Bödétől Szucsánszkiig: korosztályos sikerek helyett felnőttkarrier

Hallottak már Böde Dániel hőstetteiről utánpótláskorban? Gerendás György vagy Szucsánszki Zita parádés megmozdulásairól a korosztályos válogatottakban? Bácsi Péter vagy Csongrádi László villogásáról? Nem? Nem véletlen, hiszen cikkünk megszólalói azok közé tartoztak, akik a szokásosnál később hívták fel magukra a figyelmet.Böde Dániel hőstetteiről utánpótláskorban? Gerendás György vagy Szucsánszki Zita parádés megmozdulásairól a korosztályos válogatottakban? Bácsi Péter vagy Csongrádi László villogásáról? Nem? Nem véletlen, hiszen cikkünk megszólalói azok közé tartoztak, akik a szokásosnál később hívták fel magukra a figyelmet.

Bácsi Pétert sokszor lendítette át a csalódásokon, hogy utált veszíteni • Forrás: MOB

„CSAK AZÉRT IS” BIRKÓZÁS

Nem mindegy, hogy valaki két-két világ- és Európa-bajnoki címmel a tarsolyában vonul vissza, vagy a kudarcokkal teli utánpótlásévek hatására kölyökként felejti el egy életre a birkózószőnyeget. Bácsi Péter az előbbit „választotta”, mindazonáltal nem tagadja, akadtak olyan periódusok a karrierjében, amikor a sorozatos sikertelenség miatt majdnem abbahagyta imádott sportágát.

„Nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy visszavonulok. Mindig akkor, amikor elkeseredtem, hogy ebből az egészből nem lesz semmi. Korosztályos versenyzőként sosem jött ki a lépés, elmaradtak a nagy eredmények, és ez nagyon bosszantott. Talán azért is folytattam mindig, mert úgy éreztem, csak azért is megmutatom, vagyok olyan jó, mint akik legyőztek. Az, hogy utáltam kikapni, általában átlendített a csalódásokon.”

A jelenleg a szövetség szakmai igazgatójaként tevékenykedő Bácsi szerint éppen ezért nem jelent feltétlenül hátrányt, ha utánpótláskorban még nem jönnek az eredmények. Sőt, olykor a sikert a legnehezebb kezelni!

„Megannyi történetet hallottam már, ami arról szól, hogy valakit a jövő olimpiai bajnokának tartottak, és aztán nem lett belőle még csak válogatott sem. Nem szabad hagyni, hogy a siker elvakítsa a gyerekeket! Juniorszinten jobban számít a tehetség, később már ez önmagában kevés, ha nem párosul kellő szorgalommal. Gratuláció jár annak, aki képes megnyerni egy korosztályos világversenyt, de ez nem garantálja, hogy a felnőttek között is ugyanolyan eredményes lesz az illető. A kevésbé sikeres gyerekekből is válhat később nagy sportoló. A részsikerek, kisebb célok elérése szükséges, hogy ne menjen el a kedvük, de az igazi babérokat úgyis csak felnőttkorban lehet learatni.”

Böde Dániellel „el kellett beszélgetni”, hogy komolyan vegye a futballt • Fotó: Havran Zoltán

FÜLÖN RAGADTÁK

A „későn érő” jelzőt nyugodtan ráaggaszthatjuk Böde Dánielre is, elvégre a Paks színeiben futballozó 33 éves csatár a 2010–2011-es szezonban 25 esztendősen robbant be úgy istenigazából a magyar futballba. A madocsai támadó gyerekkorától kezdve a labdával feküdt és kelt, de a középiskolában kis híján megbicsaklottak a profi labdarúgásról szőtt álmai.

„Előfordult, hogy nem az edzések érdekeltek a legjobban. Kamasz voltam, ilyenkor sok mindent csinál az ember, ami elveszi a figyelmet az igazán fontos feladatokról, célokról. Óriási szerencsém volt, hogy a mostani technikai vezetőnk, Karszt József és a jelenlegi pályaedzőnk, Péter Norbert – mondjuk úgy – fülön ragadtak, és visszahúztak a labdarúgás világába. Nagyon sokat jelentett, hogy elbeszélgettek velem, és a tudtomra adták, változtatnom kell a hozzáállásomon, ha profi focista szeretnék lenni.”

Azóta nagyot fordult vele a világ, hiszen az NB I meghatározó játékosává vált, 25-ször ölthette magára a válogatott mezét, a nemzeti csapattal a 2016-os Eb-t is megjárta. Ami pedig a korosztályos sikereket illeti, nos, Böde amondó, nem kell mindenkinek bajnoki győzelemben gondolkozni.

„Biztos, hogy fontosak a sikerek, hiszen azok visszaigazolások a sportolók számára. Van úgy, hogy nem jönnek össze, de akkor igazán fontos, hogy sose adjuk fel. Ilyenkor kisebb célokat kell kitűzni, nem feltétlenül kell mindig tornagyőzelemben vagy korosztályos bajnoki aranyban gondolkozni. Az apró napi, heti, havi sikerekkel ugyanúgy el lehet érni az áhított nagyobb elismeréseket.”

