Labdarúgás: Bényei Ágoston a DVTK-ban bizonyítja, lehet rá számítani

B. L. utanpotlassport.huB. L. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.05. 09:06
Címkék
Az NB II-es DVTK nyáron szerződtetett 19 éves középpályása csapata összes őszi bajnokiján kezdő volt, négy gólt szerzett, két gólpasszt adott, alapembere lett a borsodiaknak.

Kiválóan sikerült Bényei Ágoston klubváltása. A DVTK nyáron szerződtetett 19 éves középpályása nyolc év után intett búcsút nevelőegyüttesének, a Debrecennek, ám hamar beilleszkedett új klubjában. Kezdetben Dragan Vukmir, majd Kuznyecov Szergej vezetőedző bizalmát élvezte, így a diósgyőriek mind a húsz őszi bajnokiján pályára lépett (az NB II-ben csupán négy utánpótláskorú mondhatja el ezt magáról), 1678 percet töltött a pályán, négy gólt szerzett, két gólpasszt adott, s nem maradt adós a jó teljesítménnyel: az InStat adatelemző-rendszer teljesítménymutatója, az InStat-index alapján ő volt a második legjobb az utánpótláskorúak közül (207) és ő adta legtöbb pontos kulcspasszt (10).Bényei Ágoston klubváltása. A DVTK nyáron szerződtetett 19 éves középpályása nyolc év után intett búcsút nevelőegyüttesének, a Debrecennek, ám hamar beilleszkedett új klubjában. Kezdetben Dragan Vukmir, majd Kuznyecov Szergej vezetőedző bizalmát élvezte, így a diósgyőriek mind a húsz őszi bajnokiján pályára lépett (az NB II-ben csupán négy utánpótláskorú mondhatja el ezt magáról), 1678 percet töltött a pályán, négy gólt szerzett, két gólpasszt adott, s nem maradt adós a jó teljesítménnyel: az InStat adatelemző-rendszer teljesítménymutatója, az InStat-index alapján ő volt a második legjobb az utánpótláskorúak közül (207) és ő adta legtöbb pontos kulcspasszt (10).

Nem volt magától értetődő, hogy a klubváltás után ilyen jó szezonom lesz, de azért döntöttem a Diósgyőr mellett, mert szakmai szempontból ez a klub tűnt a legjobb választásnak. Ősszel mind a húsz bajnokin kezdőként léptem pályára, ez pedig igazolja, hogy jó helyre érkeztem. Szerencsére elkerültek a korábban engem hátráltató sérülések, és a teljesítményemmel rászolgáltam a bizalomra. Debrecenben belekóstolhattam a felnőttfutballba, epizódszerepeket kaptam, úgyhogy profi pályafutásomnak ez volt az első szezonja, amely során alapemberként számítottak rám. Sokat ad a játékomhoz, hogy ennyi időt tölthettem a pályán. Meccsről meccsre igyekeztem tanulni, elemeztem a hibáimat, próbáltam javítani azokat, s úgy érzem, védekező középpályásként, valamint nyolcasként, tízesként is fejlődött a játékom, megmutattam, lehet rám számítani. Maradéktalanul elégedett persze nem vagyok a szezonommal, szerezhettem volna több gólt, de mosolyt csal az arcomra, ha visszagondolok az őszre. Leginkább annak örülök, hogy a rossz idénykezdet után összekapta magát a csapat és felküzdöttük magunkat a tabella élére.

Aligha meglepő, a korosztályos válogatott fiatal úgy véli, az éllovas Diósgyőr kellően ütőképes társaság ahhoz, hogy felkerüljön az OTP Bank Ligába, ám nem hiszi, hogy ujjgyakorlat lesz megtartani az első helyet.

A klubnál mindenki azért dolgozik, hogy visszajussunk az NB I-be. Éllovasként nehéz lesz a dolgunk, nagy a nyomás rajtunk, hiszen mindenki minket szeretne legyőzni, azonban élvezem a helyzetet, hogy van rajtunk teher – ezért is örülök, hogy olyan csapatban játszhatok, ahol egyértelmű cél a feljutás, s meg kell felelni az elvárásoknak, ez szerintem épít engem is. Ahogyan az is, hogy már két vezetőedzőnek is bizonyítanom kellett. Dragan Vukmirnál éreztem a bizalmat, kétszer csapatkapitány voltam nála, ám augusztusban menesztették. Az edzőváltást követően mindenki tiszta lappal indult, Kuznyecov Szergejnek kellett bizonyítanom a rátermettségem.

Bár a fiatalszabály kedvez nekem, nem szeretnék erre támaszkodni, az az elsődleges célom, hogy teljes értékű játékosként tekintsenek rám.

Úgy vélem, az ősszel minden tőlem telhetőt megtettem, nyugodtan tudok a tükörbe nézni. A felkészülés során azonban ismét bizonyítanom kell, meg kell küzdenem a helyemért, de ettől nem félek, állok a kihívás elé!”

Jó teljesítménye nem maradt figyelmen kívül: Gera Zoltán szövetségi edző meghívta az U21-es válogatottba, amelyben három mérkőzésen játszott, kétszer kezdőként kapott lehetőséget.

A korosztályos válogatott az építkezés fázisában jár, készülünk az Európa-bajnoki-selejtezőkre. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a csapatnak, a nemzetközi színtéren hasznos tapasztalatokat szerezhetek. Ezeken a találkozókon olyan iram volt, amilyet az NB II-ben nem tapasztalni, a Bajnokok Ligája-játékosokkal rohamozó dánok például olyan tempót diktáltak, mint az élvonalban tapasztaltam.”

A tehetséges labdarúgó célja, hogy jövőre ismét az NB I-ben futballozzon a DVTK játékosaként, ám vannak országhatárokon átívelő vágyai is.

Örülök, hogy végre beindult a pályafutásom. Bízom benne, hogy töretlen lesz a fejlődésem, s folyamatosan lépkedhetek felflé a ranglétrán, a határ ugyanis a csillagos ég, avagy a Premier League – nagy vágyam, hogy egyszer az angol élvonalban szerepeljek. Persze, tisztában vagyok vele, hogy mindez távlati cél, viszont úgy vélem, nagyot kell álmodni, hogy megvalósuljanak az álmaim. Ez a félév rávilágított arra, hogy a megfelelő döntést meghozva hamar változhatnak jó irányba a dolgok, úgyhogy optimista vagyok a jövőt illetően, kemény, alázatos munkával ugyanis le lehet küzdeni az akadályokat.

(Kiemelt kép: Bényei Ágoston / Forrás: dvtk.eu)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik