Strandkézi: kivételesen erős mezőnyben lettek Eb-győztesek az U16-osok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 20:31
null
Császár Ferenc szövetségi edzőt kérdeztük az U16-os fiú strandkézilabda-válogatott Európa-bajnoki címe után.

A két évvel ezelőtti siker után az U16-os korosztályban ismét Európa-bajnoki címet szerzett az U16-os fiú strandkézilabda-válogatott, amely címet védett a sikerrel.

A fiatalok összesen hét mérkőzést nyerve jutottak el a döntőbe a Bulgáriában megrendezett kontinensviadalon, egy vereség azonban becsúszott nekik a középdöntő első meccsén, a spanyolok ellen – a fináléban pedig ismét velük kellett szembenézni.

A magyar csapat ekkor viszont már nem engedte ki a győzelmet a kezei közül, és végül szétlövés után szerezte meg az Eb-aranyat. 

„Idén kezdtük meg ismét a kiválasztás sorozatát, a korábbi évektől eltérően több hétvégén is tudtunk találkozni a srácokkal, a lényegi rész viszont ismét az esemény előtti öt hét volt, amikor a közvetlen felkészülés zajlott – mondja a szövetségi edző, Császár Ferenc. – Ennél a korosztálynál lehetetlen előre tervezni, mindig a helyszínen dől el, milyen színvonalú az adott évi mezőny – bátran állítom, hogy

A szakember szerint az ellenfelek közül magas a spanyol képviselte a legnagyobb erőt.

„Simának tűnhettek a csoportmeccsek, de már azoknak is óriási szerepük volt a folytatás kapcsán, nagyon oda kellett figyelni. Nem is lehetnék elégedettebb a fiúk teljesítményével, hihetetlen, mennyire összetartó társaság alakult ki, amelynek minden tagja maximális erőbedobással küzdött. A spanyolok elleni első meccsen volt egy remek és egy gyenge félidőnk, kielemeztük a hibákat a döntő előtt, megfelelően felkészültünk. Bevallom, én picit tartottam a visszavágótól,

A döntőben ennek megfelelően a javunkra billent a mérleg nyelve.”

Császár korábban már kétszer vezetett Eb-aranyig korosztályos strandkézilabda-válogatottat, legutóbb – vagyis tavaly – az U17-es fiúcsapattal ünnepelhetett.

„Nincs különösebb titok. A szerencsének mindig nagy szerepe van, emellett viszont remek a stáb, amit alkotunk, megfelelő a feladatok elosztása, ami pedig talán a legfontosabb, hogy

(Kiemelt képünk forrása: EHF/MSV Photographers)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik