Kézi: vereség a dánok elleni középdöntőmeccsen az ifjúsági fiú Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 21:26
null
Vereséggel zárta a felsőházi középdöntőkört a magyar válogatott az ifjúsági fiú kézilabda Európa-bajnokságon, ettől függetlenül pénteken az elődöntőben lép majd pályára.

A szerbek elleni, keddi győzelemmel eldőlt, hogy a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a Montenegróban zajló Európa-bajnokságon a felsőházi középdöntős csoportja legjobb két csapata között végez, vagyis bejut a torna elődöntőjébe.

Csütörtök este, a szintén biztos továbbjutó dán együttes elleni összecsapáson már „csak” a csoportelsőség volt a tét, ettől függetlenül egyik fél sem vette félvállról a találkozót, bár hozzá kell tenni a legfontosabb cél az volt, hogy senki ne sérüljön meg a pénteki ütközet előtt.

Gulyás István szövetségi edző ennek megfelelően rotálta a válogatottat, amely az első percekben még többször hátrányba került, ám hamar átvette a vezetést, többször öttel is elhúzott, végül

13–10-es előnyből mehetett el a félidei szünetre.

A fordulás után sajnos fordulat is jött a meccsbe: az első percben az addig remekül , ötvenszázalékos hatékonysággal védő Balogh Ádámot piros lappal kiállították, miután egy hosszú indítást követően a mezőnyben szabálytalankodott a dán ellenfelével szemben. Ezt követően az északiak gyorsan fordítottak, a játékrész derekán pedig már ötgólos előnyt is kialakítottak.

A magyar csapat ennek ellenére nem adta fel, két gyors üres kapus góllal a hajrában mínusz kettőre jött vissza egy perccel a vége előtt, a következő támadásból viszont eredményesek voltak a dánok, így

eldőlt, hogy ők jutnak a középdöntős négyes első helyezettjeként az elődöntőbe, míg fiataljaink másodikként zártak.

A tanulságokat le kell szűrni, csüggedni pedig nem szabad, hiszen pénteken az elődöntőben léphet pályára a magyar együttes, Svédország együttese ellen.

IFJÚSÁGI FIÚ KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Montenegró)
Felsőházi középdöntő, 3. forduló
Magyarország–Dánia 23–26 (13–10)

A magyar fiú ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Balogh Ádám (FTC), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC), Kucsera Máté (Pick Szeged)
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (Mol Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC)
Beállók: Mészáros Máté (FTC), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)

(Kiemelt képünk forrása: Stefan Ivanovic/HFMNE) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik