Kosár: Spanyolországban folytatják az Eb-felkészülést az U18-as lányok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 19:31
null
Az előirányzott munka felénél tart, vagyis túl van már három héten az Európa-bajnoki felkészüléséből az U18-as leány kosárlabda-válogatott, amely nagy reményekkel várhatja a közelgő, portugáliai kontinenstornát. Laczka Miklós szövetségi edző adott helyzetjelentést a csapat háza tájáról.

Mint arról beszámoltunk, remek formában kezdte az edzőmeccsek sorát a korosztályos Eb-re készülő U18-as leány kosárlabda-válogatott, ugyanis Laczka Miklós tanítványai előbb 77–60-ra, majd 83–59-re verték a lengyeleket a soproni Novomatic Arénában. A szövetségi edző elégedetten értékelte a látottakat.

Az elsőn kicsit idegesen kezdtük, és pontatlanabbul játszottuk, ami bizonyos mértékig érthető is, hiszen a legelső felkészülési meccsről van szó. A második összecsapáson pedig a pihentetések, illetve betegségek miatt szűkebb kerettel álltunk ki, de így is kifejezetten jó játékot tudtunk bemutatni, ami mindenképpen bizakodásra ad okot a folytatásra nézve” – nyilatkozta Laczka Miklós az Utánpótlássportnak.

A csapat június 24-én kezdte meg a felkészülést, és immár a harmadik hetét töltötte edzőtáborban. Az első két hétben Sopronban dolgoztak a lányok, majd hétfőtől már Fehérváron folytatták a munkát. A válogatott jövő hét közepén a spanyolországi Ribadeóba utazik, ahol július 18-20. között felkészülési tornán vesz részt, és a házigazda spanyolok mellett a későbbi Eb-csoportellenfelekkel, a lengyelekkel és a horvátokkal is összecsap.

Laczka Miklós vezetésével jó úton halad az U18-as leányválogatott Fotó: Baka Péter/MKOSZ

Ez egy nagyon céltudatos társaság, ami sokat számít, és megkönnyíti az edzői stáb munkáját is. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy az utánpótlás-válogatottaknál a nyári rövid felkészülés alatt nagyon nehéz feladat folyamatosan az előzetes tervek szerint haladni, mert gyakran fel kell eleveníteni már korábban átvett dolgokat, és újbóli gyakorlást igényelnek bizonyos játékelemek. Ennél a csapatnál e tekintetben egy fokkal jobb a helyzet, mert az eddigiekben csak minimális ismétlésre volt szükség, és ideálisan tudtunk dolgozni. A lányok edzésmunkájára nem lehetett panasz, éppen ezért a keretszűkítés is nagy fejtörést fog okozni számunkra a szakmai stábbal.

Spanyolországból hazatérve a válogatott majd még a szlovénokkal találkozik a felkészülés zárásaként, amely után az Európa-bajnokság augusztus 3-án veszi kezdetét a portugáliai Matosinhosban. A mieink a kontinenstornán a D jelű csoportban szerepelnek, méghozzá a lengyelek, a horvátok és a belgák társaságában.

„A legfontosabb az lesz, hogy a csapat teljesítse be a benne rejlő potenciált az Eb-n. Mint már mondtam, sokra hivatott társaságról van szó, de azzal is tisztában vagyunk, hogy minden egyes meccsen sok múlik, nemcsak a kieséses szakaszban, hanem már a csoportkörben is. Éppen ezért fontos, hogy csakis lépésről lépésre haladjunk. Ha így állunk hozzá, akkor tudunk majd sokáig menetelni.

Az U18-as leányválogatott bő kerete:
Albert Szidónia, Drahos Leila, Fárbás Eliza, Gábor Lili, Gréts Dalma, Halmágyi Kitti, Janzsó Alíz, Josepovits Kinga, Kendelényi Luca, Kókai Patrícia, Poczkodi Zsófia, Rátkai Eszter, Szikszai Franciska, Szücs Gréta, Toman Dóra és Toman Réka.

(Kiemelt képet készítette: Baka Péter/MKOSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik