Triatlon: Próbálom élvezetessé tenni az utat – Kuttor Csaba

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.19. 19:02
null
A hónap utánpótlásedzője díj augusztusi kitüntetettje, a triatlontréner Kuttor Csaba elsődleges célja, hogy a tanítványai megszeressék a sportágat.

Ahogyan szerdán beszámoltunk róla, az augusztusi eredmények alapján a Ganzair Team Újbuda SE triatloncsapat vezetőedzője, Kuttor Csaba nyerte meg A hónap utánpótlásedzője díjat.

A szakember az Utánpótlássportnak bővebben is mesélt az edzői filozófiájáról, amelynek egyik alappillére, hogy a fiatalok minél inkább megszeressék a sportágat.

„Elég ritka a triatlonban az effajta elismerés, ráadásul a díj történetében már másodjára kapta meg ebben a sportágban dolgozó szakember, ami talán a triatlon erejét is jelzi – kezdi Kuttor. –

Próbálom ezt az utat élvezhetővé tenni, ahogyan az Ironman szlogenje is hangzik, »az út maga a cél«; nyűgként nem lehet megélni a napi többórás edzést. Lekopogom, de nem jellemző, hogy itt hagyjanak minket a fiatalok, fontos a közösségépítés, és hogy a mindennapok jó hangulatban teljenek.”

Augusztusban – többek mellett – az edző által felkészített, 16 éves Szalai Fanni nála javarészt három évvel idősebbek alkotta mezőnyben tudott junior Európa-bajnokságot nyerni, később pedig ismét bizonyította, hogy a világelithez tartozó felnőttversenyzőit is meg tudja szorongatni.

 Szalai Fanni, Kuttor Csaba és Kindl Gábor, a hazai szövetség elnöke Fotó: Mura László

„Nemcsak számítottunk rá, hanem ezzel is terveztünk, hogy megnyeri az Eb-t, még ha keveset is beszéltünk róla. Jó úton jár, nemzetközi szinten is odafigyelnek már rá, ami nem véletlen. Húsz-harminc évente látunk ilyen tehetséget, az állóképességét tekintve nagyon hamar megelőzte a korát. Mindenki azt hiszi, hogy eszméletlen edzésmunkát végez, nagyon leterheljük, ám ez nem igaz, a korának megfelelő tréningeket végez, ez az igazán speciális benne.

a szeptemberi ifjúsági Eb-n Szűcs Andris lett harmadik, mindenki jó úton halad!”

(Kiemelt képünkön: Kuttor Csaba Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
10 órája

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
16 órája

Jégkorong: bő felkészülési keretet hirdettek a hazai U18-as vb-re

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: élen jár a három nővér – remeklő Toman lányok az NB I-ben

Utánpótlássport
21 órája

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
2025.03.25. 19:15

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36
Ezek is érdekelhetik