Birkózás: Mányik Dávid világversenyéremmel zárná le junioréveit

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 13:42
null
A felnőtt Eb-t is megjárt, 19 éves Mányik Dávid (67 kg) nemzetközi ellenfeleket is legyőzve, magabiztosan nyerte meg a hét végi, csepeli U20-as kötöttfogású válogatóversenyt. A pesterzsébetiek fiatal birkózója elmondta: jó formában érzi magát, de a legjobb teljesítményét a nyári junior-világversenyekre időzítené.

Mint arról beszámoltunk, az U20-as kötöttfogású birkózók túl vannak az idei második korosztályos válogatóversenyükön, amelyet a múlt hét végén a csepeli KIMBA-n tartottak meg, többek között török, amerikai, moldovai, német, svéd, szlovák, szerb és osztrák indulókkal a mezőnyben. A magyar fiatalok közül többen is kiválóan szerepeltek, négyen is győztek súlycsoportjukban, így például Mányik Dávid a 67 kilósok között állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ráadásul a siker értékét növeli, hogy mind a négy meccsét meggyőző fölénnyel, technikai tussal nyerte meg.

„Azt mondhatom, hogy mostanában jól megy a birkózás, fizikailag is remek állapotban érzem magam. Szerencsére már a súlyommal sincs gond, beállt hetven kiló környékére, szóval az év végi súlycsoportváltás után – a hatvanháromból feljöttem a hatvanhét kilósok közé – most már teljesen komfortosan érzem magam ebben a kategóriában – mondta az ESMTK-KIMBA 19 éves reménysége az Utánpótlássportnak. – Az első korosztályos válogatóversenyen nem tudtam indulni, mert éppen a felnőtt Európa-bajnokságra készültem a nagyválogatott tagjaként. Annak örülök, hogy a másodikat most sikerült megnyernem, ugyanakkor még a junior országos bajnokságot is be kell húznom ahhoz, hogy biztossá váljon a válogatottságom a nyári kontinensviadalra.

Hozzátette, a junior Eb- és vb-indulás mellett nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy idén az U23-as korosztályban is kipróbálja magát, ám mindenekelőtt először ott is ki kell vívnia a címeres mezt. 

Mányik Dávid a dobogó tetején a csepeli U20-as kötöttfogású válogatóversenyen Forrás: KIMBA

Mint már fentebb saját maga is említette, Mányik Dávid februárban ott lehetett a romániai felnőtt Eb-n, méghozzá a magyar válogatott egyetlen juniorkorú tagjaként.

„Összességében pozitív élményként éltem meg a felnőtt Európa-bajnokságot.

Már a bemelegítő teremben is mindenki rendkívül tudatosan készült, és fantasztikus volt ebbe a profizmusba belekóstolni, próbáltam minél többet ellesni a rutinosabb birkózóktól. A verseny sajnos nem úgy sikerült, mint ahogyan szerettem volna, kikaptam az első meccsemen, de így is sokat tudtam tanulni – már önmagában abból is, miként kell végigcsinálni a felkészülést egy felnőttvilágverseny előtt. Úgy érzem, az itt szerzett tapasztalatokat a saját korosztályomban is fogom tudni kamatoztatni."

(Kiemelt kép forrása: MBSZ)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
4 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
Tegnap, 19:01

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
Tegnap, 17:16

Kosárlabda: Mara Júlia az idősebbek között is remekel

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02
Ezek is érdekelhetik