Öttusa: Tamás Botond junior Európa-bajnok!

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 20:02
null
Tamás Botond aranyérmet szerzett a szófiai junior öttusa Európa-bajnokságon, melyen a leánycsapat ezüstnek örülhetett, az U15-ösök között pedig Balzsay Jázmin és Mitró Milán váltója nyert.

A szófiai U15-ös és junior öttusa Európa-bajnokság záró napján is nagyszerűen teljesítettek a magyar fiatalok.

A junior fiúk viadalán Tamás Botond remek vívással alapozta meg a döntőjét, melyben az akadálypályán a jobbak közé, úszásban pedig a középmezőnyhöz tartozott, így a kombinált számot a hetedik helyről kezdhette meg. A laser runban aztán sorra hagyta le kihívóit, és végül 6 másodperccel megelőzve az ukrán Roman Popovot

megérdemelt aranyérmet szerzett.

Botond felkészülését az UTE-ben az olimpiai bajnok Gulyás Michelle első számú trénere, Tibolya Péter koordinálja.

Tamás Botond (középen) az aranyéremmel Forrás: MÖSZ

Csák Milán a harmadik pozícióból kezdte a laser runt, de visszacsúszott a 31. helyre, míg Tárkányi Zsombor a 23. lett. A fiúcsapat a negyedikként zárt.

A junior lányok fináléjában Mészáros Emma 8. helye volt a legjobb magyar eredmény, az akadálypályát az Eb-n leggyorsabban teljesítő és vívásban is harmadik Varga Orsolya a 9. helyen ért célba, míg Zemán Zóra a 14., Dobronyi Dorina pedig a 26. helyen végzett. Ennek eredményeként

a Mészáros, Varga, Zemán hármas ezüstérmet érdemelt ki a csapatversenyben.

Balról: Zemán Zóra, Varga Orsolya, Mészáros Emma Forrás: BMP

Az egyéni Eb-t a semleges zászló alatt induló, egyébként orosz Amina Tagirova nyerte.

A juniorokéval egy időben rendezett U15-ös kontinensviadalon a vegyes váltók döntőjét rendezték vasárnap.

Itt az egyéni Európa-bajnok

Balzsay Jázmin és Mitró Milán

képviselte a magyar színeket. Az ígéretek az akadálypályán és úszásban is a legjobb időt menték, majd a laser runban 15 másodperccel hamarabb értek célba, mint a második törökök, és aranyérem lett a jutalmuk.

Mitró Milán és Balzsay Jázmin Forrás: BMP
A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Tamás Botond Fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
17 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
20 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.03.02. 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
2025.03.02. 17:16
Ezek is érdekelhetik