Csongrádi László a szöuli olimpián • Forrás: MTI

KONOKUL, MAKACSUL

A hatvanéves Csongrádi László Nébald Györggyel, Bujdosó Imrével, Szabó Bencével és Gedővári Imrével lett kardcsapatban olimpiai bajnok az 1988-as szöuli játékokon – 29 évesen. Két évvel azelőtt lett először válogatott, ezt utánpótláskorúként és a felnőttek között sem sikerült kiharcolnia korábban.

„Fiatalként nem nyertem semmit, de tragikus sem volt a helyzetem – általában a legjobb nyolcig eljutottam az országos erőpróbákon, az átütő sikerek viszont nem jöttek. Sohasem vettem részt ifjúsági világbajnokságon, ennek ellenére nem adtam fel. Ugyanolyan konok, makacs ember voltam, mint amilyen most is. Egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy abba kellene hagynom a vívást, hiszen mindvégig imádtam” – emlékezik vissza Csongrádi.

Huszonhét éves korában ölthette magára először a címeres szerelést. Hogyan, miből tudott megélni addig?

„Mindig számoltak velem, ott voltam a körforgásban. Ha máshogyan nem, legalább felkészítő emberként. A szüleimmel éltem, semmiben nem szenvedtem hiányt. Az elfogadható életkörülményeket meg tudtam teremteni magam körül. Ha valamiben hiszünk, nem szabad feladni! A szöuli dobogó tetejére eksztázisban álltam fel, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, tulajdonképpen még most sem tudom hova tenni. A hazaérkezés még ennél is meghatározóbb élmény volt, akkor tudatosult bennem, mit is értünk el. Nem is kérdés, mindent kompenzált.”

Gerendás Györgyben (a guggoló sor jobb szélén) egyszer csak átszakadt egy gát • Forrás: fradi.hu

KELLETT A HIT

Az olimpiai bajnok vízilabdázó Gerendás György ötévesen kezdett a Ferencvárosban úszni – édesapja edző volt a klubnál –, s tizennégy évesen váltott a vízilabdára. Az ok? Nem volt kiemelkedő úszó, de meglátták benne a tehetséget a pólóhoz.

„Úgy kezdtem el pólózni, hogy van hozzá tehetségem, csak ez eleinte nagyon nem akart megmutatkozni. Tizenkilenc évesen bajnoki bronzérmes lettem a Fradiban, de alig játszottam. Kiegészítő ember voltam, ha más van ott helyettem, akkor is harmadik a csapat. Elég nehezen emésztettem meg, hogy azok a játékosok, akikkel három évvel később olimpiát nyertem Montrealban, már javában játszottak a klubjaikban, sőt a válogatottban. Én meg a klubomban se nagyon.”

Aztán nekilódult a szekér. Egy bajnoki mérkőzésen Kásás Zoltán megsérült, és Gerendás került a helyére.

„A bajnoki címvédő, jóval esélyesebb OSC-vel játszottunk és a 7–7-es meccsen én szereztem az utolsó két gólt, összesen hármat. Nem tudom, ha az ember szerencsésen lő egy-két gólt, miért szakad át egy gát, de nálam átszakadt. Onnantól könnyebb lett minden, alapember lettem, ezáltal a válogatottba is bekerültem. Hogy 18 és 21 éves korom között ne hagyjam abba a vízilabdát, ahhoz kellett apukám biztatása, aki folyamatosan érdeklődött felőlem a szakemberektől, tolmácsolta, látnak bennem valamit. És nem utolsósorban az, hogy én el is higgyem, amit ő mond: nem szabad feladni és nem szabad elfogadni, hogy az aktuális korosztályos sztárok a legjobbak. Belőled az alázattal, a munkával és az elszántsággal legalább ugyanolyan lehet.”

Szucsánszki Zita 18 évesen hét gólt szerzett a Vasas ellen a 2004–05-ös idény bajnoki döntőjében • Forrás: handball.hu

KÖKÉNY BEA NYOMDOKAIN

A kézilabda-válogatottak utánpótlássikerei kapcsán a legfontosabb kérdés, milyen hatása lehet a 18-19-20 évesen megnyert aranyérmeknek. Van-e arra garancia, hogy a remek utánpótlás-eredményektől sikeresebb lesz a nagyválogatott?

Természetesen nincs. Ahogyan arra sincs, hogy csupán azokból a fiatalokból lehetnek klasszis játékosok, akik részesei ezeknek a sikereknek. Az FTC 32 éves irányítója, Szucsánszki Zita például csupán egyszer futhatott ki a pályára címeres mezben a korosztályos válogatottban.

„Visszatekintve nem emlékszem különösebben csalódottságra, hogy csak egy alkalommal kerültem be az utánpótlás-válogatottba. A klubikon Kökény Bea példája lebegett a szemem előtt, aki tényleg egyszer sem volt tagja a korosztályos nemzeti együttesnek, aztán mégis a világ egyik legjobbja lett.”

Szucsánszki 2005-ben 18 évesen került a Népligetbe, azóta az FTC egyik meghatározó játékosának számít, a felnőttek között 132 válogatott szereplésnél tart.

„Ha nem is sokkal, de több időm jutott a pihenésre, mint másoknak. Ilyen távlatból nem is igazán tudnám megmondani, hogy mindennek milyen hatása volt a pályafutásomra. Arra viszont emlékszem, hogy az első felnőttválogatott meccsemen izgultam, de egyben felemelő is volt az egész. Még úgy is, hogy fiatalként nem könnyű helytállni az idősebbek között.”