Úszás: három arany, egy ezüst az ifi Eb második napján

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 20:43
Címkék
A nyitó napi arany és ezüst után három bajnoki cím és egy újabb második hely volt a termés a belgrádi ifjúsági Európa-bajnokság második napján. Pádár Nikolett zsinórban harmadszor nyerte meg a 200 gyorsot, mögötte Ábrahám Minna Lilla lett ezüstérmes – Komoróczy Lora Fanni 50 háton diadalmaskodott és győzött a mix 4x100-as gyorsváltó is.

A korosztályos viadalokon épp a mezőny változatossága miatt relatíve ritkák a hosszabb sorozatok –

Pádár Nikolett viszont új fejezetet nyitott azzal, hogy ugyanabban a számban immár harmadszor diadalmaskodott.

2021-ben Rómában, tavaly Bukarestben, most pedig Belgrádban lett első, ráadásul a fejlődés is látványos: 1:59.38, 1:58.43 és most 1:57.59 volt a győztes ideje (ami egyéni csúcs, mégsem volt teljesen elégedett, mert olimpiai A-szintet akart úszni, de attól 33 századdal elmaradt). Ábrahám Minna Lilla az ezüstéremre hajtott, amit végül sikerült is megszereznie – ha csupán egyetlen századdal is a belga Verdonck előtt – számolt be a hazai szövetség (MÚSZ).

Előtte nagyon izgultam, ez volt a baj. Melegem is volt, fejben nem állt össze ez az egész, úgy is mentem be, hogy feszültem közben. Ezt az első százon nagyon lehetett érezni szerintem. Megindultam a másodikon, amit csak lehetett, beletettem.

Az idő az nagyon jó – egyéni csúcs, viszont az olimpiai A-szint nincs meg, de remélem, holnap ez is sikerülni fog, hiszen én úszom elsőnek a 4x200 gyorsváltóban, így akkor nekifutok még egyszer” – mondta Pádár a MÚSZ-nak.

Míg a másodikként záró Ábrahám így értékelt:

„Nagyon boldog vagyok, az előző két úszásom nem volt az igazi – érzésre sem és az idővel sem voltam elégedett. Örülök, hogy harmadikra kijött a lépés, egyéniben életem második legjobb úszása. Még ebédnél mondtam Veres Laurának, hogy a remélem, a századok az én oldalamon lesznek, és hát így lett! Kellett az az egy század!"

Tavaly még ezüstérmet hozott 50 háton Komoróczy Lora Fanni, ezúttal viszont simán behúzta az első helyet

– sprinttávon meggyőzőnek számító, három tizedmásodperces különbséggel.

„Boldog vagyok! Igazából az időnek most jobban örülök, mert tegnap kétszer úsztam 28.3-as időt, a másodiknál azt hittem, hogy sokkal jobb lesz, így nem voltam túl elégedett a középdöntő után.

De most nyertem, az idővel is elégedett vagyok.

Egyébként már körbelőttem a 28-as időt, minden tizedben jártam, úgyhogy lassan már itt az ideje, hogy 28 alá menjek!" – nyilatkozta Komoróczy.

Komoróczy Lora Forrás: MÚSZ

A harmadik arany pedig a nap végi mix gyorsváltóban érkezett:

a Magda Boldizsár, Harsányi Mátyás, Molnár Dóra, Pádár Nikolett összeállítású kvartett remek győzelmet aratott

az első napon mindkét „egynemű” váltót megnyerő olaszok ellen, ráadásul csaknem egy másodpercet adtak az olaszoknak a legvégén, így ezt az elsőséget is sikerült megvédeni.

„Nagyon örülünk, hogy nyertünk! Hetvenöt százalékban ez a tavalyi győztes csapat – Matyi volt az újonc, aki bebizonyította, hogy oda tudja tenni magát, és beleillik ebbe a csapatba. Az időmnek örülök, hiszen 50-en belül úsztam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elsőnek átadni a váltót, na meg persze annak is, hogy megvédtük a címünket” – fogalmazott Magda Boldizsár.

Ami a további döntősöket illeti, Flück Nóra és Csulák Lia a negyedik, illetve a hatodik helyen zárt, és szintén negyedik lett Balogh Levente kétszáz pillangón – neki néhány tized hiányzott az éremhez.

A magyar döntősök eredményei:
Lányok

200m gyors: 1. Pádár Nikolett 1:57.59, 2. Ábrahám Minna Lilla 1:59.29
1500m gyors: 4. Flück Nóra 16:28.50, 6. Csulák Lia 16:45.27
50m hát: 1. Komoróczy Lora Fanni 28.08
Fiúk
200m pillangó: 4. Balogh Levente 1:59.58
Mix
4x100m gyorsváltó: 1. Magyarország 3:29.75
(Magda Boldizsár, Harsányi Mátyás, Molnár Dóra, Pádár Nikolett)

(Kiemelt képen: Pádár Nikolett Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik