Úszás: tehetséggondozó táborok Selmeci Attila vezetésével

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.27. 09:00
null
Mozgalmas napok várnak úszóutánpótlásunkra: előbb a serdülők, majd a még fiatalabb korosztály legjobbjai vonulnak edzőtáborba, ahol egy héten át gyakorolhatnak együtt, miközben az edzők felmérik, hol tartanak a fejlődésben a honi tehetségek.

Szeptember utolsó vasárnapjától egy héten át készülnek közösen Sopronban a magyar úszóutánpótlás legkiválóbb 15-16 éves képviselői annak a tehetséggondozó programnak a keretében, amelyről Selmeci Attilával, a honi sportági szövetség, a MÚSZ szakmai alelnökével, a táboroztatás szakmai felelősével beszélgettünk.

ahol előbb a tizenöt-tizenhat évesek, majd a tizenhárom-tizennégy esztendősek dolgoznak kiváló edzőkkel egy teljes héten át” – bocsátotta előre a szakember, aki dátummal is szolgált: az idősebbek kezdenek, ők már most vasárnap nekivágnak a közös munkának a hűség városában.  

„Egészen október hatodikáig maradnak a gyerekek, a színhely Sopron jól bevált, nagyon szép uszodája, s ott van a hozzá közeli szálloda, a szálláshely. Napi két edzéssel, benne erőfejlesztéssel zajlik a munka, az első és majd a második is, a tizenhárom-tizennégyéveseké, akik október huszadika és huszonhatodika között lesznek részesei a tehetséggondozó edzőtábornak” – hallottuk Selmeci Attilától.

A MÚSZ-alelnök kitért a kiválasztási szempontokra is, amelyek sarkalatos pontja, hogy ki hogyan áll a hazai „talentumlistán”.

tehát úgy vannak összeválogatva a gyerekek, hogy végignézzük a legfrissebb rangsort, amely a nyári bajnokságok eredményeinek alapján készült minden úszásnemben. Alapvetően tehát

Így együtt ők, mintegy harmincan azok a tizenöt-tizenhatévesek, akik közül kikerülnek a jövő évi EYOF-on, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szereplő válogatott tagjai.”

És a második turnussal mi a helyzet?

„A fiatalabbak tábora nagyobb létszámú, olyan negyven fő, mivel itt az úszásnemenkénti korosztályos ranglista elsői mellett a második helyezettek is a meghívottak között vannak.

Bízunk benne: mindkét edzőtábor a remélt alkotómunkát hozza, és egyformán sikeres lesz.”

Selmeci Attila elmondta még, hogy az edzők minden edzés után leülnek majd, és mint egy alkotóműhelyben, megvitatják, melyik gyerek hogyan úszott, szakmailag átbeszélik, kiértékelik a látottakat, megosztják egymással tapasztalataikat, ami segít abban, hogy az edzőtáborok kellőképpen szolgálják az alapcélt: a tehetséggondozást. 

(Kiemelt képen: Selmeci Attila mesteredző a szakmai felelőse az úszók tehetséggondozó edzőtáborainak Forrás: Nemzeti Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik