Kosár: „Nem csak az eredmény számít az utánpótlásban" – Dávid Kornél

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 18:53
null
A 25 évvel ezelőtt az NBA-ben első és mindeddig egyetlen magyar játékosként pályára lépő, Dávid Kornéllal beszélgettünk a hazai fiúutánpótlás helyzetéről a Magyar Kosárlabdázás Napján.

Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén a Ludovika Arénában ismét megtartották a Magyar Kosárlabdázás Napja rendezvényt, amelyen többek között kiosztották az elmúlt évad legjobbjainak járó díjakat, illetve a múlt nagyjait is köszöntették. Így például az a Dávid Kornél is emlékplakettet vehetett át, aki 25 évvel ezelőtt az első és eddig egyetlen magyar kosarasként pályára léphetett az amerikai profi ligában, az NBA-ben.

„Furcsa érzések kavarognak bennem, amikor belegondolok, hogy már huszonöt év eltelt az NBA-ben való bemutatkozásom óta. Fiatalon nem hittem volna, hogy ennyi idő múltán is így fognak emlékezni rám. Természetesen nagyon jól esett a köszöntés – mondta az Utánpótlássportnak Dávid Kornél, aki manapság a Milwaukee Bucks európai játékosmegfigyelőjeként, illetve a hazai szövetség (MKOSZ) elnökségi tagjaként is tevékenykedik. –

Egyébként ami örömteli, hogy az NBA és általában a kosárlabdasport népszerűsége ezzel együtt is folyamatosan növekszik, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is. A párizsi olimpián is láthattuk ezt visszaigazolva. Ha az én jelenlétem ehhez a növekedéshez itthon bármilyen módon is hozzájárul, annak csak nagyon örülök."

Dávid Kornél (középen), mellette Báder Márton, az MKOSZ elnöke, illetve Fegyverneky Zsófia a Magyar Kosárlabdázás Napján Forrás: Streetball Hungary

A nyári korosztályos Európa-bajnokságon a fiúválogatottjaink közül az U20-asok a hatodik, az U18-asok és az U16-osok egyaránt a kilencedik helyen végeztek a B-divíziós Európa-bajnokságon. Arra voltunk kíváncsiak, vajon Dávid Kornél – aki az MKOSZ szakmai és utánpótlás-bizottságának is tagja – mégis hogyan látja a hazai fiuútánpótlás helyzetét.

„Az elmúlt nyáron már sok pozitívumot láthattunk az utánpótlás Eb-ken.

A srácok nem foglalkoztak azzal, hogy ki az ellenfél, és mennyi az eredmény, töretlenül mentek előre és hajtottak, illetve érezték, hogy lehet keresnivalójuk bárkivel szemben. Ez mindenképpen pozitív változás, szóval jó úton indultak el a válogatottjaink. Nem lehet gyorsan várni a fejlődést, türelmesnek kell lennünk, de persze bízunk benne, hogy ez egy-két év múlva már az eredményekben is jobban megmutatkozik."

(Kiemelt képen: Dávid Kornél Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik