EYOF: csodás Szarajevótól aranymentes Bakuig

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 11:15
Címkék
Maradandó élményeket szereztek fiataljaink 2019 két legfontosabb korosztályos multisporteseményén, a téli, valamint a nyári sportágak Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválján (EYOF). Noha az egy évvel korábbi, Buenos Aires-i piros-fehér-zöld parádét nem sikerült – nem lehetett – megközelíteni, rövid pályás gyorskorcsolyázóink Talabos Attila vezérletével tettek róla, hogy idén is felcsendüljön a magyar Himnusz az olimpia előszobájában.

Minden idők második legsikeresebb szereplését könyvelhettük el a szarajevói téli EYOF-on, amelyen 14 év után született újra magyar diadal – rögtön három is. Majd nyáron, Bakuban „sem hoztak szégyent a fejünkre” a gyerekek. Jóllehet, a végsőkig (mindhiába) kergetett aranyérem hiányzik a gyűjteményből – és olyan még nem fordult elő korábban (az első brüsszeli EYOF kivételével, amelyen nem indult magyar csapat) a sorozat történetében, hogy egyetlen egyszer se kelljen lejátszani himnuszunkat –, mégsem panaszkodhatunk, elvégre összesen huszonegyszer állhattak dobogóra a mieink, amit rengeteg nemzet irigykedve nézhet.

LIUÉK NYOMÁBAN

Talabos Attila nemcsak a magyar küldöttség, hanem a komplett téli EYOF legeredményesebb versenyzőjévé vált Szarajevóban Forrás: MOKSZ
Talabos Attila nemcsak a magyar küldöttség, hanem a komplett téli EYOF legeredményesebb versenyzőjévé vált Szarajevóban Forrás: MOKSZ

Talabos Attila nemcsak a magyar küldöttség, hanem a komplett téli EYOF legeredményesebb versenyzőjévé vált Szarajevóban  •  Forrás: MOKSZ

Hogy ne rohanjunk ennyire előre, térjünk vissza az esztendő első nagyszabású multisporteseményére. Annál is inkább, mert az idén váratlanul eredményesen szerepeltek téli sportolóink, erre 2005 kivételével korábban nem volt példa (a téli és a nyári EYOF-okat 1993-óta ugyanabban az évben rendezik). Szarajevóban a magyar küldöttség minden várakozást felülmúlt azzal, hogy három arany- és három bronzéremmel térhetett haza. Ennél csak a fentebb említett esztendőben, a svájci Monthey-ben szerepelt eredményesebben, akkor négy arany-, két ezüst- és egy bronzmedál volt a magyar mérleg.

A februári seregszemlén rövid pályás gyorskorcsolyázóink vitték a prímet, a négyfős sikerkülönítményből is kiemelkedett Talabos Attila. A short track berkein belül addig is jól ismert srác nevét az egész ország megtanulta, mint ahogy jómaga is oktatta a teljes mezőnyt. 1500-on már a nyitónapon hengerelt, majd zárásként – az 500 méteres verseny selejtezőjében történő balszerencsés kicsúszása után – 1000-en sem akadt nála gyorsabb koris. Mit ad Isten, az eksztázis még csak ezután következett…

Öt éremmel tértek haza short trackeseink Szarajevóból Fotó: MOB/Szalmás Péter
Öt éremmel tértek haza short trackeseink Szarajevóból Fotó: MOB/Szalmás Péter

Öt éremmel tértek haza short trackeseink Szarajevóból  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

A szarajevói viadal a legizgalmasabb versennyel ért véget. A vegyes váltók 3000 méteres fináléjában történt ugyanis, hogy a Dobrán Fanni, Somogyi Barbara, Bontovics Balázs, Talabos Attila összetételű kvartett (más felállást nehéz lett volna elképzelni, mert csak ez a négy ember képviselte hazánkat az EYOF-on) az erőviszonyoknak megfelelően magabiztos előnyre tett szert, amikor szerencsétlen váltás következtében a korábban egyéniben 500 és 1000 méteren bronzérmet nyerő Bontovics Balázs elesett. Ám bajnokhoz méltón reagált: cirkuszi akrobatákat megszégyenítő mozdulattal, a csípőjén csúszásból felállt, és tovább korcsolyázott, mintha mi sem történt volna. Igaz, az addigi előny tovaszállt, de ez cseppet sem zavarta a Jolly Jokernek bizonyuló Talabost, aki az utolsó három körével behúzta a harmadik aranyérmet. A „három a magyar igazság” című játékot a curlingesek fejlesztették tökélyre, a Bíró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc felállású vegyescsapat váratlan, viszont annál inkább kalapemelést érdemlő harmadik helyet szerzett, aminek köszönhetően sportolóink összességében három arany- és három bronzéremmel zárták a sokáig felejthetetlen téli utánpótlás-viadalt.

ARANY HELYETT „CSAK” ÉREMESŐ

Ezek után mindannyian tűkön ülve vártuk, hogy kezdetét vegye végre Bakuban a nyári EYOF. Tekintve, hogy 88 sportoló erősítette a magyar küldöttséget, igazi éremesőben lehetett reménykedni. Ebből a szempontból nem is panaszkodhattunk, hiszen 21 medál – 9 ezüst és 12 bronz – lett az össztermés. Az 1991 óta kétévenként megrendezett versenyen csak ötször jegyezhettünk fel ennél több magyar dobogós helyezést.

Kós Hubert ezüstös mesternégyesével a bakui küldöttség legtöbb érmét szállította Fotó: MOB/Szalmás Péter
Kós Hubert ezüstös mesternégyesével a bakui küldöttség legtöbb érmét szállította Fotó: MOB/Szalmás Péter

Kós Hubert ezüstös mesternégyesével a bakui küldöttség legtöbb érmét szállította  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

Nem von le az érdemekből az sem, hogy ezúttal az arany nem jött össze, elvégre a tinédzserek mindent elkövettek a minél fényesebb éremért, és sok esetben csak nüanszokon múlt, hogy be kellett érniük a második, illetve harmadik helyezésekkel. A legsikeresebb medálhalmozónak Kós Hubert bizonyult, az UTE úszója négyszer is a dobogó második fokára állhatott, és sokoldalúságát jól jelzi, hogy a két vegyes mellett 100 m háton és pillangón érte el sokat ígérő eredményeit, utóbbi távon csak a jobb benyúlás döntött orosz ellenfele javára. Nem ő volt azonban az egyetlen úszó, aki nagyszerű teljesítménytnyújtott a medencében: rajta kívül az érdi Csulák Lia 400 m vegyesen, a zalaegerszegi Betlehem Dávid1500 m gyorson csapott célba másodikként, míg a Kontér Lora, Nyirádi Réka, Szimcsák Mira, Tankó Beatrix, Veres Laura összeállítású leány 4x100 m-es gyorsváltó ragyogó bronzérméről még szót sem ejtettünk.

Ami a többi egyéni számot illeti, csak a kerékpárosok és a teniszezők nem kerültek a dobogó közelébe. Az atléták mezőnyében a budafoki Kőszegi Míra 200 méteren, a veszprémi Varga Gréta 2000 m akadályon futott át a célvonalon második helyen, utóbbi klubtársa, a 400 m-es síkfutó Molnár Attila és a 110 m gátas Pap Márk bronzérmet szerzett. A három birkózószakág közül a leányok szereztek három bronzot. Vizi Flóra (53 kg) és Szenttamási Róza (57 kg) bizonyította, hogy helye van a legjobbak között, csakúgy, mint Matyi Vivien (46 kg), aki technikai tussal nyert a helyosztón. A szabadfogású fiúk versenyébenKiss Benedek (55 kg) kerekedett magabiztosan ukrán ellenfele fölé a bronzmeccsen – ő szerezte egyébként küldöttségünk első érmét a bakui viadalon.

Az U16-os kosaras lányok nagyon közel voltak az aranyéremhez... Fotó: MOB/Szalmás Péter
Az U16-os kosaras lányok nagyon közel voltak az aranyéremhez... Fotó: MOB/Szalmás Péter

Az U16-os kosaras lányok nagyon közel voltak az aranyéremhez  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

A nyitóünnepségen zászlóvivő cselgáncsozó, Farkas Bence (55 kg) és Szegedi Dániel (66 kg) is dobogóra küzdötte magát, a záró napon meg a vegyes csapat hozta össze a dzsúdósok harmadik bronzérmét. A tornászok között a ferencvárosi Balázs Krisztián a hatból négy szeren is döntőbe jutott. A legjobban korláton szerepelt – itt harmadik helyen végzett –, de a gyűrűn szerzett ötödik és talajon elért hetedik helyezése is elismerésre méltó a népes mezőnyben.

Csapataink is odatették magukat a rangos mezőnyben. Annak ellenére, hogy az U17-es leány kézilabdázók B válogatottal szerepeltek az EYOF-on, a torna esélyesének számítottak. Kun Attila együttese az elődöntőben nagy csatában, 26–24-re kapott ki a franciáktól, majd a bronzmeccsen a svájciakat már könnyedén, 30–20-ra múlta felül. Szintén a franciákkal gyűlt meg a baja a Szkocsovszki Igor által irányított U16-os leány kosárlabda-válogatottnak. A mieink tíz ponttal vezettek a fináléban a záró felvonás elején, amikor a rivális ritmust váltott, megfordította a párharcot, és 64–59-re nyert az aranycsatában.

MIT ÉR A KÉT EYOF-ON SZERZETT 27 ÉREM?

A mieink most először tapasztalhatták meg az olimpiai hangulatot Fotó: MOB/Szalmás Péter
A mieink most először tapasztalhatták meg az olimpiai hangulatot Fotó: MOB/Szalmás Péter

A mieink most először tapasztalhatták meg az olimpiai hangulatot  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

Az EYOF, noha óriási kihívás, nem tévesztendő össze a „nagyok” olimpiájával. A fiatalok multisporteseményének megítélésével kapcsolatban Dósa Viktória csapatvezető szavait idéznénk, aki szerint az eredménykényszer helyett sokkal inkább a fesztiváljelleg dominál.

„Kicsit úgy képzelem el az egészet, mint egy iskolai előkészítő osztályt az óvoda után, hiszen ez az első alkalom a korosztály számára, hogy multisporteseményen vehessen részt. Ez a nagy olimpiák előszobája. Persze igenis vegyék komolyan – az EYOF-érmek Magyarországon sokat érnek, mindenki tiszteletben tartja azokat. Ugyanakkor még nem minden tekintetben jellemző a szigorúság, van lehetőség kikapcsolódni, szórakozni, és nagyon is fontos, hogy megismerkedjenek más országok, sportágak képviselőivel.”

Az EYOF-sikerekből már csak azért sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mert vannak olyan nemzetek is, amelyek kizárólag a felnőttsportra hegyezik a versenyzőiket, az utánpótlás-viadalokat csupán a gyerekek „felépítésére” használják. Ki tudja, melyik a helyes út, mindenesetre a szarajevói és a bakui versenyen összeszorgoskodott 27 éremre tényleg sok ország irigykedhet. Nekünk meg a szokásos ámulatba esés éskalapemelés marad – de ki bánja ezt?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik