Triatlon: a taktikus versenyzés hozta meg a két érmet a junior Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 20:01
null
A két magyar éremmel, közte egy arannyal záródó U23-as és junior triatlon Eb után Pocsai Balázs utánpótlás-szakágvezető értékelt az Utánpótlássportnak.

A törökországi Balikesir adott otthont az U23-as és junior triatlon Európa-bajnokságnak augusztus első felében, aminek nagy reményekkel vágott neki a magyar válogatott.

Az egy évvel korábbi felvonás magyar sikereket hozott, két ezüstérmet szerzett a küldöttség, és idén is erős társaság utazott el a kontinensviadalra, így joggal lehetett bízni az akár még szebb végkifejletben is.

Ahogyan beszámoltunk az esemény után, ismét két éremmel zártak a magyarok, és mindkettő az egyéni számokban született: a juniorok között Szalai Fanni 16 évesen a két-három esztendővel idősebbek között bizonyult megállíthatatlannak, Kropkó Márton pedig harmadikként zárt. A junior és az elit/U23-as mixváltó is ötödikként fejezte be a döntőjét.

„Mindkét érmünk benne volt a levegőben. A junioroknál nem került be mindenki az A-döntőbe, de mentségükre szóljon, hogy első évesként szerepelnek ebben a korosztályban, nagy lépcsőfokot kell megtenniük. Marci utolsó éves juniorként letette a névjegyét, aminek nagyon örültünk, és Fannihoz hasonlóan

elképesztően taktikus versenyzéssel szerezték meg az érmet

– értékel Pocsai Balázs, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője. – Az U23-asoknál öt férfiindulónk volt, és mindannyian A-döntőbe jutottak, pontosabban a legjobb tizenhat között zártak, ami bravúros, hiszen az elitversenyzőkkel együtt kellett megmutatniuk a tudásukat. Kropkó Márti is a legjobbak közé kvalifikálta magát, ráadásul sérülés után sikerült ez neki, szépen helytállt. A mixváltók esetében nem kellett volna sok a dobogóhoz, idén nem volt szerencsénk, de nincs okunk a panaszra, ráadásul az elit és U23-as közös mixváltóban két olimpikon, Kovács Zsófia és Kuttor-Bragmayer Zsanett is elindult, akik a juniorokat is segítették, biztatták, ami rengeteget jelentett a fiataloknak. Mindenki dicséretet érdemel, büszkék vagyunk a produkcióra!”

Szalai Fanni 2008-asként a javarészt 2005-ös születésű versenyzők között bizonyult a leggyorsabbnak, így a tavalyi ifjúsági Eb-cím után a juniorok között is a kontinens legjobbja lett – első éves ifiként.

„Ahogyan lépked előre a korosztályokban, egyre nehezebb versenyek következnek neki, de egyelőre minden akadályt megugrott. Nagyon észnél kellett lennie, tudta követni az eltervezett taktikát, amihez persze óriási fizikai erő is kellett, a döntő faktor viszont fejben volt.

A kulcs a futása volt, aminek az első felében azt kellett éreztetni az ellenfelekkel, hogy nincs esélyük.

Precízen végrehajtotta a tervet, így a legnagyobb rivális francia lány sem bírta tartani vele a tempót.”

Október közepén jön majd a korosztályos világbajnokság, az U23-asok és a juniorok célversenye, aminek Spanyolország ad majd otthont.

(Kiemelt képünkön: Szalai Fanni és Kropkó Márton Forrás: MTSZ)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik