Budapest)
B csoport: Szlovénia v B2 (Maribor), B3 v B4 (Celje)
Június 10., csütörtök
C csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D csoport:a párosítás még nem ismert(Ljubljana),a párosítás még nem ismert(Koper)
Június 12., szombat
A csoport: Magyarország v A3 (Székesfehérvár), A2 v A4 (Budapest)
B csoport: B2 v B4 (Maribor), Szlovénia v B3 (Celje)
Június 13., vasárnap
C csoport:a párosítás még nem ismert (Szombathely),a párosítás még nem ismert (Győr)
D csoport: a párosítás még nem ismert (Ljubljana), a párosítás még nem ismert (Koper)
Június 15., kedd
A csoport: A2 v A3 (Székesfehérvár), A4 v Magyarország (Budapest)
B csoport: B2 v B3 (Maribor), B4 v Szlovénia (Ljubljana)
Június 16., szerda
C csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D csoport: a párosítás még nem ismert (Celje), a párosítás még nem ismert (Koper)
Negyeddöntők:
Június 19., szombat: Székesfehérvár, Maribor
Június 20., vasárnap: Szombathely, Ljubljana
Elődöntők:
Június 23., szerda: Budapest, Ljubljana
Döntő:
Június 26., szombat: Székesfehérvár

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Guinness is elismerte Billy Monger Ironman rekordját

Egyéb egyéni
17 perce

Négy sífutó kvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
19 perce

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
25 perce

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
38 perce

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
52 perce

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
1 órája

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
1 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik