Futsal: tornát nyert Porecben az U19-es válogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 12:29
Címkék
Tornagyőztes lett Porecben az U19-es futsalválogatott: a szombati döntőben a magyar csapat 3–3-as döntetlen után hatméteresekkel győzte le a belgákat, és szerezte meg az elsőséget.

A törökök és a lettek legyőzése után a magyar U19-es futsalválogatott szombaton a szintén két győzelemmel álló belgák ellen lépett pályára a poreci nemzetközi torna döntőjében. Frank Tamás együttese ismét izgalmas mérkőzést játszott, és bár a találkozó nagy részében hátrányban volt, végül megérdemelten szerezte meg a tornagyőzelmet – számolt be az mlsz.hu. szintén két győzelemmel álló  belgák ellen lépett pályára a poreci nemzetközi torna döntőjében. Frank Tamás együttese ismét izgalmas mérkőzést játszott, és bár a találkozó nagy részében hátrányban volt, végül megérdemelten szerezte meg a tornagyőzelmet – számolt be az mlsz.hu.

A belgák a mérkőzés elején kihasználták, hogy kissé tompán kezdték a mieink a mérkőzést: vezetést szereztek, majd nem sokkal később megduplázták az előnyt, de a szünet előtt Kajtár Mátyás góljával sikerült szépíteni. A fordulás után Fábián Tamás talált az ellenfél kapujába, majd izgalmas hajrában itt is, ott is esett egy-egy gól: a belgák bő öt perccel a vége előtt vették vissza az előnyt, ezt követően támadásban öt a négy elleni játékra álltunk át, és két és fél perccel a meccs vége előtt Knizs Olivér találatával sikerült egyenlíteni.

Negyven perc után 33 volt az állás, így hatméteresek döntöttek a tornagyőzelemről. Ebben a magyar válogatott teljesített jobban (43), így a mieink ünnepelhettek.

A hatcsapatos torna ezzel véget ért, de a magyar fiúk nem utaztak azonnal haza, levezetésként vasárnap még játszanak egy edzőmérkőzést azzal a török válogatottal, amelyet szerdán 43-ra legyőztek.

„Rosszul kezdtünk, az első tíz percben nem tudtunk kellően felpörögni, de kétgólos hátrányból visszajöttünk a meccsbe, bátrabban játszottunk, és ennek köszönhetően sikerült szépíteni. A második félidőben már sokkal jobban ment a játék, a harmadik gólunk után úgy éreztem, a fordítás is bennünk lehet. Ez nem sikerült, de a szétlövésben sikerült felülmúlni az ellenfelet, és megnyertük a tornát – értékelt a lefújás után Frank Tamás szövetségi edző. 

Ez a három mérkőzés megmutatta, hogy van potenciál ebben a csapatban,

de sok hasonló iramú mérkőzésre lenne szükség ahhoz, hogy mérkőzések első pillanatától az utolsóig képesek legyünk a megfelelő ritmusban és gyorsasággal játszani, ami elengedhetetlen a nemzetközi megméretések során."

MagyarországBelgium 33 (22)  hatméteresekkel 43
Magyarország: Kinics Bálint - Katona Noel, Hadzsi Máté, Bartha Balázs, Lévai Dániel
Cserék: Csikós Erik, Kovács Ádám, Lux Bence, Knizs Olivér, Kiss Patrik, Kinics Bálint, Kajtár Mátyás, Fábián Tamás, Módly Dominik, Gáspár Benedek
Gólszerzők: Kajtár, Fábián, Knizs

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik