Labdarúgás: összegyűjtöttük az idény hazai „legjeit”

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 08:46
Címkék
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett bajnoki szünet alkalmat ad arra, hogy összegezzük a 2019/20-as hazai futballévadban pályára lépett utánpótláskorú labdarúgókhoz kötődő különféle rekordokat, statisztikákat.

A legifjabb játékos, aki az NB I-ben, illetve az NB II-ben pályára lépett, Zuigeber Ákos, az MTK támadója, aki augusztusban 16 évesen és nyolc hónaposan játszott a másodosztályban a Csákvár ellen. Az ősszel az U17-es vb-n is szerepelt játékos egy héttel az első meccse után rögtön szerzett két gólt a Dorog ellen 4–0-ra megnyert bajnokin, s ezzel az évad legfiatalabb gólszerzője lett az első két osztályban. Egyúttal az egyik legpechesebb fiatalnak is nevezhetjük őt, hiszen a brazíliai világbajnokságon megsérült, így hiába jegyzett pályafutása első négy NB II-es mérkőzésén két gólt és két gólpasszt, augusztus 28. óta nem léphetett pályára bajnoki találkozón. Zuigebert Kurdics Levente (Szolnok, 16 év és 10 hónap) és Schuszter Roland (Haladás, 16 év és 11 hónap) követi a legfiatalabb pályára lépők között, míg az élvonalban egyaránt 17 évesen és két naposan kapott lehetőséget a két legfiatalabb játékos, Csontos Dominik (FTC) és Szendrei Ákos (Paks).Zuigeber Ákos, az MTK támadója, aki augusztusban 16 évesen és nyolc hónaposan játszott a másodosztályban a Csákvár ellen. Az ősszel az U17-es vb-n is szerepelt játékos egy héttel az első meccse után rögtön szerzett két gólt a Dorog ellen 4–0-ra megnyert bajnokin, s ezzel az évad legfiatalabb gólszerzője lett az első két osztályban. Egyúttal az egyik legpechesebb fiatalnak is nevezhetjük őt, hiszen a brazíliai világbajnokságon megsérült, így hiába jegyzett pályafutása első négy NB II-es mérkőzésén két gólt és két gólpasszt, augusztus 28. óta nem léphetett pályára bajnoki találkozón. Zuigebert Kurdics Levente (Szolnok, 16 év és 10 hónap) és Schuszter Roland (Haladás, 16 év és 11 hónap) követi a legfiatalabb pályára lépők között, míg az élvonalban egyaránt 17 évesen és két naposan kapott lehetőséget a két legfiatalabb játékos, Csontos Dominik (FTC) és Szendrei Ákos (Paks).

A debreceni Kusnyír Erik (balra) az NB I legifjabb gólszerzője ebben az évadban Fotó: dvsc.hu
A debreceni Kusnyír Erik (balra) az NB I legifjabb gólszerzője ebben az évadban Fotó: dvsc.hu

A debreceni Kusnyír Erik (balra) az NB I legifjabb gólszerzője ebben az évadban  •  Fotó: dvsc.hu

Az NB I-ben a legfiatalabb gólszerző a debreceni Kusnyír Erik, aki még nem töltötte be a 20. életévét, amikor novemberben bevette a Paks kapuját. Egyetlen utánpótláskorú magyar játékos tudott eddig egynél több gólt szerezni az legfelső osztályban, a Kusnyírhoz hasonlóan 20 éves debreceni Kundrák Norbert kétszer volt eredményes. Az egycsoportos utánpótlás-bajnokságokat is figyelembe véve a legtöbb gólt 2019/20-ban a 13 éves Katona István (Illés-Akadémia Haladás) és Vajda Milán (Puskás Akadémia) szerezte, egyformán 25-öt.

Az NB I-ben a szövetség által „ösztönzött”, 1999-ben vagy annál később született korosztályból a legtöbb időt a zalaegerszegi Bolla Bendegúz (20) töltötte a pályán (1717 perc), de csak három perccel előzi meg a már említett Kusnyírt. A legtöbb U21-es fiatalt (6-ot) a Honvéd küldte pályára Berla Attila (21), Kovács Nikolasz (21), Banó-Szabó Bence (20), Cipf Dominik (19) és az ősszel az U17-es vb-n is látott Buna Gábor (17), László Dávid (17) kettős személyében. A legtöbb időt azonban a DVSC fiataljai töltötték a pályán: Kusnyír és Kundrák mellett Zsóri Dániel (19), Pintér Ádám (18) és a szintén U17-es vb-szereplő Baráth Péter (18) összesen 2243 percet játszott. A fiatalok játékidejét tekintve a Debrecent a ZTE követi Bolla Bendegúznak köszönhetően, a harmadik a Puskás Akadémia (1541 perc), majd a DVTK (1336) és a Honvéd (1281) következik a sorban. A Mezőkövesd az egyetlen élvonalbeli csapat, amelyben egyetlen utánpótláskorú labdarúgó sem lépett pályára a bajnokságban.

Az NB I-ben a legtöbb magyar fiatal ebben az évadban a Honvédban és a Puskás Akadémiában mutatkozott be: a kispestieknél Berla, Buna és László debütált, a felcsútiaknál Radics Márton (18), Huszti András (19) és Deutsch László (21). Ugyanakkor a PAFC újoncai 1285 percet töltöttek a pályán, a kispestiekéi viszont csak 195-öt. A legtöbbet közülük Radics játszott: 11 meccsen 766 percet. Igaz ugyan, hogy Bolla Bendegúznak is a mostani az első, teljes NB I-es évada, ám a zalaegerszegi jobbhátvéd nem számít abszolút újoncnak, a 2017/18-as bajnokságban egyetlen meccsen már szerepelt a Videotonban.

A legfiatalabb átlagéletkorú kezdőcsapatot (24,6 év) az első osztályban a ZTE akkori vezetőedzője, Dobos Barna küldte a pályára február 8-án a Honvéd ellen 2–0-ra elveszített találkozón. Bár a zalai együttesben kizárólag Bolla 21 év alatti, a kapus Demjén Patrik (22) és a balhátvéd Gergényi Bence (22) is utánpótláskorú; ők mindketten tagjai Gera Zoltán szövetségi edző U21-es válogatottjának.

A legfiatalabb átlagéletkorú csapat az NB I-ben (25 évvel) a Puskás Akadémia, míg az NB II és így a teljes profi mezőny legfiatalabb gárdája a Vác FC 22,8 évvel. A másodosztályban sereghajtó Pest megyeiek keretében nyolc húsz év alatti fiatal is pályára lépett már ebben a bajnokságban.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik