Árkovics Bálint: Az indulatkezelés titka az őszinte kapcsolat

A legfontosabb az, hogy minden edző – a fair play szellemiségét szem előtt tartva – a szabályok betartására és a sportszerűségre, ugyanakkor kemény játékra nevelje a játékosokat. Utánpótlásról lévén szó,

miközben edzőként a nevelés, a tanítás a legfőbb küldetésünk.

Mindenképpen meg kell próbálnunk elejét venni a kirívóan súlyos eseteknek.

Tegyük fel, ha valaki kap egy kétperces kiállítást, de még azt látni rajta, hogy a büntetés letöltése után is indulattól túlfűtve térhet vissza a jégre, akkor érdemes néhány percre lehozni a pályáról, és megvárni, amíg lehiggad. Ez olyan üzenet, amelyből a srácok érteni szoktak, és a nyugtató szavak után rájönnek maguktól, hogy olyan fegyelmezetlenséget követtek el, ami megengedhetetlen. Amennyiben valakire a többszöri, akár erélyesebb figyelmeztetés sem hat – ez egyébként nagyon ritka –, akkor küldjük be az öltözőbe, és meccset követően, már hideg fejjel üljünk le vele megbeszélni a történteket; például magyarázzuk el neki, hogy a felesleges kiállításokkal nemcsak saját magának okoz kárt, hanem az egész csapatnak. Ugyanakkor hangsúlyozom: alapvetően a fokozatosság elvét kell alkalmazni a fegyelmezési kérdésekben.

A másik fontos szempont, hogy milyen közegben, milyen társak között nevelkednek a fiatalok, illetve milyen csapatszabályok mentén működik az együttes.

Azokat az elvárásokat, amelyeket kijelölünk a viselkedést, a hozzáállást illetően, következetesen be is kell tartani. Még akkor is, ha az adott pillanatban az a pillanatnyi eredményesség rovására megy is. A keret minden egyes tagját – a hierarchiától függetlenül – ugyanúgy kell kezelni, és egy-egy vétség esetén a papíron legjobb játékost is azonos mérce szerint kell szankcionálni, mint a többieket. Alapvetően azt vallom, hogy már az edzéseken olyan rutinokat, szokásokat szükséges kialakítani, amelyek aztán automatizmusokká válnak, a meccsszituációkban is segítenek, és segítségükkel minimalizálni tudjuk a felesleges kiállításokat.

Úgy gondolom,

Részint az edző (lásd: megelőzés), részint a játékvezető (az ő feladata az indulatok kordában tartása, hogy ne hagyja elfajulni a kemény játékot), részint pedig értelemszerűen a játékos, akinek úgy kell agresszívan és keményen fellépnie az ellenfelével szemben, hogy mindig szem előtt tartja, hol a határ.

Természetesen arra is fel kell készíteni az együttest, hogy előfordulhat: az ellenfél túlzott keménységgel, durvaságokkal akar megfélemlíteni minket. Ilyenkor mindig arra hívom fel a srácok figyelmét, hogy csak saját magukkal törődjenek, a játékra koncentráljanak. A másikat segítve, csapatként álljanak ki egymásért, és ne hagyják magukat kizökkenteni azzal, hogy az ellenfél „piszkos eszközöket” használ.

Persze megeshet, hogy a játékosaink túlfűtött érzelmektől vezérelve, ingerülten lépnek pályára, és még az is lehet, hogy a feszült állapotot valami sporton kívüli tényező – mondjuk, iskolai vagy magánéleti probléma – okozza bennük.

annak érdekében, hogy úgy érezzék, a gondjaikkal bátran fordulhatnak hozzánk. Pontosan látjuk tehát, hogy aktuálisan ki milyen hangulatban, lelki állapotban van, és ennek megfelelően tudunk megfelelő iránymutatást adni a fiataloknak.

Ha pedig az őszinte kapcsolat, a családias közeg adott, nagy valószínűséggel megelőzhetjük, hogy az indulatok túlcsorduljanak a jégen. Vagyis leszögezhetjük:

Árkovics Bálint
az Újpesti Jégkorong Akadémia U20-as csapatának vezetőedzője

(Kiemelt képen: Árkovics Bálint Forrás: Újpesti Jégkorong Akadémia)