A labdarúgó NB I 11. fordulója után, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: 13 játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüketaz InStatScout adatelemző segítségével vizsgáltuk.
A forduló péntek esti nyitómérkőzésén, a Kecskemét–Kisvárda bajnokin (3–3) a házigazdánál Katona Bálint kapott kezdőként lehetőséget, s végigjátszotta a mérkőzést. Az InStat adatelemzőrendszer mutatója szerint a jobb oldali támadó volt a mezőny legjobbja: ő szerezte együttese második gólját, öt lövése volt, 83 %-os hatékonysággal passzolt, valamint négy sikeres csellel rukkolt ki. Az NB I-es évadban immár öt gólt számlál, remek formában van.
Szombaton a ZTE és a Paks találkozóján (3–0) a vendégeknél Debreceni Zalán és Gyurkits Gergőegyaránt a szünetben állt be csereként. Előbbi balhátvédet, utóbbi pedig védekező középpályást játszott, ám egyikük sem tudott lendíteni csapatán.
A Puskás Akadémia és a Bp. Honvéd összecsapásán (1–0) a második félidőre becserélt Gruber Zsombor középcsatárként jutott szóhoza PAFC-ban: kapura lövése nem, egy sikeres kulcspassza azonban volt. Párharcait hatvan százalékban nyerte, három jó csele volt, tíz labdát vesztett, egyet szerzett. A hazaiaknál szintén csereként bevetett Komáromi György jobb oldali szélsőként 16 percet kapott. A túloldalon Szabó Alex jobbhátvédként, Kerezsi Zalán balszélsőként, míg Kocsis Dominik jobbszélsőként kezdett, mindhárman 58 perc játéklehetőséget kaptak, Bocskay Bertalan pedig minden bizonnyal végigjátssza középpályásként a mérkőzést, ha nem állítják ki a 73. percben.
A Vasas–Mol Fehérvár meccsen (2–0) középhátvédként játszott végig az angyalföldieknél Iyinbor Patrick. Az U21-es válogatott bekk egy labdát adott el a saját térfelén, mellette 12 labdaszerzése volt, párharcait 63 %-ban nyerte meg. A vendégeknél Szendrei Ákos kilenc percet kapott a középpálya bal oldalán.
Vasárnap a Debrecen–Újpest mérkőzésén (4–1) a hazaiak, illetve a találkozó utolsó gólját a mecset védekező középpályásként végigjátszó Baráth Péter szerezte.Emellett feljegyezhettük, hogy 83 százalékos hatékonysággal passzolt, párharcait 39 %-ban nyerte meg, három jó csele volt, hét labdát vesztett és hármat szerzett. A vendégeknél a jobbhátvédként bevetett Szabó Bálint gólpasszt adott, 89 %-os pontossággal passzolt, négy labdát adott el, ötöt szerzett, 53 %-ban nyerte meg párharcait.
A Mezőkövesd és a Ferencváros bajnokija (2–1) a forduló meglepetését hozta, a győztes oldalon 71 percet játszott kezdőként Kállai Kevin, aki jobbhátvéd létére párharcainak 63 százalékát megnyerte, négy labdát szerzett, hármat adott el a saját térfelén, három sikeres csele és négy szerelése volt.
A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 10. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
Bp. Honvéd: 74+58+58+58=248 perc
DVSC: 97 perc
Kecskemét:97perc
Vasas: 94 perc
Paks: 47+47=94perc
Újpest:76perc
Mezőkövesd: 71 perc
Puskás Akadémia: 48+16=64 perc
Játékosonként
Katona Bálint (Kecskemét):97perc
Baráth Péter (DVSC): 97 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 94 perc
Szabó Bálint (Újpest):76perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 74 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 71 perc
Kocsis Domink (Bp. Honvéd): 58 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd): 58 perc
Szabó Alex (Bp. Honvld): 58 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 48 perc
Gyurkits Gergő (Paks): 47 perc
Debreceni Zalán (Paks):47perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 16 perc
ÖSSZESEN: 841 perc
További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.