A labdarúgó NB I 13. fordulója után, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük:15 játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.
A forduló péntek esti nyitómérkőzésén, a Mezőkövesd–Kisvárda bajnokin (1–1) a hazaiaknálKállai Kevinjobbhátvédként végigjátszotta a bajnokit. Csapatában ő vívta a második legtöbb párharcot (25), ám azoknak csupán 48 százalékát nyerte meg, passzainak kétharmada volt pontos, három szerelése és két jó csele mellett 13 labdát veszített el, tizenkettőt szerzett, pontos beadása nem volt.
Szombaton a Bp. Honvéd és a Mol Fehérvár összecsapásán (0–1)a házigazdánál a belső védőSzabó Alexvégigjátszotta a bajnokit, párharcainak 56 százalékát nyerte meg, hét labdaszerzése és egy szerelése mellett öt labdavesztése volt. Az eltiltását letöltőBocskay Bertalan védekező középpályásként 75 percet töltött pályán, passzainak 83 százaléka volt pontos, párharcainak háromötödét nyerte meg, három labdaszerzése, két szerelése és egy jó csele, valamint öt labdavesztése volt. A jobb oldali szélsőként csereként beálló Kocsis Dominik két lövéssel vétette észre magát, míg Kerezsi Zalán csak perceket kapott a bal szélen. A székesfehérváriaknál pályafutása első NB I-es mérkőzésén lépett pályáraMenyhárt Zsombor, aki jobb oldali középpályást játszott, két passzából egy volt pontos, négy párharcából egyet nyert meg.
A Kecskemét–Debrecen bajnokin (2–2) a hazaiaknálKatona Bálintkezdőként kapott lehetőséget,de keveset volt játékban, hét párharcából mindössze kettőt nyert meg, egy lövése volt, egy kulcspasszt adott, sikeres csele nem, öt labdavesztése azonban volt.
A Paks és a Vasastalálkozóján (0–1) a hazaiaknálDebreceni Zalánbalhátvédként, Gyurkits Gergő pedigvédekező középpályás játszotta végig a második félidőt. Előbbinek jó meccse volt: 79 százalékban nyerte meg a párharcait, két szerelése mellett három labdaszerzése és öt labdavesztése volt. Utóbbi haloványabban teljesített, passzainak háromnegyede volt pontos, egy kaput nem találó lövése mellett két pontos beadása, két sikeres szerelése, két labdaszerzése és egy labdavesztése volt, míg párharcait negyven százalékban nyerte. Az angyalföldieknélIyinbor Patricka belső védő posztján végigjátszotta a mérkőzést, 97 százalékos pontossággal passzolt, párharcainak felét nyerte meg, tizenhárom labdát szerzett, saját térfelén egy labdát vesztett.
A vasárnapi Újpest–Puskás Akadémián (3–3) a hazaiaknál jobbhátvédként kezdett Szabó Bálint, aki párharcainak a felét nyerte meg, 85 százalékos pontossággal passzolt, kilenc labdaszerzése mellett négy labdavesztése volt, beadni nem próbált, ellenben két sikeres szerelést könyvelhetett el. A vendégeknél Gruber Zsombor 18 percet töltött a pályán csereként, támadó középpályást játszott.
AFerencváros és a ZTE FC meccsén(2–1)a vendégeknél Németh Dániel kezdett, de a második félidő elején lecserélték – acsatárnak egy lövése volt, 13 párharcából egyet nyert meg. A támadóSzalay Szabolcs 19, míg a középpályásKlausz Milán öt percet kapott a bizonyításra.
A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 13. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
Bp. Honvéd: 98+75+36+7=216 perc
Paks: 50+50=100perc
Vasas: 96 perc
Mezőkövesd:95 perc
Újpest: 90 perc
ZTE FC: 57+19+5=81 perc
Kecskemét: 59 perc
Puskás Akadémia: 18 perc
Mol Fehérvár: 14 perc
Játékosonként
Szabó Alex (Bp. Honvéd): 98 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 96 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd):95 perc
Szabó Bálint (Újpest):90perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 75 perc
Katona Bálint (Kecskemét):59perc
Németh Dániel (ZTE FC): 57 perc
Gyurkits Gergő (Paks):50perc
Debreceni Zalán (Paks):50perc
Kocsis Domink (Bp. Honvéd): 36 perc
Szalay Szabolcs (ZTE FC):19perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia):18perc
Menyhárt Zsombor (Mol Fehérvár): 14 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd):7perc
Klausz Milán (ZTE FC):5perc
ÖSSZESEN: 769perc
További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.