Jégkorong: négy magyar fiatal is jól kezdett a finn ifjúsági ligában

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.19. 12:13
Címkék
Négy magyar fiatal is eredményesen kezdte a finn U18-as bajnokság szezonját; Horváth Bence a második helyen áll a kanadai táblázaton.

A mostani évadban több fiatal magyar hokis is Finnországban próbálja ki magát: az ifjúsági bajnokság élvonalában például négy játékosunk is szerepel.

Horváth Bence a második helyen áll a finn liga kanadai táblázatán
Horváth Bence a második helyen áll a finn liga kanadai táblázatán

Horváth Bence a második helyen áll a finn liga kanadai táblázatán

Az elmúlt napokban a KooKoo Varga Balázs (17) két gólpasszának is köszönhetően 5-1-re győzte le a HPK-t. Tamási László és a Sport már három mérkőzést játszott, a 17 éves magyar a KalPa ellen adott gólpasszt, csapata azonban kikapott 4–1-re. Az ellenfélben, a KalPában edződik az a Horváth Bence, aki már Tamásiék ellen is gólpasszt ért el, az Ilves elleni 4–2-re megnyert meccset 1+1-gyel zárta, míg a Tappara 9–2-es kiütéséből 4 assziszttal vette ki a részét. Horváth így három mérkőzést követően hétpontos, és a liga kanadai táblázatán a második helyen áll. Mihalik András (17) csapata, K-Vantaa a hét végén az Ässät otthonában játszott és maradt alul 6-4-re. Mihalik gólpasszos volt, így két meccs után két pontnál jár.

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik