A labdarúgó NB I 14. fordulója után, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: 16 játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.
A forduló szombat délutáninyitómérkőzésén, a Mezőkövesd–Kecskemét bajnokin (2–1) a hazaiaknálKállai Kevinjobbhátvédként végigjátszotta a bajnokit. Játéka nem volt kiegyensúlyozott: bár kilenc labdát szerzett, három sikeres szerelése és két jó csele volt, párharcait 53 százalékban nyerte meg, 66 százalékos hatékonysággal passzolt, hat labdát veszített, valamint öngólt fejelt. A kecskemétieknél Katona Bálint ezúttal haloványabban teljesített, párharcainak csupán 24 százalékát nyerte meg, tíz labdát adott el, hat cseléből egy volt sikeres, három lövéséből egy talált kaput, míg passzainak 90 százaléka talált társat.
A Puskás Akadémia és a Kisvárda rangadóján (0–1) Gruber Zsombor először kapott lehetőséget kezdőként bajnokin, Sahab Zahedi mögött, a tízes posztján szerepelt. Tizenkét támadópárharca felét nyerte meg, egy kaput nem találó lövése, egy kulcspassza, valamint négy jó csele volt, passzainak 64 százaléka volt pontos.
A ZTE FC és az Újpest összecsapásán (1–0) a kezdő tizenegybe jelöltSzalay Szabolcs találata döntött, a középpályásként bevetett játékos pályafutása első győztes gólját szerezte az NB I-ben, így aligha zavarja, hogy párharcainak a felét nyerte meg, nem szerzett labdát, valamint hogy labdáinak csak a kétharmada volt pontos.Kovács Barnabást ugyan becserélték, játékpercei száma nem nőtt: hatvan másodpercnél kevesebbet töltött aZTE Aréna gyepén. A liláknál Szabó Bálint jobbhátvédként kezdett, a neki jutott 72 percben három labdát szerzett, hetet adott el, 81 százalékos pontossággal passzolt, két beadása után egyszer sem talált társat a labda, tíz párharcából négyet nyert meg, valamint egy sikeres szerelése volt.
A Vasas–Debrecen bajnokin (0–3) a hazaiaknál a belső védő Iyinbor Patrick végigjátszotta a meccset, 95 százalékos hatékonysággal passzolt, párharcainak 68 százalékát nyerte meg, hat labdát szerzett, egy sikeres szerelése volt, a saját térfelén két labdát adott el. A vendégeknél Horváth Krisztofer kilenc percet kapott csereként, a támadó középpályásnak egy lövése volt.
A Paks és a Bp. Honvéd találkozóján (5–0) hárman is csereként szálltak be a hazaiakhoz: Gyurkits Gergő bal oldali szélsőt, Debreceni Zalán balhátvédet, Volter Patrikpedig középpályást játszott– megemlítendő, hogy Gyurkits gólpasszt adott, bal oldali szögletet követően fejelt a kapuba a csapat ötödik gólját szerző Varga Barnabás. A kispestieknél kezdőként lépett pályára Szabó Alex, Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik is, Keresztes Noel pedig csereként kapott lehetőséget a fiaskóval végződő összecsapáson.
A Mol Fehérvár és a Ferencváros rangadóján (2–2) a hazaiak a meccs hajrájában vetették be Szendrei Ákost, aki a pályán élhette át csapata egyenlítését.
A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 14. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
Bp. Honvéd: 92+77+45+24=238 perc
Mezőkövesd:96 perc
Vasas: 93 perc
Kecskemét: 88 perc
Paks:31+31+14=76perc
Újpest: 72 perc
Puskás Akadémia: 66 perc
ZTE:60+0=60 perc
Mol Fehérvár: 10 perc
Debrecen: 9 perc
Játékosonként
Kállai Kevin (Mezőkövesd):96 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 93 perc
Szabó Alex (Bp. Honvéd): 92 perc
Katona Bálint (Kecskemét): 88 perc
Kocsis Domink (Bp. Honvéd):77perc
Szabó Bálint (Újpest): 72 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 66 perc
Szalay Szabolcs (ZTE): 60 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd):45perc
Gyurkits Gergő (Paks): 31 perc
Debreceni Zalán (Paks): 31 perc
Keresztes Noel (Bp. Honvéd): 24 perc
Volter Patrik (Paks): 14 perc
Szendrei Ákos (Mol Fehérvár): 10 perc
Horváth Krisztofer: 9 perc
Kovács Barnabás (ZTE FC): 0 perc
ÖSSZESEN: 808 perc
További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.